Újabb görög úti célra indít Budapestről járatot a WizzAir, július 16-ától Kósz szigetére is közlekednek a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről – közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint ezzel a magyar utasok 10 görög úti cél közül választhatnak a WizzAir kínálatából, az új járatra a jegyértékesítés csütörtökön elkezdődött.
A WizzAir közleményében kiemelte, a járvány okozta nehéz helyzet ellenére is folyamatosan törekednek nemzetközi hálózatuk, flottájuk bővítésére.
Hozzáfűzték: a WizzAir fokozott egészségügyi óvintézkedésekkel védi utasait és személyzetét.
A WizzAir diszkont légitársaság jelenleg 138 darab Airbus A320 és A321 típusú repülőgépből álló flottát üzemeltet.
A cég az idén márciussal zárt 2020/2021-es pénzügyi évében 10,2 millió utast szállított, 74,6 százalékkal kevesebbet az előző évi 40,0 milliónál. Járatainak feltöltési aránya 64,0 százalékra csökkent 93,6 százalékról.
A folyó pénzügyi év első negyedében még 30 százalékos, de az elkövetkező pénzügyi évben már teljes kapacitáskihasználtsággal tervezi üzemeltetni járathálózatát a WizzAir.
A légitársaság a 2020/2021-es pénzügyi évét 739,0 millió euró, az előző évi 2,761 milliárd eurónál 73,2 százalékkal alacsonyabb bevétel mellett 576 millió euró veszteséggel zárta, szemben az előző évi 281 millió eurós nyereséggel.
A társaság a folyó pénzügyi évben még veszteségre számít, hacsak nem kerül sor a járványvédelmi intézkedések gyorsított, teljes és tartós feloldására.