Többen kérdeztétek, hogy a kialakult helyzet miatt biztonságos-e Macedónián átutazni. Felelőtlenség lenne részünkről erre a kérdésre igennel, vagy nemmel válaszolni, ezért megkérdeztük a legilletékesebbeket. Az első utasok a múlt héten ültek fel a buszokra, így az utazási irodák már friss információval tudtak szolgálni.
Öt irodából négytől; a Dias Zeus Travel-tól, az Apollon Travel-tól, az IKAROSZ-tól és a Grand Tours-tól is egyöntetűen azt a választ kaptuk, hogy semmilyen atrocitás nem érte sem az utasokat, sem a sofőröket, így a Szártira induló buszok változatlan útvonalon közlekednek, Szerbián és Macedónián át.
Emellett íme a Konzuli Szolgálat tájékoztatása, amely utoljára 2015. május 11-én lett frissítve. Kérünk mindenkit, hogy a legfrissebb, éppen aktuális információkért keresse fel a Konzuli Szolgálatot, valamint érdeklődjön az utazásszervező irodában!
Az ország Koszovóval határos nyugati, észak-nyugati része: Skopska Crna Gora hegyvidék Kumanovo és Szkopje közötti régió, valamint a Tetovo-tól északra elhelyezkedő, Shar röghegység által határolt tájegység az utazás és ott tartózkodás szempontjából „II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek” kategóriába tartozik. Beutazás előtt ajánlott mindenre kiterjedő utas- és balesetbiztosítás megkötése.
Javasoljuk, hogy a beutazók regisztráltassák tartózkodásukat a konzuli szolgálat honlapján található „Regisztráció konzuli védelemhez” online bejelentkezési rendszeren keresztül.
Amennyiben tudomása van közutakon bajba jutott, vagy bűncselekmény áldozatává vált magyar állampolgárokról, kérjük lépjen kapcsolatba Nagykövetségünkkel. Munkaidőn kívül, kizárólag magyar nyelven hívható nagykövetségi ügyeleti számunk: +389-71-386-096.
A Szkopjétől 40 kilométerre fekvő Kumanovó 2015. május 9-10-én heves fegyveres incidens színtere lett, ami a helyszínen részleges forgalom és mozgáskorlátozást eredményezett, a szituáció a macedón-szerb határon (Tabanovce) is torlódást, fennakadásokat okozott. Teljes határzárról ugyanakkor nincs és nem is volt döntés.
Információnk szerint a helyzetet a helyi hatóságok megfelelően kezelik, a rendőri akció május 10-én hivatalos bejelentés szerint véget ért. Magyar vonatkozása az eseményeknek nincs, magyar bajbajutottakról nincs tudomásunk, az erőszak nem magyar/EU/NATO érdekeltségek ellen irányult.
Mindazonáltal a Macedóniába belépő és itt tartózkodó magyaroknak alapos körültekintést, nem biztonságos helyszínek vonatkozásában mozgáskorlátozást, az etnikai eszkalációs lehetőséggel párhuzamosan politikai/vallási (muszlim) események és tömegrendezvények látogatásának lehetőség szerinti mellőzését és Kumanovó városának – a krízis fennállásig követett – elkerülését javasoljuk. Minden egyéb szempontot Konzuli Szolgálat honlapunk macedón országmelléklete részletesen lefed.
Kérjük, hogy a macedóniai helyzetről a magyar beutazók folyamatosan, több forrásból is tájékozódjanak. Nagykövetségünk ügyeleti mobilszámon és más hivatalos elérhetőségein kínál bővebb felvilágosítást. Itt is javasoljuk elektronikus konzuli érdekvédelmi adatlap önkéntes kitöltését.
Bár a konzuli szolgálat fenti javaslata kifejezetten a Macedóniába beutazóknak szól, saját biztonságunk érdekében a macedóniai eseményektől függetlenül is érdemes kitölteni a konzuli szolgálat regisztrációs űrlapját, hiszen ez a regisztráció szükség esetén az EU-n belül bajba jutott magyar állampolgároknak biztosít konzuli védelmet, vagyis a Görögországba beutazók esetében is hasznos lehet (persze ne legyen rá szükség!).
Figyelem! A regisztráció nem pótolja az utasbiztosítást! A konzuli védelemről további információk a Konzuli Szolgálat weboldalán olvashatók!
Kedves olvasó! Kérjük, ha utaztál már át Macedónián az idei szezonban, oszd meg velünk határátkelési tapasztalataidat!
Ha esetleg romlik a biztonsági helyzet, van alternatív útvonal, de több időt vesz igénybe az utazás. A Szerbia-Bulgária útvonal Nis-ig a megszokott, ott le kell térni Pirot irányába, de Szófiát is írják. Táblák jelzik nem lehet eltéveszteni. Bulgáriában a Szófia-Kulata útvonalat kell követni és már Görögben is vagyunk. Jómagam 2004ben és 2013ban is a Románia-Bulgária útvonalat választottam. Ezt részletezném is! A megszokotthoz képest(12-13óra) ebben az esetben 17-18óra lesz az út időtartama. Nagylaknál hagyjuk el hazánkat. Román úthasználati díjat veszünk, tizenvalahány lej, bagatell. Aradig elég változatos az út minősége de inkább felejthető. Aradra nem kell bemenni, Temesvár irányába kell tartani és kezdődik az autópálya. Sajnos (2013ban) csak elég rövid szakasz volt kész és Lugos(lugoj) előtt már vissza kellett térni a régi útra. Karánsebes és Szörényvár(caransebes-drobeta turnu severin) a további útvonal. Szörényvár után Simian és itt kell letérni Maglavit felé, ahová elérve Calafat a cél. Itt sem kell a településre bemenni. A város előtt már jelzik a híd és határ meglétét. 6€ hídpénz leszurkolása után mehetünk Bulgáriába. Megint csak úthasználati matrica! Javaslom Leva vásárlását még itthon. A 10levás matricáért 7€-t szerettek volna kérni az első benzinkúton. Az árfolyam 0,55€=1leva. Tehát 1,50€-val rögtön megvettek volna. Biztos lehet kártyázni de mi van ha nem akarják? Jobb a békesség meg a kp. Montanát(régen mihajlovgrad) kell elérnünk és innen 2 út vezet Szófiába. A rövidebbet választva(berkovica) komoly hegymászás következik. A hosszabbik Vraca felől ér a fővárosba. A szófiai körgyűrűt elérve Kulata a cél nekünk is, akárcsak a Szerbia felől érkezőknek. Szófiát elhagyva jó autópálya következik de ismét nem túl hosszan. 2013ban még bőven a rilai kolostorhoz vezető út előtt vége volt. Gondolom 2 év alatt folytatták az építést! A táblák folyamatosan jelzik az irányt Kulata felé és már nem csak ciril betűkkel. Mielőtt belépünk Görögországba érdemes megtankolni mert jóval olcsóbb a bolgároknál. Ugyanez vonatkozik a „gyarmat” árukra is! Itt nincs Tax Free mint Evzoniban. Görögbe érve először Serres majd Thessaloniki felé kell menni annak aki Sartiba megy nyaralni. A körgyűrűt elérve a már ismert úton Chalkidiki-Sithonia a követendő, de ezt már tudja aki nem először megy. Valóban bonyolultabb így menni, de ha a helyzet úgy alakul nem árt ha tudjuk, van élet(és útvonal) a F.Y.R.O.M.-on kívül is. Az al-dunai útvonal csodálatosan szép, akárcsak a Montana-Szófia közti út is. A határokon semmi tortúra, várakozás. Költségek tekintetében valamivel kevesebb mint a Szerb-Makedón autópályadíjak, de gondolom nem ez a mérvadó! Kilométerben szinte pont ugyanannyi. Üdvözlettel, Török Tamás.
Mi is készülünk Görögbe, remélem a megszokott útvonalon tudunk menni!