A hidraulisz (ὕδραυλις), vagy víziorgona egy olyan hangszer, melyet a rajta lévő sípokon át kiszorított levegő természetes vízforrás által szólaltat meg. A hangszert Kr. e. 3. században Ktészibiosz találta fel Alexandriában. Valószínűleg ez volt a legrégebbi billentyűs hangszer is egyben, mert akkoriban a sípokból kiáramló levegőt, vagyis a hangokat reteszeket csúsztatva irányították.
A történelem során a víziorgona sok fejlesztésen ment át, de 1920-ra sajnos megcsappant az érdeklődés irántuk, és szinte egyetlen darab sem élte túl az idő múlását. 1922-ben azonban a D. Pantermalis professzor vezette, görögországi ásatások során egy ritka és szokatlan lelet került elő az Olümposzhoz közeli, ősi makedón város; Dión régészeti lelőhelyén. Egy bronz hidraulisz maradványait találták meg, melyet a Dióni Múzeumban lehet megtekinteni.
Idehaza, az Aquincumban is láthatunk egy kr. u. 228-ból származó víziorgona maradványait, de a szomszédos Horvátországban egy igen látványos darabot keltettek életre. Nikola Basic horvát építészt megihlette a feledésbe merült görög hangszer, és 2005-ben saját elképzelése szerint, hófehér márványból megépítette azt a horvát tengerparton, Zadar üdülővárosban.
A víz orgonát a tenger hullámai hozzák működésbe, így azok valamelyest véletlenszerű, de harmonikus hangokat adnak ki. Horvátország 70 méter hosszú tengeri hangszerén 35 orgonasípot szólaltat meg a szél és a tenger játéka, amely 2006-ban megnyerte a Városi Közterek Európai díját.