A görög kulcs, vagyis a meander

Az ókori görögök félték a természet erejét, ezért azokat istenként tisztelték. Hitük szerint a görög istenek okozták többek között a viharokat és egyéb természeti csapásokat.

Tiszteletüknek többféleképpen is jelét adták; templomokat emeltek az istenek számára. Az ókori görög ember élete teljes mértékben az istenek, a természet és a tárgyak tiszteletéről szólt és a szimbólumok is fontos szerepet játszottak életükben.

Azt képzelték, hogy az istenek alakot tudnak változtatni. Szent állatokat, növényeket tulajdonítottak nekik, amikről úgy hitték, azok képében is meg tudnak jelenni. Az istenek ábrázolása szintén a tiszteletük jele volt, ám minden tárgyakon és épületrészeken, amelyekre az isteneket felfestették, apró motívumokkal díszítették a szegélyeket.

A görög minta eredete

Az általunk csak „görög mintaként” emlegetett sormintát meandernek, magyarra fordítva folyókanyarulatnak, gyakran futókutyának is hívják. A meander egy ősi, szögletes, ismétlődő, önmagába visszatérő, csigaszerű geometrikus díszítőmotívum, amely kígyódíszként is ismert.

A mintát szegélydíszként használták az ókori görög képzőművészetben. Ezek a díszítések megszépítették az épületeket és a görögök ruháit, ám fontos üzenetet hordoztak. A görög embert állandóan kísértő hullámok jól szimbolizálják az örökkévalóságot, ezért a meander az örök élet szimbólumává vált.

A hullámzó meander

A görög mítoszokban a Néreiszek jóságos istennők, akik a tenger megszámlálhatatlan hullámait személyesítik meg. A Néreiszek a tenger barlangjaiban laktak, napjaikat zenével és tánccal töltötték, miközben a hajósokat oltalmazták. S ahogy a Néreiszek kedvelték a táncot, a szirtaki táncban is fellelhető a hullámzást utánzó mozgás, amely talán épp a görögök hullámok iránti tiszteletét szimbolizálja…

A görög szigeteken az éghajlat száraz, többségének ivóvíz-ellátása és vízvezeték rendszere korlátozott. Az országban több sziget is található, ahol az ivóvízet szárazföldről szállítják a helyieknek. Hydra-sziget neve irónikus módon vizet jelent, mert Hydra valaha a források szigete volt. A XX. századi földrengések lerombolták ezeket az értékes vízlelőhelyeket, így a sziget nevét adó források már nem léteznek, csak a legendájuk.

Az ilyen történetek tudatában nem csoda tehát a görögök víz iránti tisztelete. A hullámokat megformáló, de az életet, vagyis a vizet jelképező meandert, mint díszítő motívumot használták mind az építészetben, mind a kézművesiparban, illetve a ruhák és ékszerek díszítésére.

A meander nevét adó Maiandrosz folyó

Bár a meander a latin Maeander szóból származik, maga a minta az Égei régió legnagyobb folyójáról; az 584 km hosszú, szeszélyesen kanyargós kis-ázsiai Maiandrosz (Μαίανδρος) folyóról lett elnevezve. A folyó fontos vízfolyása volt az ókornak. Mai neve Büyük Menderes (Nagy-Maiandrosz), forrása a phrügiai Kelainai (Dinar) közelében van, és a Milétosznál ömlik az Égei-tengerbe. Milétosz (Μίλητος) egy ókori város volt Anatólia nyugati partvidékén (a mai Törökország területe), Szamosz szigetttől délre, éppen a Görög és a Perzsa Birodalom között. A város mai, török neve: Milet.

Az ékszerek elsősorban a nők körében kedveltek. Amit az ókori ember magára öltött, annak jelentése volt. Ahogy a meander, mint díszítő elem az örök életet szimbolizálja, ugyanilyen szimbolikus jelentése volt pl. a jegygyűrűnek is. Az ókori görög kultúrában már létezett a karikagyűrű, ám ekkor még az eljegyzési gyűrűt és a jegygyűrűt egyként ismerték.

Maga a gyűrű a valakihez való tartozást, a gyűrű kör alakú formája pedig az örökkévalóságot szemléltette. Arany karikagyűrűt Mükénében és Trójában is viseltek, s az ötlet, hogy a karikagyűrűt a bal kéz negyedik ujján hordják, a görögök találmánya. Ez az az ujja, az embernek, amin keresztül a „vena amoris„, vagyis a szerelem vénája áthalad a szív irányába. A körben görög kulccsal díszített gyűrűt máig szívesen viselik mind a görög nők, mind a turisták.

Szvasztika és ornamentika: a görög sorminta

A szvasztika egyike az egyik legősibb jelképeknek. Indiában a jó szerencsét jelképezi, míg Kínában halhatatlanságot jelent. A szvasztika egy egyenlő szárú kereszt, melynek szárai derékszögben elhajlanak. Számos ázsiai, európai, afrikai és indián kultúrkörben használták díszítőmotívumként, illetve néha vallási szimbólumként.

Az összefűződő szvasztikák alkotta minták többnyire egy szegély vagy mozaikpadló ismétlődő elemeként fordultak elő. Ezen szegélydíszek a meander egyik formája, melyet görög kulcsnak is neveznek. A kanyargó díszítőelemet gyakran használták az ókori görög művészetben, a görög vázafestészetben pl. jelentős szerepet játszott a növényi, állati, esetleg absztrakt formaelemekkel, az ún. ornamentikus díszítési mód, melynek a meander az egyik leggyakoribb motívuma.

Görög vázafestészet és épületdíszítés

A klasszikus görög művészet kezdete a görög sötét kor (kb. i.e. 1200 – i.e. 800) idejére tehető, a mükénei kultúra bukásától az első görög városállamok, vagyis poliszok megszilárdulásáig. A vezető művészeti ág ekkor a kerámia volt, melynek díszítésére új stílus, az ún. protogeometrikus vázafestészet alakult ki Attikában és Korinthoszban.

A protogeometrikus vázafestészet körök-, félkörök- és hullámvonalak alkotta díszítési stílus volt, az akkori időszak meghatározó, úgymond geometrikus művészete. A geometrikus ornamentika után megjelentek a komolyabban kidolgozott motívumok, növények, állatok, később egész csatajelenetek. Az ókori Görögországban számos meanderből, vagy más ornamentális motívumokból álló frízek jelentek meg a görög épületeken, amelyek egy szalagszerű mezőben helyezkedtek el a klasszikus oszloprendeken és párkányzatokon.

A klasszikus korban a textilárut is hasonlóan kezdték díszíteni. Az egyik legáltalánosabb női öltözék a többnyire lenből készült ujjatlan ruha; a khiton volt. A legelőkelőbb ruhák fehér színűek voltak, s a szegélyükre festett meander, vagy palmetta díszítések természetes anyagokból kevert festékekből készültek. Ha a szegélymintát nem festették, akkor szalagokkal díszítették, vagy beleszőtték az anyagba.

Az olajág és az olajfa koszorú

Görögország fontos szimbólumai közé tartozik az olajág, illetve az olimpiai olajfa koszorú, amelyet a Zeusz tiszteletére rendezett sportversenyek; az olimpiai játékok győztesének fejére helyeztek az esemény utolsó napján. Az olajfa a béke és megnyugvás örök szimbóluma, a koszorú pedig a karikagyűrűhöz hasonlóan az az örökkévalóság szimbóluma.

Az olajfa koszorú csakúgy, mint a meander, az örök élet jelképe, az ókori görög művészet jellegzetes motívuma, amely az egész antik világban megtalálható volt, s ma is számos termék díszítéseként használják, elsősorban a lakberendezésben és az ékszerek mintájaként, főleg Görögországban.