A „meztelen” igazság a Narancspart sellőjéről

Görög és magyar egyaránt megdöbbenve veszi tudomásul, hogy a Narancspart (Kavourotripes) jelképévé vált „megkövesedett hableányt” teremtője megsemmisítette egy kalapáccsal. Bár az első hírek szerint a szobrot a készítője azért bontotta le, mert annak faragásáért megbírságolták őt – ez azonban nem fedi a valóságot!

A legfrissebb információk szerint a Narancspart híres naturista szobrászát, Dionüszosz Karipidiszt nem az alkotásáért bűntették meg, hanem az illegális vadkempingezésért. Az amatőr szobrász és naturista nyaraló Karipidis urat 2004-ben és 2007-ben büntették meg, akkor 150 eurós bírságot szabott ki rá a turista rendőrség a kempingezésért, ami mára elérte az 586 eurót. Míg 2011-ben a bíróság felmentette őt, a bírsága nem lett törölve.

Karipidis állítólag azóta levelekkel bombázza Sithonia polgármesterét, amelyben azt követeli, hogy engedjék el a bírságát, ellenkező esetben elpusztítja a hableányt, ahogy azt végül meg is tette.

„A sellőlány a legtöbbet fényképezett látnivaló Halkidikin, de nem engednek meg egy sátrat az eszközeimnek, egy hűtőszekrényt, amivel felfrissíthetem magam, egy helyet, ahová behúzódhatok néhány órára a munka közben” írja levelében, melyben Halkidiki Polygros turista rendőrségét a vizigót rombolókhoz hasonlítja.

C. Tzitzios, Sithonia polgármestere a helyi médiának elmondta, hogy a bírságot nem lehetett törölni, de a pénzt kifizették helyette, hogy megoldódjon a félreértésnek köszönhető probléma.

Sajnos a népművész bájának és pusztító reakciójának hátterében egy sokkal komolyabb tény alapul, amely az illegális szabad kempingezésre kívánja felhívni a figyelmet, amely továbbra is büntetést von maga után!

efsyn.gr

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük