Arisztotelész nyomában: séta a múltban

Az „Aristotle’s Walk” vagyis „Arisztotelész járat” az első annak a nyolc, görög Halkidiki-félsziget történelmi-alapú túra útvonala közül, amelyet egy szálloda tulajdonosokból és idegenforgalom területén tevékenykedő személyekből álló, Észak-görögországi turisztikai promóciós csoport; a „The Mount Athos Area Organization” által került bemutatásra a nagyközönség számára 2013. szeptember 9-én.

A nagy filozófus ösvénye mind történelmi, mind tudományos érdekességeket mutat be kezdve az EU által elismert Natura 2000 hálózat helyszíneken át az Arisztotelész Liget érintésével és a török-kori bányák megtekintésével a filozófus szülővárosába; az Olympiada régi Stageira helyszínére érkezve.

Túrázók az Athoszon (Új túra útvonalak Görögországban)
Túrázók az Athoszon

Az útvonal 22 km, amely a tengerre, vagyis az Akanthian-öbölre és a Strymonic-öbölre néző kilátástól színes Arisztotelész-hegy árnyas ösvényein vezet végig. A túrázók látni fogják azokat a fákat és növényeket, amelyeket Arisztotelész beazonosított tanítványának; Nagy Sándornak, így később lehetőség nyílt a gyógynövények begyűjtésére.

A túraútvonal a görögök mellett a nemzetközi piacokon is bemutatásra kerülnek, mint „környezeti túra” a „séta út” és a „történelmi séta.” Az „Arisztotelész járat” az első útvonal, ahol egy angol nyelvű útmutatót tesznek közzé, amelyben említést tesz az Athosz-hegyi útvonalakról, melyet az angol székhelyű Ramblers Worldwide Holidays (RWH) képviseletében Helen Nelson mutat be a túrázóknak. Az RWH egy általános séta és gyalogtúra specialista, akik túrát szerveznek és vezetnek a világ különböző, látványos pontjain, ill. a globális célpontok között Halkidiki nevét is terjesztik a nemzetközi piacokon.

Az „Arisztotelész Járat” szintén bemutatásra kerül majd az idei World Travel Market nevű, Londoni vásárban, novemberben, ill. más európai vásárokon. A következő hét Chalkidiki-félszigetre tervezett útvonal 2014-ben kerül bemutatásra. A második túra neve „Xerxész Séta” lesz.

Xerxész nagy hírű, perzsa király volt, aki több tízezer harcosból álló, hatalmas serege ellenére vereséget szenvedett a görögök elleni háborúban. Kr. e. 480-ban a perzsa támadások közül a thermopülai csata eseményeit 2007-ben Zack Snyder megfilmesítette. A nagy sikerű 300 c. filmben Gerard Buttler alakítja a Xerxészt legyőző maroknyi harcos hadvezérét, Leónidasz spártai királyt, akinek elhíresült jelenetét megkoronázó mondatát: „This is Sparta!” (Ez Spárta!) azóta is sokan emlegetik, kint Görögországban is kaphatóak hasonló feliratú pólók…

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük