Először megyek Görögországba! Nagy bennem a várakozás és az izgalom. Ebben a hónapban ötven éves lettem, szülinapi ajándéknak is felfoghatjuk ezt az utazást.
Július 12-én délután 4 óra felé indultunk el egy kisebb baráti társasággal, 3 kocsival erre az útra. Az úticél Szerbián és Makedónián keresztül Görögország északi része, Makedónia régió, Asproválta települése.
Az elindulás időpontja azt hiszem nem volt szerencsés, mert szombat volt és belekerültünk a török vendégmunkások hazafelé tartó áradatába. Nem volt velük semmi gond, csak a határátlépés nagyon hosszú időt vett igénybe a röszkei határállomáson, bár azt hiszem másikon sem lett volna rövidebb.
Vak sötét este volt mire a Belgrád elkerülőhöz értünk, de értelmesen volt kitáblázva ezért nem tévedtünk el, ámbár a legvégén volt bennünk egy kis bizonytalanság, mert olyan érzés volt, hogy valamilyen alsóbbrendű bekötőúton vagyunk éppen, nem pedig európai főútvonalon. Minden jó, ha jó a vége alapon, sikeresen vettük az akadályt és innen már igazán nem lehet eltévedni. Szerbiában érdekes az autópályán való fizetés, kapuk vannak, ahol ugyanúgy, mint az országhatárnál, be kell állni a sorba és helyben rendezni a taksát, vagy a jegyet elvenni és a végén majd fizetni. Egyébként sose tudod melyik fajta lesz éppen. Niš városáig ez a beállósdi eléggé lassította a haladást, utána már nem, mert ott a törökök érzékeny búcsút vettek és elkanyarodtak Bulgária irányába. Innen már egész jól lehetett haladni, főleg amikor volt éppen autópálya. Most épül éppen és hol van, hol nincs, de nem baj majd elkészül. A határátlépés Macedóniába problémamentes volt, a szerb határőrök igazán klasszul feltalálták magukat és mivel belépő forgalom nem volt ezért, átterelték a sokadalmat az országba belépő sávokra és így gyorsan szétosztották a kilépő tömeget.
Már világos lett mire átléptünk Macedóniába. Vegyesek voltak az érzéseim ezzel az országgal kapcsolatban. Itthon beszéltek mindenfélét. Utonállók, stb. Tudom ezek csak a szokásos okoskodások voltak, a mindenki ért mindenhez szintjén, de azért egy kicsit maradt bennem egy-két dolog.
Tévedtem, méghozzá nagyot. Nagyon nagyot. Kulturált, európai ország és slussz. Kulturált, tiszta benzinkutakkal, elfogadható normális árakkal. A táj csodálatos. Az autópálya – Alexander of Macedon néven – ámbár minden róla volt elnevezve (repülőtér, stb. minden) jórészt a Vardar- folyó völgyének vonalában halad. Csodálatosan szép. Ez az út is fizetős, de nagyon olcsó a díja. Itt már mindenen érezni, hogy dél-európába tartasz. Végül reggel nyolc óra után értünk a görög határra. Itt is jókora sor volt, de haladós. A görög határőrök igen lazák voltak az uniós állampolgárokkal. Meglátva a magyar rendszámot, nevetve csak intett és mehettünk. Ez már előre mutatott valamire…
A görög autópálya is fizetős, és itt is elmondható, hogy nagyon mérsékelt az árfekvés. Thesszaloniki városát kikerülve a Volvi-tó mellett haladva mentünk az uticél felé, amelyet végül dél körül értünk el.
Mielőtt elindultunk, itthon én eléggé kiveséztem a dolgokat (szeretek felkészülni). A google utcakép nézegetőjével felderítettem az utat, a települést. Szóval dagadó kebellel indultam útnak, tudtam, éreztem, hogy jó és szép lesz. Azonban nem számítottam arra, hogy a valóság mindent felülmúlóan gyönyörű lesz. A célhoz közeledve, egy rövid alagútból kijőve pillantottam meg először az Égei-tengert, fényes délelőtti napsütésben. Kéken, csillogóan, távol picit párásan. Bennem akadt a szó, ami nem igazán fordul elő velem egyébként. :)
A szállásunk a Hotel Angela-ban volt lefoglalva. Kedves fogadtatás után, megkaptuk az apartmanjainkat. Az ár-érték arány igazán kitűnő volt. Tiszta, kellemes hely szinte közvetlenül a tengerparton, távol a városka nyüzsgősebb központjától. A tengertől tulajdonképpen csak egy kert választotta el. A part homokos és a tenger lassan mélyült. A férjem, a barátaink, a gyermekek rögtön leszaladtak a partra én csak egy kis szusszanás után mentem le, mert élvezni akartam minden pillanatát. Akkorra már annyi impulzus ért, hogy kellett egy kis idő, míg magamhoz tértem.
A szobánk nem a tengerre, hanem a hegyekre nézett, de bennem ez nem okozott törést, mert nagyon szép ápolt volt a kert és a szomszédok kertjei is. Ráadásul mindig kellemes szellő libbent be a szobába és így nem is igényeltük a klímát. Első este volt egy kis gondunk a szúnyogokkal, de ezt másnap gyorsan orvosoltuk, egy elektromos szúnyogriasztó vásárlásával, ami kemény 1 euro volt.
Másnap reggel elmentünk vásárolni. Nem vittem túl sok kaját, mivel úgy gondoltam a görögök is csak esznek és láthatóan nem állnak az éhenhalás szélén. Egyébként is az az elvem, mint a klasszikus mondás mondja, „Rómában élj úgy mint a rómaiak”. Először a nálunk is ismert Lidl üzletlánc boltjába mentünk és tádám, csodák csodája, itt is minden ugyanott volt mint Gödöllőn.
Tulajdonképpen még az akciók is ugyanazok voltak. A magam részéről itt le is tudtam a vásárlást, innentől csak görög boltba mentem. Kicsit munkásabb ugyan, mert nehéz volt megszokni a görög abc betűit, de két nap után már ment, és jól ki tudtam hámozni mit tartok éppen a kezemben. A csemege pultnál sem volt különösebb bajom. Egyébként mindenki nagyon segítőkész és aranyos volt.
Asprovalta felderítésekor véletlenül jöttem rá, hogy a hétfő piacnap. A parti sétányon nézgelődve, eléggé a sétány végénél megláttunk egy gyümölcsárust. Odamentem megnézni az árut és akkor láttam meg, hogy sok ember jön arról és ez csak a sor eleje. Rögtön felvillanyozódtam, felébredt bennem a háziasszony és jó alaposan megvizsgáltam a felhozatalt. A piacsor egyik oldalán árulták a ruhákat, ami nem érdekelt annyira. Viszont a másik oldal az igen. Csodálatos gyümölcsök, számomra ismeretlen zöldfűszerek, frissen vágott és palántás, cserepes formában is. Sajtok, sütik, magvak, szárított fűszerek. Olíva bogyó ezerféle változatban. Meg lehetett kóstolni, még egy csini, csillogó acél vödör is volt , ahová a magokat lehetett dobni. Olíva olaj mindenféle kiszerelésben fél litertől felfelé, azt hiszem öt literes volt a legnagyobb. Javában barackszezon volt már, és mondhatom életemben nem láttam még ekkora barackokat és nektarinokat, ami ráadásul édes és puha volt. (Otthon sajnos sokszor olyan a nektarin, hogy fejbe dobnak, ottmaradsz.) Fantasztikus dinnyék és még fantasztikusabb árusok. Hangosan kiabálva kínálta, dicsérte mindenki az áruját, de nem sértődött meg, ha nem vetted meg. Végül, de nem utolsó sorban a halak és a tenger különféle szerzetei. Jó lett volna tudni, mi mire való és hogyan készítik el. Ám ami késik, az nem múlik ugyebár :) Itt rögtön elhatároztam, hogy innen fogok ajándékocskákat vinni az otthoniaknak, mivel közben azt is kiderítettem, hogy a szomszéd várban, Stavrosban csütörtökön van ugyanez a piac.
Asprovalta egyébként egy igen kedves, nem túl nagy, de roppant nyugodt város. A városközpontban zajlik az élet, főleg este, de egy nyaralóhelyen ez természetes. Annak ellenére, hogy nyilván itt minden a vendéglátás körül forog, azért itt is megvillant a görög életmód, ami nekem felettébb szimpatikus.
Nem aggódott különösebben senki. Reggel csak a pékség van nyitva és a kávézó. Nálunk kitörne a parasztgyalázat, ha a Lidl nem nyitna ki hétkor. Tetszett az esti szomszédolás, a kiülős beszélgetős vacsorák. Ez Magyarországon nem annyira jellemző, minket zavarna, ha belelátnának a tányérunkba.
Itt láthatólag nem nagyon vették zokon. A közbiztonságot maximálisnak éreztem. Annak ellenére, hogy a közlekedési szabályokat eléggé szabadon és tágan értelmezik, nem volt baleset. Tudtuk, hol a rendőrség, de akkor láttunk csak rendőrt mikor kijött a trafikba cigit venni. Férjem meg is jegyezte, jé ott egy rendőr. Délben a parton hagyhattuk a napernyőket, szivacsokat, délután ugyanott voltak.
Tapasztalatom szerint a görögök kedves, szenvedélyes, mégis nyugodt, közvetlen és nem irigy emberek. Hagyják élni egymást.
A nagy nyugis tengerparti tespedés mellett, tettünk egy kirándulást a kb. 70 km-re lévő Kavala-ba is.
Kavala kikötőváros, gyönyörű óvárossal, fellegvárral és egy 15. századi aquedukttal. A part mentén végig tavernák, éttermek.
Reggeli órában indultunk, és mivel ide is autópályán lehet menni, nagyon gyorsan odaértünk. Az autópálya két oldalán olyan csodás volt a táj, hogy egyszerűen nem tudtam betelni vele. Bevallom akkora volt rajtam az érzelmi nyomás, hogy csendesen sírtam a gyönyörűségtől. Lehet, hogy ezt olvasva hülyének néznek, de annyira szép volt a számomra, és ezt is fel kellett dolgozni. Leginkább úgy tudnám megfogalmazni, leírni a tájat, hogy egy csodálatos nagy, buja kert. Szőlőskertek váltakoztak az olívaültetvényekkel és öntözéses kultúrákkal. Megjegyzem az egész nyaralás alatt úgy éreztem egy nagy, fantasztikus kertben vagyok. A leanderek tömkelege, vadon növő bujasága, az úton-útfélen termő fűszernövények mind ezt erősítették bennem. (Reggelente futni mentem és tengerparttal párhuzamosan futó sétány mellett egyszer csak egy rétnyi borágóra bukkantam. Mi itthon palántázzuk, ott meg csak úgy nő. Nem hittem a szememnek.) A leanderek kicsit bosszantottak is, mivel nekem milyen pátyászkodást kell velük rendezni minden évben, hogy nehogy kifagyjanak és egyebek. :)
Kicsit elkalandoztam Kavala mellől. A városhoz érve csodálatos panoráma fogad. A hegyoldalakra épült Kavala csodálatos. A kikötő mellett található egy fizetős, de őrzött parkoló, ahol nagyon kedvező áron leparkolhatsz egész napra. Egy aranyos bácsi pedig szépen megmutatja neked, hol van üres hely.
Az autó elhelyezése után elindultunk felderíteni a várost. Egy tök üres bárban ittunk egy kávét, üdítőt, és hajrá. ( A bár azért volt üres, mert itt nem reggel nyolckor kezdődik az élet…)
Megcéloztuk a fellegvárat, amelyet az óváros kacskaringós utcácskáin lehet megközelíteni. A görögök egyébként nem ismerik a lehetetlent, mivel ide is fel tudnak jönni autóval, ámbár motort többen használnak. Egyébként minden ügyesen ki van táblázva, nem lehet eltévedni, de piszok meredek, 40 fokban meg még jobban. Útközben találkoztunk még egy csinos medreszével is (mohamedán vallási iskola). Felcammogva a várba, felmásztunk a körbástya tetejére és a kilátás minden nyögésért kárpótolt. Lefelé jövet is nagyon szép időutazós volt minden. Nekem itt is sikerült hoznom a formámat. Egy fal mögött megláttam egy csodálatos diófát, amelyen akkora diók voltak, mint az öklöm. Természetesen oda mentem megcsodálni, de nem láthattam, hogy a fal mögött egy óriási kutya hűsöl. A fejemet majdnem letépte, a férjem pedig gurult a röhögéstől. Máskor nem leszek ennyire érdeklődő. Visszatérve a part felé láttunk még egy Szent Pálnak szentelt templomot, ami igen gyönyörűséges volt. Ebédelni az Apiko nevű étterembe tértünk be. Szuper kedvesek voltak és görög szokás szerint a hideg ásványvíz ajándék volt. A pincér segített rendelni, nagyon fini volt minden.
Működött az ingyenes wifi, nem is egy volt elérhető.
Itt jegyezném meg, hogy sokan fennen hangoztatják, hogy nyaralás alatt nem kell a net , a wifi és egyéb úri huncutságok. Véleményem szerint kell. Sok minden megtalálható a neten, amit magamtól nem fedeznék fel, de a net által megtalálom és gyönyörködhetek benne.
Kavalai kirándulás után pár nappal átmentünk a barátainkkal Olimpyada falucskába. Eldugott helyen van, de annál szebb. Halászkikötő, szépséges strand. Nagyon kellemes hely. Asprovaltán sétálva egyik délelőtt egy plakátot fedeztünk fel, ami a közeli cseppkőbarlang meglátogatására invitál. Másnap el is mentünk Allistratiba. Már az oda vezető út is csodálatos volt. Asprovaltát elhagyva a part mentén mentünk, majd egy éles fordulóval északnak vettük az irányt Nea Kerdilia-nál. Elérve a Strimonas folyót hirtelen előttünk termett egy hatalmas kőoroszlán.
Úgy döntöttünk visszafelé fogjuk alaposan szemügyre venni. Továbbhaladva elértük Amfipoli települést és mivel mondhatom szerencsénkre útlezárással találtuk szembe magunkat, ezért bementünk a faluba. Áthaladva rajta megálltunk az út mellett egy parkolóban, mert annyira pazar volt a kilátás. Úgy gondolom nem véletlenül volt ez az útépítés. Allistratiba érve elindultunk a barlang felé és csak mentünk, mentünk és azt hittem eltévedtünk, de akkor csodák csodája feltűnt a parkoló. Azt hiszem ez nem volt annyira jól kitáblázva.
Viszont annyira aranyosak voltak a barlang pénztáránál, hogy azt el sem tudom mondani. Nem is álmodtunk róla, hogy magyar nyelvű leírás is van, ezért német nyelvűt kértünk és kaptunk.
Majd jött az idegenvezető hölgy, hogy minket, az aznapi első csoportot (egy görög házaspár is jött végül, így négyen lettünk) végigvezessen a barlangon. Pár mondatos bemutatkozáskor derült ki, hogy magyarok vagyunk. A pénztárnál ezt hallva nagyon megörültek és a kezünkbe nyomták az ékes magyar nyelven is megírt ismertetőt. Nagyon jól esett a lelkesedésük.
A barlang nem túl hosszú, legalábbis a kiépített része, viszont annál érdekesebb, és nagyon-nagyon vigyáznak rá. Egy zsilipelős kapurendszer gondoskodik róla, hogy ne változzon meg bent a klíma és a cseppkövek nehogy tönkremenjenek. A hölgy igazi vérprofi volt és a görög mellett németül is csodálatosan elmondta a barlang történetét, a cseppkövek neveit és mindent.
Az előző nap vételezett ismertető szerint itt a barlang mellett kellett lennie egy kanyonnak is, amit szintén nagyon szerettem volna megnézni, ha már idáig eljöttem. Ez viszont nem volt jól kitáblázva, de azért megtaláltuk. A pénztárban megkérdeztük és megmutatták az irányt, tényleg elértük a folyót és valóban lent a kanyon mélyén ott folyt az Angitis folyó. Nagyon látványos volt, aranyos kis kilátó is volt kiépítve, sőt egy hídon át lehetett menni fölötte. Én mégis azt szerettem volna látni, ami a képeslapon volt, így elindultunk a folyó mellett. Kb. 15 perces séta után megtaláltuk, amit kerestünk.
A természet csodálatos ereje által létrehozott sziklaszurdokot. Lélegzetelállítóan gyönyörű volt.
Visszafelé megálltunk a már látott kőoroszlánnál. Természetesen ez is, – mint minden Makedóniában – Nagy Sándorhoz köthető. A hazaérkezésünk után szemembe ötlött egy szalagcím a neten az évszázad régészeti felfedezésével kapcsolatban. Ettől a szobortól nem messze találtak egy fantasztikus sírboltot, amelyet még nem bolygatott meg senki, és szintén Alexanderhez köthető, de még nem tudják, ki alussza benne örök álmát. Mindenesetre roppant büszke voltam arra, hogy én nem régen jártam itt.
Összességében elmondhatom, hogy első görögországi utazásom nem volt az utolsó. Annál is inkább, mert a barátnőm és egyben útitársam kislánya azt kérdezte tőlem, hogy Icu, a nyáron megyünk haza?
Az anyjával összenéztünk, és még aznap este lefoglaltuk a szállást a Hotel Angela-ban.
Köszönettel tartozom a velünk utazó barátaimnak, hogy a tapasztalatukkal segítettek, továbbá a kedves görögöknek, akik bármilyen apró gesztussal megszépítették a nyaralásomat, és nem utolsó sorban Görögországnak.
Nagyon-nagyon remélem, hogy a tervezett nyaralásra el is tudunk menni.
Gödöllő, 2014. december 29. Szabó Béláné Ilonka
