Július 26-án bújt ki a földből az első baba cserepes teknős (Caretta-Caretta) Gerani strandján, Chania településen. Az önkéntesek a délelőtt folyamán a felügyelet alatt álló strandokon, ahol a cserepes teknős fészket rak, 17 kis teknős nyomát találták meg.
A bébitekik sajnos annak ellenére az apartmanok felé indultak el, hogy az ARCHELON Tengeri Teknős Védelmi Egyesület önkéntesei kikelésüket megelőzően a fészkek védelme érdekében árnyékolókat helyeztek el a fészkeknél. Az erős fények azonban megzavarták a teknősök természetes vízre szállását, és a tenger helyett az apartmanok felé vették első útjukat.
Az önkénteseknek sikerült közülük 10 kisteknőst megmenteni, őket az üdülőhely turisztikai üzleti negyedében találták meg- és visszavitték őket a tengerbe.A többi 7 teknőst még nem találták meg, ami azt jelenti, hogy sajnos ezek a teknősbéka gyerekek valószínűleg túlságosan elhatárolták magukat a tengertől, és így fejletlenségüknek köszönhetően kiszáradás, vagy kimerültség következtében minden bizonnyal elpusztulnak.
A fényszennyezés régóta probléma Krétán, az itt fészkelő teknősök miatt. A Rethymnon öbölben pl. a turizmusból eredő túlzott mesterséges fénytől 135 fészket kell megóvni, melyből csak 125 van árnyékolva. Ugyanez a probléma áll fenn a Chania öbölben is, ahol az üdülőtelepeken lévő szállások, a közterületek világításai mind a teknősök pusztulásához vezetnek.
A Carreta Carreta veszélyeztetett faj, ezért Görögország több pontján Nemzetközi természetvédő szervezetek önkéntesei védik a fészküket közvetlenül a tengerparton, a strandolók között.
A cserepes teknős élete nagy részét a nyílt óceánokban, tengerekben tölti, a sekély, partmenti vizekben. Ritkán jön a partra, kivéve a nőstényeket, akik a fészekrakás végett egy rövid látogatást tesznek a homokos tengerparton, olyan területeken, ahol magasak a dagályok. Lerakják a tojásaikat, majd távoznak. Kikelésük után a teknősök kb. 4,6 cm szélesek és kb. 20 gramm súlyúak.
Körülbelül a tojások lerakástól számított 80 nap múlva kelnek ki a kicsik a tojásokból. Miután kiásták magukat a homokból, el kell jutniuk a tengerbe, ahol felnőtt korukra akár 213 cm hosszúra is megnőnek, testtömegük pedig várhatóan kb. 135 kg körüli lesz.
A kisteknősök eredetileg éjszaka indultak útnak a tenger felé, mert a sötét megvédte őket a ragadozóktól, és a homok hőmérséklete is megfelelő volt. Az óceán irányába egyrészt a föld mágneses mezeje segíti őket, másrészt az éjszakai hold és a csillagok mutatták az útjukat, de ez utóbbiban sajnos akadályozzák őket a mesterséges fények.