Delfi (Delphoi) jósda: Marimama fényképei

Delfi, vagy Delphoi (Δελφοί) a Parnasszosz-hegy oldalában helyezkedik el. Az ókori Görögországban Delfi városát a világ közepének tartották. A népszerű jósda szentély-együttesét Apollon isten tiszteletére emelték. Delfi egykor jelentős hatást gyakorolt mind a politikai, mind a társadalmi életre, méltán tartják számon az UNESCO Világörökség részeként, hiszen több, mint ezer éven át volt a görög világ vallási központja.

Delphoi: A templom oszlopai
Delphoi: A templom oszlopai

Régóta jósoltak már itt, ahol a talajból szivárgó vulkáni gázok kábító hatással voltak a jósokra, mely hatást a földanya erejének tudták be. Az első szentély kb. i.e. 1500 körül épült. Delfiben találhatjuk továbbá a marmariai tholoszt, és itt állt egykor az Omphalosz kő, vagyis a „a világ köldöke” is.

A legendák szerint Zeusz szerette volna megtudni, hol van a világ közepe, ezért a világ két végéről egy-egy sasmadarat indított útjára azzal a megbízatással, hogy találják meg a világ köldökét. A sasok a tojás alakú Omphalosz kőre szállva, Delfiben találkoztak szembe egymással, így kapta a nevét az Omphalosz, vagyis a világ köldöke, amit ma Delphoi Régészeti Múzeumában az egyik legféltettebb kincsként őriznek.

A Tholosz egy kis templom, amelynek funkcióját nem ismerjük, de a turisták egyik legkedveltebb fotó témája. Delphoi jelenleg régészeti terület, de modern városának kb. háromezer lakosa szinte kivétel nélkül a turistákból él. 

A képeket @marimama töltötte fel, köszönjük!

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük