Felhőtlen nyaralás esős időben: Adri&Thomas beszámolója

Sarti a kilátóból (esős időben)Indulás és érkezés

Szeptember végi indulással akadálymentesen átjutva a határokon kb. 18 óra alatt értünk Budapestről Szártira. A görög határt a hajnali órákban léptük át, a napfelkelte Thesszalonikiben ért minket. Sosem jutottunk még át a görög határon napkelte előtt…

A meteorológiai előrejelzéseket böngészve tudtuk, hogy a 4. naptól kezdve várható a hőmérséklet csökkenése, és felhős lesz az ég, ezért a derűs időt kihasználva nyaralásunkat strandolással indítottuk. Ilyet se csináltunk még, de határozottan tetszett! :)

Apollo mindvégig bohócot csinált belőlünk, állandó esőtáncot járt a felhők társaságában. Hol eltűnt, hol előjött, az eső lába meg egyre inkább lógott, de mindez csak játék volt, éreztük, ahogy kinevet minket a Napisten…

Jó időben

Égei-tenger

A faluban mi is táncot lejtettünk, kedvenc trombitavirágaink csábító illatának engedve virágról virágra jártunk, mint a méhek. Egészen addig, míg egy méh meg nem csípett. Sarti egyik legnagyobb pálmafáját átölelve sikerült átölelnem az egyetlen méhecskét, amely a pálmafa törzsén sietve távozott, pedig igazán kimutattam az érzéseimet mind a fának, mind neki – sajnos ő úgy tűnik, nem értékelte ezt…

Pozitívan fogtuk fel az eseményt, hiszen 10 perc fájdalom után el is felejtettük az egészet, ebből az következik, hogy szerencsére nem vagyok allergiás a méhcsípésre!

Azokon a napokon, amikor a hőmérséklet 30 fok körül volt, strandoltunk, és felderítettünk. A szomszédos öblöket látogattuk meg, illetve kaptunk egy fülest, miszerint Szártin rendbe akarják hozni a falu ivóvíz ellátását. Valóban így van, ennek nyomait láttuk a hegyen, ahol új víztárolók épültek, a falu több pontján pedig új csöveket helyeztek el a föld alatt. A „folyónál” is jártunk, ott is munkálatok folynak. A folyó medrét kiszélesítették, a hegyekből lefolyó vizet gyanúink szerint föld alá akarják terelni, vastag csöveken keresztül, melynek nyomait a „folyó torkolatánál” is láttuk…

Rossz időben

Viharfelhők a Narancsparton (Lógott az eső lába...)A hét második felében végül tényleg elromlott az idő. Egy esti vihar a hátralévő napok rossz időjárásának hírnökeként söpört végig a falun, a homok és a tengeri pára a szél süvítő zenéjére keringőztek, cibálva a pálmafákat, felborítva néhány napernyőt, és meghozva a több napos, kiadós esőt.

Szállásunk a Panorama Triphon apartmanban volt, melynek óriási előnye, hogy közvetlenül a tengerparton van – igaz, mi ezt nem használtuk ki, hisz sosem az apartman „lábánál” strandoltunk. A másik előnye, hogy egyes apartmanokkal ellentétben itt sosem volt gond a melegvízzel, továbbá a hűvös időben a stúdiónk (szobánk) hamar bemelegedett, így az olyan időben, amit pechünkre kifogtunk sem kell tartani attól, hogy esetleg fáznánk… Az apartmanban ingyen Wi-Fi biztosította a kommunikáció lehetőségét a hazaiakkal, amelyet akár a részben tengerre néző balkonunkról intézhettünk…

A rossz idő ellenére szemfülesek voltunk, minden percet kihasználtunk, amikor nem esett. Az Ahlada Beach (Körte Part) kiürült kempingjében egy fél napot eltöltöttünk, kedvenc mexikói függőágyunkban, emellett meglátogattuk a halászkikötőt és a Szív-öböl látképét is megörökítettük a borús időben.

Régi tervünk volt, hogy gyalog eljussunk a Narancspartra. Idén ez a 15 fok körüli időnek köszönhetően sikerült! Igaz, a túránk során végig lógott az eső lába, de megcsináltuk! A Narancspart a szokásos türkiz színeitől eltérő, nem túl barátságos színekben mutatkozott. Egyre feketébbek voltak felettünk a felhők, igai túlvilági látvány volt a fehér sziklákat beárnyékoló, sötét színű égbolt, hazafelé meg is áztunk, de végre megtettük ezt a kis gyalogtúrát, amire már évek óta készültünk…

Evés-ivás

Gyros pitábanKint létünk alatt a legtöbbször az Aigaio Fast Food gyroszát fogyasztottuk, általában az apartmanban, mert a nedves levegő miatt elég hűvös volt. Mivel imádjuk a tzatzikit és a padlizsánkrémet, ezért reggelire többnyire ezeket ettük kenyérrel, illetve gyümölcsöket. Az Orange Café Beach Bárban ittuk meg idén az egyetlen frappénkat, amit később a rossz idő miatt sajnos zacskós leves váltott fel…

Ha lúd, legyen kövér, szokták mondani; vagyis néhány alkalommal megengedtünk magunknak némi édes bűnözést is. A Memphis Crepes nutellás-banános palacsintáját idén sem hagytuk ki, valamint megkóstoltunk néhány helyi süteményt is. Ezeket a süteményeket többször is meg kellett kóstolnunk, mert elsőre nem tudtuk teljesen átérezni, pontosan mit is vásároltunk… ;)

Összefoglalva

A falu. Eső utáni pillanat...Összességében dacoltunk az esővel és a fagyos széllel, és az elhízás szörnyű kockázatának kitéve magunkat megettünk egy tucat süteményt, melytől felerősödve bátran hagytuk magunk után a kilométereket, és a Narancspart felé vezető úton Hádész kacsingatásának is ellenálltunk!

Sokan mondták, hogy a tél nagyon hideg Szártin, de az olyan esős idő, amit mi kifogtunk (és mellesleg nagyon ritka!), szintén kellemetlen tud lenni a párás levegő miatt. Nem gondoltuk, hogy valaha fázni fogunk Szártin, de amikor az ófaluban először érzékeltük, hogy Szártin fűtenek, az ófalut bejárta a halászházikók kéményeiből kiáradó fahasábok füstjének illata, valami megmagyarázhatatlan, biztonságot jelentő és szívet melengető érzés fogott el, mint amikor Karácsony van.

Meg sem próbáljuk leírni ezt az érzést, mert lehetetlen, de egy biztos; a falu, amit eddig a szüntelen napsütéséért szerettünk, október elejére teljesen kiürült és egy másik arcát is megmutatta nekünk, ami még otthonosabb, még szívet melengetőbb…

@adriana & @thomas

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

4 thoughts on “Felhőtlen nyaralás esős időben: Adri&Thomas beszámolója

  1. köszönjük,csodás a beszámoló :D…tavaly én is részese voltam szept. közepén 3-4 napos esőnek…..annak is van szépsége,ha nem hűl le a levegő túlságosan….én is inkább előszezonra szavazok…:)

  2. Váljék egészségetekre a szuper utazás !!…kár, hogy nem volt ” felhőtlen”… huhh.. kellemetlen tud lenni, az esős idő, nekünk is volt már részünk benne 2008-ban, szeptember végén 3 napig szakadt, csak akkor fordítva történt, a nyaralás első felében, talán ennyire hideg nem volt, az esőben fürödtünk, s a tengervíz hőm. melegebb volt, mint a kinti hőmérséklet. Mi még jó időt kaptunk az idén, volt egy nap borús, de akkor is meleg volt, de őszintén én azért szívesebben megyek nyár elején, juniusban, mert jó volt szép volt, de az a nyári hangulat sokkal jobb. A felújítási tervek, vagy munkálatok észrevehető volt, mindenhol valami felbontás nyoma jelezte, s így néhol kissé kaotikusnak tűnt a falu, de ez minket nem zavart, különben is ahogy a férjem mondaná, én mindig rózsaszín szemüveggel látom meg és csak azt látom, amit akarok, s ez így igaz, mert csak a szépet keresem ott is…s minden más mellékes. Finom ételek, sütik vannak az már biztos. Kösziiiiii! :) LIKE!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük