Görögország néhány legjobb tulajdonságai lesznek láthatók a világ számára egy várhatóan májusban moziba kerülő filmen keresztül. Viggo Mortensen, Kirsten Dunst és Oscar Isaac főszereplésével a „Two Faces of January” (Kétarcú január) egyike azon filmeknek, amelyek engedélyt kaptak a forgatásra az Akropoliszon, ahol egyébként általában tiltott a filmforgatás.
A filmben továbbá olyan helyszíneken forgattak jeleneteket, mint Plaka és Kréta: Chania kikötője, Chalepa és Heraklion. Ezen kívül a forgatásra a törökországi Isztambulban is sor került.
A film egy vele az azonos című novella, a „Ripley” adaptációja Patricia Highsmith szerzőtől. Azt mondják, egy „divatos” pszichológiai thrillerről van szó, melynek fókuszában egy szélhámos és felesége, valamint egy fiatal átverő-művész áll.
Athén, 1962: az Akropoliszon hemzsegő turisták közül egy elbűvölő amerikai házaspár emelkedik ki – Chester MacFarland (Viggo Mortensen) és felesége Colette (Kirsten Dunst), akik vakációzni jöttek Európába. Észre veszi őket Rydal (Oscar Isaac), egy fiatal, görögül beszélő amerikai, aki idegenvezetőként dolgozik. Rydal hamarosan rájön, hogy csapdába esett, mert MacFarlandéknak van egy sötétebb oldala.
A „Két arcú január” c. film a „Drive” forgatókönyv írójának, a brit-iráni Hossein Amini debütáló rendezése. Becslések szerint az Egyesült Királyságban és Írországban május 16-án kerül kiadásra a film.
gtp.gr