Görög advent naptár: apró ajándék ötletek

Advent naptár

Advent naptárMa jön a Télapó! A kedves öreg pocakost elsősorban a gyerekek várják, de nincs az a felnőtt, aki ne örülne egy csizmába rejtett csokoládénak, vagy édességnek, esetleg egy görög tematikájú advent naptárnak. 

Bár Görögországban nem ünneplik a december 6-át, a görögök már december elején feldíszítik a karácsonyfát (vagy kishajót) és megkezdődik a karácsonyi szezon. A görög Karácsony merőben más, mint a miénk, hisz náluk a hó sem jellemző, de a család náluk is összejön az év végén és elsejétől ők is karácsonyi hangulatban töltik el a decembert.

Míg a görög gyerekek december elsejétől házról házra járnak és énekelnek, a “mieink” ilyenkor az advent naptár ablakocskáit nyitogatják. Bár ez az időszak inkább a gyerekekről szól, a felnőttek számára is várva várt időszak a karácsonyi vásárba járás és számukra is remek móka lehet az apró meglepetéseket rejtő advent naptár! De honnan ered ez a szokás?

Az advent naptár eredete

Az advent naptár eredete egy 19. századi szokásra vezethető vissza. Akkoriban a vallásos családok december 1-től szentestéig minden nap egy strigulát húztak az ajtójukra krétával. Az első kézzel készített advent naptár 1851-ből származik. Azelőtt már létezett egy un. adventóra – ami annyit jelentett, hogy a mai Advent koszorúhoz hasonlóan Karácsony estig mind a 24 decemberi napon meggyújtottak egy szál gyertyát. Egyes források szerint ezek a családok a gyertyák mellett minden nap más szent képet raktak ki a falra, ezek a képek később miniatűr papír ablakok mögé kerültek, ez volt a mai advent naptárak elődje.

De az Advent naptár ma a Karácsony ünnephez fűződő különleges kalendárium, amelynek apró papír ablakai titkos ajándékokat rejtenek a gyerekek számára. Az ajándékok addig maradnak titkosak, amíg azokat fel nem fedik a lurkók. A meglepetések felfedése az aktuális dátumnak megfelelő kis ablakok kinyitogatásával történik, de minden nap csak egy ablakot szabad kibontani!

Cukormentes kagylócsoki
A Kagylócsoki megfelelő méretű lehet egy görögös advent naptárba

A régi naptárak ablakai a szent képek után egy-egy cukorkát és csokoládét tartalmaztak, ennek a mintájára készülnek a modern, boltokban kapható Advent Kalendáriumok, amelyek ablakaiban már csak csoki rejtőzik. Ezekben a naptárakban a csokoládé formája hat a meglepetés erejével a gyerekekre, azonban az évek során kialakult, klasszikusnak számító advent naptár már nem csak édességet rejt aprócska ablakai mögött!

SI pendrive
Manapság a Pendrive igen hasznos kütyü. Léteznek egész kicsi darabok is!

A mai advent naptárak számozott kis rejtekhelyein parányi meglepetéseket szoktak elhelyezni. Az advent naptárat egy kis fantáziával mi magunk is elkészíthetjük! Legyen az papírból, vagy filcből varrt csizmácskákból, az 1-től 24-ig sorszámozott nyílásokba akár görög tematikájú ajándékokat is rejthetünk! Íme néhány ötlet:

Készítsünk görög advent naptárat!

  1. Görög meander mintás gyűrű
  2. Apró kulcs, ami egy kincsesládát nyit benne valami görögössel: pl.: görög élelmiszer, hűtőmágnes, kék színű körömlakk, stb.
  3. Utazási utalvány
  4. Görög zászló, görög felvarró
  5. Görög édesség (csokoládé, cukorka)
  6. Mozijegy egy görög témájú filmhez
  7. Mini üvegcse homokkal töltve
  8. Kék köves fülbevaló, karkötő, vagy medál
  9. Görög hegyi tea kóstoló (A teljes csomagot csempészd a konyhába!)
  10. Görög fűszerek
  11. Sakkfigura (A tábla lehet majd a Karácsonyfa alatt akár…)
  12. Sarti medál

homok_sartirol_uvegcseben

Az olyan meglepetéseket pedig, amik nem férnek el a mini ablakokban, cetlikre írt üzenetekkel helyettesíthetjük! Aztán vigyázat! Nehogy valamelyik ablak mögött egy koboldot találjunk, mert a görög hiedelem szerint a karácsonyi manók megeszik az ételünket és nem hagynak nyugodni bennünket!

Te mit rejtenél egy görög advent naptárba? Írd meg nekünk!

Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat!
Oszd meg!
  •  
  •  
  •  

Hasonló cikkek

Leave a Comment