Görög helytörténeti kiállítás Józsefvárosban

Görög helytörténeti kiállitás

2015. november 9-19 között „Görög hagyományőrzés a Józsefvárosban” címmel kiállítás nyílt a józsefvárosi H13 galériájában, ahol régi fényképek és dokumentumok megtekintésével megismerhetjük a magyarországi görögök múltját. A tárlat az egykor Magyarországon letelepült görögség történetét mutatja be, akik a két fő hullámban érkeztek Magyarországra.

A kiállításon a magyarországi görög diaszpóra múltjának megismerése mellett betekintést nyerhetünk a velünk élő görög hírességek, híres kereskedők családjának életútjába, valamint a görög nemzetiség hagyományaiba, örökségeibe.

Görög helytörténeti kiállítás
Görög helytörténeti kiállítás Józsefvárosban. Fotó: jozsefvaros.hu

A Józsefvárosi Önkormányzat weboldalán az alábbiak olvashatók:

“Megismerhetjük a görögségnek a hazai polgárosodásban betöltött jelentős szerepét, és fotókon keresztül bepillantást nyerhetünk a XX. század derekán a Görögországban dúló polgárháború elől menekülő, Magyarországon új hazát találó második görög diszpóra életébe.”

A kiállítás november 19-ig tekinthető meg H13 Diák – és Vállalkozásfejlesztési Központban, Budapesten, a Horánszky utca 13. alatt. A tárlat megtekinthető hétköznapokon 10 és 18 óra között a H13 Galériában. A belépés díjtalan.

További információ a H13 és a Józsefvárosi Önkormányzat hivatalos weboldalán! Amennyiben valaki megtekinti a kiállítást, várjuk beszámolóitokat!

Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat!
Oszd meg!
  •  
  •  
  •  

Hasonló cikkek

Leave a Comment