Az elátkozott álomhajó
A Konstantinápoly nevű óceánjáró gőzhajó azelőtt SS Bremen néven üzemelt, akkoriban a németországi Bréma (németül Bremen) és New York között szállított utasokat, később az útvonala Konstantinápoly, Bejrút és Alexandria állomásokkal bővült.
A hajót 1897-ben a lengyel Ferdinand Schichau építette a Norddeutscher-Lloyd (NDL) német hajótársaság számára. Ha a hajók mesélni tudnának, az SS Bremennek biztosan lenne sok mesélni valója, hiszen az 32 évig szolgálta az emberiséget, mely idő alatt mindvégig sötét felhők árnyékolták be létezését.
1900. június 30-án súlyosan megsérült a New Yerseyben, a hobokeni dokk tűzben, az NDL mólóján. A hajón egy bála gyapot kapott lángra. Az óriási tűzben több hajó megsérült, volt, amelyik el is süllyedt, míg a lángoló Brement úgy próbálták megmenteni, hogy megpróbálták az árral szemben elvontatni. Végül az SS Bremen zátonyra futott. A tűzvésznek háromszáz halottja volt. A hajót felújították és kibővítették, így az egy év múlva újra üzembe állhatott.
1912. április 20-án az SS Bremen Brémából New York felé hajózott, és keresztül haladt azon a törmeléken, ami az április 14-én jéghegynek ütközött, majd elsüllyedt Titanic-ból megmaradt. Az utasok és a személyzet jelentései szerint több száz lebegő holttestet láttak a vízben, valamint számos napozóágy és fadarab terítette be a vízfelszínt. Mivel a White Star Line hajótársaság intézkedett a holttestek szállítását illetően, az érintett SS Bremen segítségére ekkor már nem volt szükség.
A tűz megpróbáltatásainak és a Titanic tragédiájának emlékeivel a fedélzetén a hajó az I. világháborút is megélte, a háború ideje alatt, 1918. október 9-től december 17-ig a Német Császári Haditengerészet csapatszállítójaként szolgált.
Az I. világháború után az SS Bremen a görög Byron SS CO hajótársaság tulajdonába került. Az új tulajdonos új nevet adott neki, így innentől kezdve Konstantinápoly néven közlekedett Konstanca – Konstantinápoly – Pireusz és New York között.
A görög-török háborút követően, 1922. október 18-án a törökországi Afisia sziget görög lakói arra kényszerültek, hogy a jobb élet reményében hajóra szálljanak és elmeneküljenek otthonukból a törökök elől. Az álomhajó a Konstantinápoly volt, melynek befogadóképessége több, mint kétezer utast számolt, ebből 1500 utas szállt fel aznap a fedélzetére.
A sokat megélt Konstantinápoly annyi tragédia után, rengeteg emberélet kioltásának szemtanújaként 1929-ben végleg nyugovóra tért. Az elátkozott álomhajó rövid, ám annál tartalmasabb életének utolsó éveiben a görög kisebbség életét mentette, bevándorlókat szállított többek között a török Afisia-szigetről az attikai Lavrion (Laurium) városba, ahonnan aztán Sithonia területén, többek között Szártin telepedtek le az emberek.
A Konstantinápoly hajó története
A német Barbarossa osztályú utasszállító hajó mérete alig több, mint 181 méter (575 láb) hosszú volt, ez nem sokkal hosszabb, mint a Titanic hajó fele. (Az RMS Titanic 269 méter hosszú volt.) A hajónak két árbóca és két kéménye volt.
Első útjára 1897. június 5-én indult, Bréma városból az amerikai New Yorkba, egy Southamptoni megállóhelyet érintve. A hajó a transzatlanti járatain túl Ausztráliába is közlekedett a Szuezi-csatornán keresztül.
Az 1900. június 30-ai tűz után a német AG Vulcan Stettin nevű hajóépítő cég építette újjá, a hajót meghosszabbították 575 láb hosszúra, ezzel űrtartalma 11.540 BRT-re nőtt. A felújított hajó 392 elsőosztályú, 273 másodosztályú és 1682 fedélzet közt tartózkodó, összesen 2347 utasnak adott helyet. Az új SS Brement 1901-ben állították újra üzembe.
1923-ban a panamai National SN Co vállalat tulajdonába került, ekkor a „Sándor király” nevet kapta.
1924. májusától 1925. áprilisig négy új útvonalat tett meg a Pireusz – Patras – New York vonalon, majd 1929-ben az olaszországi Velencében leselejtezték…
Kiegészítés:
A hajó nevében a dupla S a „Schichau” és „Seebeck” két hagyományos hajóépítő vállalkozás rövidítései, amelyek egybeolvadtak. Az SS Bremen nem keverendő össze egy másik azonos nevű, vagy más néven TS Bremen nevű óceánjáróval, amelyet 1929-ben épített a német Norddeutscher Lloyd (NLD), és amely annak a kornak a két legfejlettebb óceánjáróinak egyike volt.
Forrás: Internet
Simon János 1922-ben Törökországból a békeszerződés értelmében 2 millio görögöt áttelepítettek, szervezett lakosságcsere keretében! Görögország a menekültek letelepítése érdekében jelentős segélyt kapott !!!! a Népszövetségtől. Ezért nem megmentésről lehet szó, hanem rendezett áttelepítésről…