Ideiglenes konzulátus nyílt Theszalonikiben

Ideiglenes konzulátus kezdte meg múlt hétfőn működését a görögországi Theszalonikiben, a képviselet a környéken nyaraló magyaroknak nyújt segítséget – mondta Nagy Anna külügyi szóvivő az MTI-nek.

Görög Nagykövetség, Budapest (Konzulátus)
A Görög Köztársaság Nagykövetsége és Konzuli Osztálya Budapesten

Kiemelte: a horvátországi Splitben működő külképviselet után ez a második magyar ideiglenes konzulátus. Splitben már nyolc éve van ideiglenes konzulátus nyaranta, és az ott szerzett nagyon jó tapasztalatok alátámasztották, hogy azokon a helyeken, ahol sok magyar nyaral, fontos, hogy helyben is elérhető legyen a konzuli segítség – mutatott rá a szóvivő.

Hangsúlyozta: azért döntöttek úgy, hogy Theszaloníkiben nyitják meg a konzulátust, mert Észak-Görögország a magyarok egyik legkedveltebb úti célja, évente több százezer turista érkezik Magyarországról. A térség központja, az ország második legnagyobb városa ugyanakkor csaknem 500 kilométerre fekszik Athéntól, ahol a magyar nagykövetség működik, márpedig hasznos, ha a nyaralók szükség esetén a közelben is kaphatnak segítséget – magyarázta.

Nagy Anna közölte: a theszaloniki konzulátus két hónapon át, július 14. és szeptember 12. között érhető el. A konzulátust Torzsa István diplomata vezeti, akivel a 00 30 695 168 2975-ös telefonszámon, vagy a ConsulTHS@mfa.gov.hu e-mail címen lehet kapcsolatba lépni.

MTI

Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!
Oszd meg!
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük