Látogatás a halászkikötőben

Azt már tudjuk, hogy Sarti egykor halászfalu volt, azt is tudjuk, hogy ennek nyomait ma is őrzik az aprócska falubéli halászházikók. Aki szereti a tengeri herkentyűket, biztos vacsorázott már valamely görög tavernában, járt már a halboltban, de a halászkikötőig nem mindenki sétál el.

A halászkikötő Sarti köpontjához a legközelebb eső látnivaló. A modern, gépesített halászfelszerelésektől eltekintve a kis kikötőben járni egyfajta időutazás, ahol betekinthetünk Sarti egyik legősibb mesterségébe; a halászatba. A kikötő felé sétálva az Ahlada (Körte) Parton visz át az út, ahol szezonban lakókocsis kemping üzemel. A Körte Part túlsó vége gyakorlatilag a halászkikötő, amelyet néhány homokba fúrt, magára hagyott horgászbot választ el a kempingtől.

Strand és halászkikötő

A kikötő elején régi, kopott facsónakok és modern, bérelhető motorcsónakok váltják egymást kikötve, majd elérkezünk a kikötő végébe, a kiépített, lebetonozott részhez, ahol a nagyobb halászhajók horgonyoznak. Ottjártunkkor épp egy zsákmánnyal megrakott halászhajó érkezett…

A hajóról teherautóba pakolták a hungarocell dobozba gondosan bepakolt, friss, hűtött szállítmányt, közben vevő  érkezett valószínűleg valamely helyi tavernából. A rutinos asszony kisebb méretű halakat zsigerelt ki puszta kézzel, majd a nem kívánt részeket visszadobta a tengerbe, ahol halrajok tucatjai vetették magukat a finom falatokra…

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük