Mindenhol jó, de legjobb Görögországban

Nei Pori, 2014. augusztus

Sokszor léptem már át a görög határt, szinte már hazajárok oda. Odafelé még a turistaosztályon utazom, de abban a pillanatban, ahogy meglátom a határon az ELLADA táblát, elfelejtek mindent, mi addig volt, és egycsapásra „göröggé” válok. Bárhol vagyok Görögországban, a görögök szokásai szerint élek – nem rinyálok, ha a 07.00 órási busz 07.18-kor indul el, nem ijedek meg, ha a taxiba más utas is jelen van, imádok a görögökkel beszélgetni (nagyon kommunikatív nép), együtt szurkolok a PAOK-nak a Toumba stadionban (hihetetlen élmény egy PAOK meccs, főleg a 4-es kapu szektorban!), és amit a magyarok tanulhatnának a görögöktől: emberként közlekedni egymás között!

HelExpo, Görögország
HelExpo

(Hónapokban mérhető ottléteim alatt eddig csak egyszer(!) jött nekem görög az utcán – az idei nyaralásból 3-ik napja vagyok itthon, de már több koccanáson túl vagyok. És mind magyarok voltak.) Szeretem a pozitív gondolkodásukat (sose mondják hogy rosszul vannak), mindig van egy-két szavuk a másikhoz, akkor is ha az ismeretlen – és nem feltétlenül autóvezetés közben a „Malakas” kiabálása. Szóval, Hellas-ban már nem ér meglepetés, legfeljebb csak akkor, ha a „kenyércukrászdában” a hot-dog-ot „lukaniko”-s szendvicsnek mondom, és a kiszolgáló pékeslány kedvesen mosolyogva kijavít. :)

Egyetlen egy dolgot nem értek, és ezt idén már meg is kérdeztem egy helybéli görögtől: a görögöknél minden olyan nagy; a pálmafák, gyümölcsök, a férfiak egója, a „peos”…, akkor hogy sikerült épp a csatornarendszerüket olyan kicsire „csinálni”, hogy még a wc papírt se lehet beledobni???

Utazási iroda:
Anett Tours

Mi tetszett?
Minden!

Mi nem tetszett?
Görög étteremben magyarul szólalt meg a felszolgáló. Egy világ omlott össze bennem, hogy magyarul kellett rendelni…

Időjárás:
36-40 fok között volt végig. Imádom a pusztító hőséget, 40 fokban különösen finom a jeges frappé. :)

Szállás:
Jó volt. Többet nem tudok mondani róla, tudom hogy hova megyek, és még sose ért csalódás. Még akkor se, ha nincs ruhacsipesz, vagy épp ruhaszárító se. Görögök, és a görögöknél ilyenekre fel kell készülni.

Programok:
Vergina, Athén, Thessaloniki, Thassos, görög est, stb-stb… Néha még megyünk szervezett programokra, de egyre inkább mi magunk, egyénileg szervezünk kisebb kitérőket, pl. bevonatozni Thessalonikibe, bérelni egy szobát a Color Room-ban, és eltölteni egy fél éjszakát a kivilágított Fehér Torony előtti placcon.

Evzon, Görögország
Evzon

Érdemes:
Embere válogatja, ki a pancsolást szereti, annak ott a tenger, ki a kulturális örökségekben szeret gyönyörködni, annak ott vannak a történelmi emlékek, városok. Egy kicsi ez is, egy kicsi az is. De mindenképp érdemes a környéket bejárni.

Görög ételek:
Szeretek mindent megkóstolni, főleg a tengeri állatkákat. A polip a kedvencem, 9-10 Euro. Egyszer ért kellemetlen meglepetés, amikor a „tál” méretű gyros egy „pita” méretűnél is kisebb volt, 6 Euro-ért. De én viszont inkább az italokat emelném ki a sorból. Szeretem az Epsa frissítőt, tavaly még kaptam meggyeset, idén már csak limonádés volt, és ez kisebb hiányérzetet keltett bennem.

Bár nem vagyok alkoholfogyasztó, de görögben mindig van hely egy kis Mythos-nak, vagy ha olyan helyen vagyunk – és lehet kapni – a Magnus Magister-nek. Érdemes még megkóstolni a Retsina-t (gyantás bort). Metaxa, Ouzó, Czipuró – ezeket viszont már mindenki ismeri… Aztán ha a közelben van piac, és szerencsénk van, mert van házi alkoholárus stand, akkor érdemes kipróbálni a fügelikőrt! Rendkívül édes, és nagyon finom – elvileg sürített formában „gyártják”, én speciel ezt nem tudtam amikor megkóstoltam, viszont azóta csak úgy iszom.

A nyári borozgatáshoz egy kedves kis görög mondás, a görögök nagyon szeretik hallani: „míná pú den ehí ró, váze sto krássi néro!„, vagyis amelyik hónap nevében nincs „ró” (r betű), a borhoz adj vizet /mert hogy a nyári melegben a bor különösen jótékony hatással bír!/

Összességében csillagos 5-ös!

Platamonas, Görögország
Platamonas

Ráadásként ajánlom a Korres parfümöket és tusfürdőket! Szinte minden gyógyszertárban lehet kapni (parfüm 25-26 Euro), teljesen természetes anyagokat használnak hozzá, stb-stb. Napégés utáni szer is van, és tényleg hatásos. (A Korres céget 1996-ban alapította Jorgos Korres – ezt épp ma tudtam meg.)

Az élménybeszámolót Vid-Paokara töltötte fel, köszönjük!

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

2 thoughts on “Mindenhol jó, de legjobb Görögországban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük