Sarti- egy csodás pihenés (2014. július)

„Sok helyen jártam már, de Sartiba még nem sikerült eljutnom, egészen eddig :) A szüleim sokszor voltak már Sartiban, és mindig áradoztak róla. Nagyon szépnek, békésnek képzeltem el, de még ezeket a várakozásaimat is felülmúlta. Az utazástól kicsit féltem, de kiderült, hogy nem volt annyira vészes, mint vártam. A szállás miatt is aggódtam kicsit, mert nem sok infót találtam róla a neten, de később kiderült, hogy emiatt sem kellett volna.” @Ancsi

Görögország 2014, Sarti panoráma
Sarti panoráma 2014

Utazási iroda:

Erre a nyaralásra az Ibuszt választottuk, busszal mentünk. Mindenben kedvesek és segítőkészek voltak, a busz picit késett, de egész úton kedvesek voltak a sofőrök is. Jól vezettek, igyekeztek mindenhol minél gyorsabban átjutni. Volt sajnos olyan határ, ahol jól megvárakoztattak minket, de ez benne van a pakliban. Visszafelé más sofőröket kaptunk,de velük is teljesen meg voltunk elégedve, és hazafelé már a határoknál sem kellett várni. A busz számomra egy kicsit kényelmetlen volt, de nem nevezném rossznak.

Pálmafa Sartin
Pálmafa Sartin

Mi tetszett?

Minden :) Imádtam a nyüzsgést, és mindeközben a nyugalmat is, amit Sartin lehetett érezni. A tenger gyönyörű, az ételek nagyon finomak, a hangulat is csodás.

Mi nem tetszett?

Nem nagyon tudok ilyet írni. Ami talán nem tetszett, az a legtöbb turista viselkedése… szemeteltek, ordítoztak, stb.. és sajnos sok olyan magyar turista is volt, akikről ezt el lehetett mondani.

Időjárás:

Nekünk végig nagyon szép időnk volt, ragyogóan sütött a nap. Utolsó előtti napon volt egy kis vihar, (éjjel jó nagy széllel) de délután már ugyanúgy tudtunk fürödni a tengerben. Indulásunk napján is esett kicsit, és borús volt az idő.

Szállás:

Mi teljesen elégedettek voltunk vele. Az Avra Apartmanban szálltunk meg. Kicsit féltem tőle, hogy majd zajos lesz, mert az egyik legforgalmasabb sétálóutcán van, de nem volt vészes. Volt nagy teraszunk, ahová esténként kiültünk, tiszta volt a szoba. Az apartman aljában üzemel az étterem, éppen ezért aggódtam kicsit, hogy majd nagyon ételszag lesz, de a szél elvitte, nem volt gond :) A tenger tényleg nagyon közel volt, és igazából az összes étterem, bazár is.

Programok:

Sok programot kínáltak, de mi nem vettünk részt egyen sem. Mi most tényleg csak azért mentünk, hogy pihenjünk, fürödjünk és finomakat együnk :) Találtunk helyben is elfoglaltságot, például búvárkodás, jetski, biliárd :)

Érdemes:

Találtunk kis öblöket, amik nagyon hangulatosak. Voltunk a templomban is,mert nagyon szép, és ezen kívül bejártuk a partot. Érdemes sétákat tenni, mert mindig lehet valami újat látni, új élményekkel gazdagodni. A kis dombról például egyszerűen lenyűgöző a kilátás, az ottani padon ücsörögni annyira szép és békés, hogy legszívesebben még mindig ott ülnék :)

Görög ételek: Finomak :) Hihetetlen, mennyivel finomabbak pl. a gyrosok, mint itthon. Voltunk sok étteremben, pl. a magyarban is (Relax), és nagyon finomak ott is az ételek! Ott pl. nagyon finom tonhalas spagettit ettem :) Fagyik, palacsinták, pékáruk, fánkok.. :) De ettünk máshol tintahalat, vagy éppen gyros tálat.. Hát a mennyisége és az íze is verhetetlen :) Az árakat nem mondanám drágának. Kicsit drágább,mint itthon, de megéri a pénzt szinte az összes étel, mert nagyon finomak :) A sajtokról és az olívabogyóról ne is beszéljünk.. még haza is hoztam belőlük :)

Görögország 2014, Athosz
A Szent-hegy a tengerparti napágyak mögött

Egy csodás nyaraláson vagyunk túl, rengeteg élménnyel jöttünk haza. Az utazási irodával és a szállással is meg voltunk elégedve, Sarti pedig egyszerűen gyönyörű. Olyan hangulata van, amit legalább egyszer mindenkinek át kellene élnie! :)

A beszámolót @Ancsi töltötte fel, köszönjük!

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük