Sarti Szerelem (Bettina beszámolója) 2012

Az idén harmadjára sikerült meglátogatni a legkedvesebb helyet számomra, Sartit. Nem terveztünk semmi különöset erre a nyaralásra, csak 1 hét pihenésre vágytunk az egész évi robotolás után a kedvenc helyünkön. Az idei visszatérés is klasszra sikeredett. :) A publikus részeket megosztom veletek :P

@bettike

Szeptember 7-én indultunk az Apollon Travel egyik buszával, pontban délben a Hősök Teréről… Az út már nem volt meglepetés, nagyjából tudtuk hogy mire számítsunk… de mivel egy csodaszép hely lebegett a szemünk előtt, így egészen jól viseltünk a 22órás utat. A busszal nem volt gond a határoknál való várakozás volt talán a legnehezebb. A legtöbbet Szerbiánál álltunk, röpke 3 órát, a többi határnál 1-1órácskát.

Görög idő szerint 11órára érkeztünk meg. Ezután az idegenvezetőnk, Leo segítségével, aki jó fej, segítőkész volt, elfoglaltuk a szállásunkat. Mi az Anna Apartmanban laktunk. Kb.délben már sikerült is elfoglalni a kis helyünket. Az apartman felszereltsége minimális, de a célnak épp megfelel :) Wifi is elérhető aminek a kódját az utazási irodában meg is adják.

Görög ételekMiután kipakoltunk megebédeltünk a kedvenc helyünkön, az Ovelixben, ahol még mindig isteni finom a Gyros… szerintem itt a legfinomabb. Ezután már indultunk is le a strandra, hiszen erre vártunk már mióta. Nagy hullámok voltak így csak óvatosan merészkedtünk be a vízbe, de a kötelező napozást ki is pipáltuk ;) 5 órakor részt vettünk az Apollon meetingjén ahol körbevezettek, és elmesélték milyen programokon vehetünk részt, ja és persze a welcome ouzo sem maradhatott el az útbaigazítás során! :) Miután végeztünk körbejártuk a falut, meglátogattuk a kedves ismerősöket akik 3 év elteltével is ugyanolyan szeretettel fogadtak minket. Már ezért megéri visszatérni! :) Hatalmas Szeretetbomba!!!

A vacsorát az Emmanuel étteremben, Xtos-éknál fogyasztottuk el. Isteni finomak a kaják, a fogadtatás, kiszolgálás csillagos ötös, csak ajánlani tudom…. valahogy minden este itt kötöttünk ki, pedig megfogadtuk hogy máshova is ellátogatunk… hát, nem sikerült :) Miután kellőképpen megtömtük a pocinkat jöhetett egy kis italozás! A helyszín a főutcán lévő Sartios Internet Cafe ahol remek koktélokat, kávékat, frappét lehet fogyasztani szintén átlagon felüli kiszolgálással. Spiros a tulaj, aki egy imádnivaló fazon, én az utolsó nap sírva köszöntem el tőle… :( :) Hajnali 1-ig sikerült minket ott tartani azután visszaballagtunk a már üres főutcán keresztül a kis apartmanunkba és álomra hajtottuk a fejünket hogy holnap reggel 8-kor már újult erővel keljünk fel egy újabb csodás nap reményében.

Így is történt! A menü nagyjából ugyanaz… ettünk… napoztunk… ettünk… vásároltunk… ittunk.. :) Ugyhogy ezt nem is ragoznám túl. Minden nap csupa móka kacagás, a görög emberek kedvessége szeretete mindannyiunkat magával ragadta, és szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk.

Kedden fakultatív programon vettünk részt, a Narancspartot látogattuk meg. Gyönyörű hely, a víz itt a legszebb, a kőfaragások önmagukért beszélnek. Az egyetlen negatívum a kempingesek szemetelése volt. Eltöltöttünk itt egy fél napot, ezután jött értünk a busz és visszaérkeztünk. Gyors ebéd és irány a part :)

Másnap este welcome party!! 11órakor volt a találka a Makedonia Spirit Club bejáratánál ahol welcome drink-el fogadtak minket. Ezután egy közös sirtaki tánc, aztán indult a Disco. Egész sokan voltak, jó volt a zene és a hangulat is!

kalozCsütörtökön kalóztúrán vettünk részt. 11órakor indultunk a kis kikötőből. Első állomásunk a szív öböl volt ahol ugrálhattunk a hajóról, megmártózhattunk a csodaszép tengerben, ezután a narancspartnál álltunk meg majd következett az ebédidő… Kikötöttünk, lehetett jet-skit bérelni, fánkozni, ufózni kedvezményes áron! Amíg mi jól szórakoztunk a parton a hajón Attiláék elkészítették az ebédet, ami isteni finom souflaki&tzatiki volt! Az út során lehetett fogyasztani üditőitalt, borocskát, és édességet is kaptunk! 5óra körül érkeztünk vissza a nagy kikötőbe… ez a hajóút is hatalmas élmény volt hiszen itt is csodaszép helyeken jártunk és a társaság is klassz volt! :)

Pénteken már nagyon éreztük a hazaút szomorúságát, az idő is egészen elromlott. A nap nem sokat sütött így a parton már nem sokat voltunk, így megrohamoztuk az árusokat! Attól tartottunk hazafele dupla annyi csomaggal érkezünk haza mint amivel jöttünk… de hát Nőböl vagyunk és annyi minden görög csecse-becse volt a szemünk előtt… talán túl sok is! :) este még koktélozás és szokásos hajnali lefekvés!

Sarti partja a napernyő alólMásnap 9kor kellett elhagyni a szállást. Leo utasítása szerint lepakoltunk az egyik szobában, és vártuk hogy megérkezzen a busz. 11-12h körül megérkezett az új turnus, a mi bőröndeinket bepakolták. Ezt követően szabad foglalkozás volt a busz indulásáig. Elbúcsúztunk mindenkitől, ettünk egy utolsó Gyrost, Óriáspalcsit és 2órakor útnak eredtünk… Megszakadt a szívem! Hihetetlen milyen nehéz volt otthagyni Sartit!

Hazafele az út is nehezebb volt, már nem volt miért kitartani… a határokon most kevesebbet álltunk, talán ami a legnevetségesebb hogy Röszkénél várakoztunk a legtöbbet! 11órakor szálltunk le a buszról fáradtan de élményekkel feltöltve.

Én már most tudom… jövőre visszatérek negyedszer is! Nem tudok elszakadni Sartitól… és őszintén…

NEM IS AKAROK! :) Nekem ez több mint egy „nyaralóhely”…nekem ez örök szerelem!

Tehát visszaszámlálás indul, vigyázz Sarti, 2013-ban is érkezem!

Betttina

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

One thought on “Sarti Szerelem (Bettina beszámolója) 2012

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük