Zakynthos élménybeszámoló / Vajon milyen medúza ez?

Sziasztok!
Nemrég jöttem haza görögországi nyaralásomból. Igaz nem Sarti-n voltam, hanem Zakynthos-on. :)
Egyszerűen csodás! Most ültem életemben először repülőgépen, szóval még ez is hatalmas élmény volt számomra. Fantasztikus volt a látvány az égből tekintve. :)

Zakynthos a Jón-szigetek legdélebbi részénél található és a harmadik legnagyobb sziget.
Mi Laganas-on voltunk. Az egész laganas-i partszakasz kb 9 km hosszú. A tengerpartja homokos és fokozatosan mélyülő. Nagyon jó a víz, és tiszta a partja. Mivel Zakynthos -t Teknős-szigetnek is mondják így – bár mi csak a fejét láttuk egynek a vízből kibukkanva- lehet velük is találkozni. A neve Caretta Caretta, azaz Ál cserepes teknős. Itt van a költőhelyük. ( Ha valaki eljut ide, ajánlom figyelmébe Laganastól indulva Kalamaki irányába is voltak háromszög alakban lerakva megjelölt költőhelyek. Ezekre nagyon vigyáznak! )

Voltunk hajókiránduláson. Kb 8 órás út volt, mivel körbevittek minket magyar és idegennyelv vezetéssel a sziget körül. Három helyen álltunk meg összesen, ahol lehetett fürdeni is. Keri, Kampi és a Navaggio-öböl. Az első kettőnél kb 20 perc volt fürdőzésre. A Navaggio-öbölnél (Hajóroncs) itt egy óránk volt. Érdemes vinni vízicipőt!

A Navagio hajókirándulás röviden:

Keri-nél a víz teljesen átlátszott. a vízben halak és óriási kövek voltak. Volt egy kisebb partszakasz, ahova ki lehett úszni, de nem volt valami jó, mert kavicsos volt és fájt rálépni, ráadásul belesüllyedtél a kavicsba.

Kampi-nál is nagy kövek voltak, viszont teljesen le lehetett látni itt is a aljára.

A Navaggio öböl. Fantasztikus volt. Bár kicsit csalódás is volt, mivel sokan voltunk a parton, mert sok hajó kötött ki az öbölben. Ráadásul  kipufogó gáz is rontotta az összképet. A víz opálos volt, gondolom a sok hajó miatt, mert felkavarták a vizet. A partja se egy leányálom. Először itt is nagy kövek vannak, aztán ahogy haladsz a hajóroncs irányába, úgy lesznek apróbbak. Viszont ettől függetlenül csodálatos volt.

Ezeken kívül a hajóból láthattunk gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyeket. A Blue Cave is eszméletlen volt. :)
Szerettünk volna autót is bérelni, de aztán letettünk róla, így elmaradt ez a része a sziget bejárásának. Viszont aki odamegy nyaralni, annak nagyon ajánlom, hogy béreljenek több napra autót. És ne egy hétre, hanem legalább kettő hétre menjen. Úgy biztosan lesz idő bejárni a sziget minden pontját.

Megpróbáltam röviden leírni. Bár nem lehetséges. Ha valamit kihagytam volna, és esetleg érdekel benneteket, akkor írjatok nyugodtan. ;)

Viszont volna itt még valami.
Az utolsó napon történt az eset. Lementünk a partra párommal és láttuk, hogy sok ember áll egy helyben és valamit nagyon néznek a földön. Mi is odamentünk és láttuk, hogy a víz egy medúzát sodort ki. Az érdekelne, hogy találkozott e valaki valami hasonlóval, vagy tudja e milyen fajta lehet ez?  A kép nem nagyon tudja visszaadni, de lila színe van.

A túráról nem tudok  képet csatolni, mert nincs annyi hely, hogy fel tudjam tölteni. :( De a képek amúgy se adják vissza a látványt! ;)

Köszönöm, hogy megoszthattam Veletek az élményemet! :) Remélem a leírtak alapján ti is úgy fogjátok látni a szigetet ahogy én láttam ezt a gyönyörűséget!

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük