Rossz nyaralás nincs, csak rossz hozzáállás!

Mi határozza meg jókedvünket a nyaralás alatt?

Rossz nyaralás nem létezik, csak rossz hozzáállás! Hiszen az előttünk álló egy hét milyensége csakis rajtunk áll! Tönkretenni bármikor bárkinek bármivel lehet. Az igazi nehézséget és a kihívást nem a felmerülő probléma jelenti, hanem annak a kezelése! A szép emlékeket pedig gyűjteni kell, amíg csak lehet!

A kisfiú régóta álmodozott arról, hogy saját szemével lássa a tengert, de a Mikulás sosem írt vissza a leveleire. Gyűjtötte a delfines képeket, a matricákat, legkedvesebb játéka pedig az a kis csónak volt, amit a nagypapa faragott neki a házuk előtti diófából.

A kisfiú minden évben újra és újra hitte, hogy abban az évben majd eljut a tengerhez, de hiába minden születésnap, minden Karácsony, az ő álma még mindig csak az Óperenciás tengeren túl létezett. A kilencedik születésnapja előtti napokban nagy volt a sürgés-forgás a családban. A fiú szomorúan vette tudomásul, hogy a távoli nagybácsihoz készül a família. Azon a napon bepattant az autóba és az egész út alatt nem szólalt meg.

Az ütött-kopott családi autó bírta a strapát, végigdöcögte az utat hegyen-völgyön át, de mindannyian tudták, hogy ha oda is érnek, az autó már nem élheti meg a visszautat. Haladtak hát a nagybácsi felé, félúton maguk mögött hagyva egy éjszakát és némi pénzt, amit kifizettek a szállásért. A szoba láthatóan el volt hanyagolva; nem volt frissen mosott ágynemű, csak néhány pokróc. Se egy büfé, se egy takarító, csak az unott recepciós.

A környéken más szálláslehetőség sem volt, hiszen nagyon messze voltak a legközelebbi lakott területtől. A család mégis örült, hiszen végre együtt tölthették az időt. Egyedül a fiú volt boldogtalan, hiszen holnap van a kilencedik születésnapja és ő semmi másra nem vágyik, csak hogy láthassa a tengert. Szomorúan hajtotta hát álomra a kis fejét.

Másnap újra útnak indult a tragacs. A fiú továbbra is néma maradt, meredten bámult ki az ablakon. Az út egyenes, monoton útban folytatódott. A hosszú út elálmosította a gyermeket. Fenyőfák bukkantak fel az út mentén és egyre több fenyőfa lett. Aztán a ismét fel a hegyekbe, egyre veszélyesebb szerpentineken kellett végigrobogni. Az autót mindvégig fenyőfák kísérték az úton, egészen egy hosszú lejtőig, aminek végén kedves kis házikók kacsingattak.

Az autó egyszercsak megállt. Kis idő múlva a kisfiú sirályok hangjára ébredt. Dözsölte a szemecskéit, de nem tudta ébren van-e, vagy még álmodik. Kinyitotta az autó ajtaját és szaladni kezdett. Közben boldogan vetette le cipőjét és szaladt a homokba egészen addig, amíg lábacskáit érni nem kezdte a víz. Tovább ugyanis nem mehetett, hiszen egy keze volt csak, így veszélyes lett volna szembeszállni a tenger hullámaival.

A fiúnak patakokban hullottak a könnyei. Na nem bánatában! Örömkönnyek voltak ezek, hiszen ő sohasem látta még a tengert! Pedig a családja szegény volt, az autó pöfékelt és a szálláson csak egy pokrócot kapott. De boldog volt, mert valóra vált az álma. Boldog volt, mert eljuthatott a tengerpartra…

Óperenciás tenger
A képek illusztrációk!

Légy te is boldog, ha eljuthatsz a tengerpartra, mert nem tudhatod, hogy máskor is lesz-e rá lehetőséged! Ha érdekel a folytatás, itt találod: ► A kisfiú történetének 2. része

Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!
Oszd meg!
  • 354
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük