Kék Zászló 2020: 497 görög strand kapott díjat, közte van-e Sarti?

A Kék Zászló 2020-ban Görögország számára ismét sikert hozott. Idén összesen 517 zászlóval a második legtöbb kitüntetést tudhatja magáénak az ország. Halkidiki és azon belül is Sarti idén sem okozott csalódást…

2020-ban összesen 4668 lobogóról tett bejelentést a görög EEPF természetvédő társaság, melyekkel világszerte 3895 darab strandot, 691 kikötőt és 82 turista hajót tüntettek ki. Ezúttal 47 ország mérte össze az erejét azért, hogy tengerpartján felhúzhassa a legendás lobogót: a Kék Zászlót.

Idén összesen 3895 zászló jelöli a legtisztább partokat szerte a világban, melyek közül Görögország a tavalyihoz hasonlóan idén is a második helyen végzett. Görögországban az 517 kitüntetést 497 görög strand, 14 görög kikötő és 6 hajó kapta. Idén Halkidiki területén kevesebb volt a díjazott, mint tavaly, de a 85 stranddal még így is ez a régió kapta a legtöbb elismerést.

Sithonia összesen 18 db “GALAZIA SIMIA” büszke birtokosa lehet idén, köztük Sarti is megkapta az elismerést. Ha Sarti tengerparti sétánya mellett minden eddigi Kék Zászló fel lenne húzva, már 16. lobogó látványát élvezhetnénk. Aki azonban visszatérő vendége Szártinak, évről-évre új évszámot fényképezhetett, mert a zászlót minden évben lecserélik.

Kék zászlók 2020-ban Sithonia területén

  1. Armenistis
  2. Eleon
  3. Elia 2 / Anthemus
  4. Kalogrias
  5. Koutloumousiou
  6. Lagomandra / Lagomandra Beach Hotel
  7. Livrochio 1
  8. Makria Lagada / Porfi Beach
  9. Marmaras
  10. Nikiti 2
  11. Paradisos
  12. Platanitsi
  13. Porto Carras 1 / Kochi
  14. Porto Carras 2 / Sithonia Meliton
  15. Salonikiou
  16. Sarti 1
  17. Sykia
  18. Toroni

A teljes lista itt érhető el,

A Kék Zászló 2020-ban ismét a kristálytiszta kék tenger andalító hullámait felidézve fog hullámozni többszáz görög tengerparton, elismerve a díjazott területek kiváló vízminőségét, a fürdőzők számára nyújtott magas színvonalú szolgáltatásait, valamint a közbiztonság és a higiénia biztosítottságát. De hiszen ezt mindannyian évek óta jól ismerjük…

Te miben érzed Sarti biztonságát? A tiszta vízben? A szolgáltatások hiánytalanságában? Görgess lejjebb és írd meg nekünk, te miért adnál kitüntetést Szártinak!

Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!
Oszd meg!
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük