Kék Zászló program: szerepel-e Sarti a 2016-os listán?

A Szárti vagy Sarti koronáját jelentő templomtorony mellett van valami, ami a tengerparti sétányon több, mint tíz éve a falu büszkeségeként emelkedett a magasba: ez a Kék Zászló, melyért Sarti tengerpartjának minden évben több tucat szigorú feltételnek kell megfelelnie. Május 25-én, bejelentették az idei év díjazottjait; melyek között 430 görög tengerpart és kilenc kikötő között Sarti idén 12. alkalommal kapta meg a Kék Zászló díjat tiszta tengerpartjáért.

kek zaszlo motorcsonak
A Kék Zászló, Porto Carras. Fotó: Blue Flag Facebook

2016-ban Görögország a díjazott partok számát illetően 430 stranddal és kilenc kikötővel a harmadik helyet érte el. Törökország 444 kitüntetett tengerpartjával és 21 kikötőjével a második lett, míg 588 kitüntetett tengerpartjával és kereken száz elismert kikötőjével Spanyolország végzett az első helyen.

A tavalyi évhez képest idén öt stranddal bővült a görögországi díjazottak száma, melyek közül Halkidiki tizenhárom lobogóval több zászlót kapott, mint 2015-ben. Ezzel Halkidiki országos szinten a legtöbb Kék Zászlóval rendelkező prefektúra! 2016-ban a programban résztvevő országok összesen 3462 strandja és 660 kikötője kapta meg a díjat, ebből 52 minősített strand Halkidiki területén helyezkedik el.

Kampoudi
Kampoudi Kék Zászlós tengerpartja a Halkidiki félszigeten

2016 további különlegessége a görögök számára, hogy a díjazottak bejelentése eddig minden évben az illetékes, koppenhágai FEE szervezet központjában, Dániában történt egy sajtótájékoztató keretében, míg idén Halkidikin, ünnepélyes keretek között jelentették be az 50 résztvevő ország Kék Zászlósait, ami Görögország számára történelmi eseményt jelentett. Íme a Halkidiki 2016-os díjazottjai. A teljes lista itt található.

Halkidiki Kék Zászló díjas görög partjai 2016-ban

Aristotelis

  1. Ierissos/Dimotiki 1
  2. Ierissos/Dimotiki 2
  3. Ierissos/Dimotiki 3
  4. Kampoudi 1
  5. Kampoudi 2
  6. Kampoudi 3
  7. Ouranoupoli 1
  8. Ouranoupoli 2
  9. Ouranoupoli 3
  10. Agios Pavlos
  11. Porto Agio
  12. Nea Roda 2
  13. Stratoni
  14. Kampos

Sithonias

  1. Sarti 1
  2. Sykia
  3. Toroni
  4. Nikiti 2
  5. Platanitsi
  6. Porto Carras 1
  7. Porto Carras 2
  8. Elia 2
  9. Makria Lagada
  10. Lagomandra
  11. Marmaras C
  12. Livrochio 1
  13. Marmaras B
  14. Armenistis

Kassandras

  1. Kryopigi 2
  2. Kryopigi 4
  3. Fourka
  4. Polichrono 3
  5. Chanioti 1
  6. Chanioti 3
  7. Sani 2
  8. Sani 3

Polygyrou

  1. Metamorfosi
  2. Gerakini

Neas Propontidas

  1. Eleonas
  2. Nea Potidea
  3. Sozopoli/Vergia
  4. Geoponika/Mykoniatika
  5. Nea Kallikratia
  6. Nea Heraklia
  7. Agios Mamas
  8. Flogita
  9. Portaria
  10. Dionysiou
  11. Nea Plagia
  12. Triglia
  13. Nea Potidea Propontidas
  14. Nea Moudania
Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük