2008-ban egy „Utazás kiállításon” hallottam először Sartiról. Mivel abban az évben voltunk 25 éves házasok, rábeszéltem a párom, hogy menjünk el. A 24 órás buszozás kissé megterhelő volt, de amit Sartin tapasztaltunk, annak az lett a következménye, hogy 4 éven keresztül – saját kocsival – csak ott akartunk nyaralni.
Egyéb okoknál fogva kihagytunk 2 évet, de tavaly ismét voltunk. Idén nem, de a jövő évit már tervezem.
Élmények? Nem járnánk vissza, ha nem lenne király! Valamennyi rokonnak, barátnak egyfolytában ajánlom a helyet.
Konkrétumok: Az első alkalommal letudtuk a kirándulásokat, a Meteorákat, s egy nap kipróbáltuk a motorozást. ezzel el is dőlt. Nagyon-nagyon szeretünk motorra kapni, s keresztül-kasul bejárni a félszigetet.
Sarti is szuper, de a nyaralás alatt csak 2-3 nap maradunk helyben, s persze este. Az érkezés napján este irány Sassos, s ha lehet, bérlünk motort egész időre. (azért a lehet, mivel egyik évben velünk nyaralt egyik lányunk, s hárman nehéz motorozni). 2009-ben 10 nap alatt 670 km-t motoroztunk. Az alap 7 éjszakára mindig ráhúztunk 3-4 éjszakát. Nagyon sok öbölben strandoltunk, akár vissza-visszajárva a preferált helyekre.
Nem tudom még miről kellene írnom, szokásommal ellentétben már így is sokat „fecsegtem. Talán a görög emberekről pár rövid történet:
Esténként kb. az AVRA előtt szokott árulni egy „világháborús” teherautóról egy öreg bácsika saját gyümölcsöt. Rámutatok egy „kisebb szilványi” nagyságú szemeket tartalmazó szőlőre: mennyi? Ő bedug a számba egy szemet, s mivel látja ízlik, egy tasakba rámol két fürtöt, legalább 2-2,5 kg, s mutatja 2 euro.
Másik. Mint mondtam, 2 évet kihagytunk. 2015-ben az érkezés napján feleség lemegy a boltba, lát egy kutyust amint ül a forgó ventilátor (!) előtt. Megdícsérte, hogy mennyi esze van. Mire egy hang a boltban: Ismerős hangot hallok, hát megjöttetek, Sassos felesége volt.
Harmadik: másnap elmentünk kedvenc öblünkbe (Tourkolimnionas, már írtam róla), az étteremben jön a rendelésfelvevő Theo, a tulaj). Rám néz, s azt mondja: Téged ismerlek. Mikor voltatok legutóbb? 2 vagy 3 éve?
Még sorolhatnám, de nekünk nem csak a hely tetszik, hanem a görög emberek is, akik barátságosak, megpróbálják a maximumot nyújtani, hogy legközelebb is látogasd meg.
Nem tudom miről kellene még írni. Az út módszereiről, szállásról, kaja szokásainkról most nem írnék. Az üzenőfalon már írtam néhány helyről, s még írok majd pár többször látogatott helyről.