Kriopigi lenyűgöző, homokos tengerpartjáról már nagyon sokat olvastam. 2019 nyarán végre sikerült eljutnom ide. Rövid macedóniai pihenővel, saját autóval érkeztem a tergerpartra néző szálláshelyre, a négycsillagos Alexander the Great Beach Hotelhez.
A szálloda mindössze 1,5 km-re található Kryopigi hagyományos, görög falvától, míg a nyüzsgő éjszakai életéről híres Kalithea mindössze 2,5 km-re látogatható. Halkidiki legfestőibb faluja Afitosz, kihagyhatatlan a Kassandra-félsziget turistáinak.
Remek dolog az egész napi fürdőzés és napozás. Ennél jobb kikapcsolódás nem is létezik. De amikor kedves ismerőseim megemlítették a színes kövek partját, a gondolat nem hagyott nyugodni. Ráadásul, a közelben van néhány kilométernyire a szállodától, ahol lakom, mondták. Sajnos, pontos leírást nem kaptam. Sem nevet, sem várost nem tudtam. Annyi információval rendelkezhettem, hogy létezik itt egy part, mely piros, zöld és kék köves.
Első nap
Egyik délután autóval neki is vágtam az ismeretlennek a félsziget déli csücske felé. Kizárólag a kalandvágyamban bízhattam. Útközben sorra hagytam el Kriopigi, Pefkochori és Hanioti városát. Nagyon zsúfolt és nyüzsgő apartmanvárosokról van szó, ahol csak lépésben haladva lehet közlekedni, helyenként zsebkendőnyi területen. A félsziget legdélibb, nagyobb városában, Paliouriban álltam meg. Mivel a neten sem találtam semmi hírét a színes köveknek, a helyi lakosok sem tudtak róla, táblák pedig végképp nem hírdették, úgy nézett ki, hogy fel kell adjam a kalandvágyam.
A térkép szerint, ha Paliourinál letérek a főútról, eljuthatok a Kassandra-félsziget legdélibb településéig, Euváig. Újra autóba pattantam, és nekivágtam a szűk, kanyargó hegyi útnak, ahol minden kanyarban imát rebegtem, nehogy jöjjön szemből egy másik autó. Gyönyörű volt a táj, ami mellett elhaladtam. A tenger hol elbújt egy szikla vagy egy domb mögé, hol előbukkant, és minden alkalommal kies látványban részesített. Addig haladtam, amíg aszfalt volt a kerekek alatt. Ekkor egy kis halászkikötőre bukkantam, egy keskeny földnyelven pedig egy kis templomra.
A Google szerint, az 1865-ben épült Szent Miklós ortodox templománál jártam. Mellette egy sokkal régebbi templom romjait is megtaláltam. Egy közeli halászt megkérdeztem a romokról, de csak annyit tudtam kihámozni a görögös angol szavaiból, hogy egy középkori templom maradványai, melyet egy nagy vihar lerombolt. A terület most el volt egyengetve, a lakosok inkább meghagyták a romokat, és építettek egy új templomot.
Érdekesnek találtam a történetet. Elkattintottam pár fotót, és mivel az áhított köves partot itt sem találtam, az ösztöneimre hallgatva, a félsziget másik partját vettem célba. Így egy nagy kört leírva érkezhetek vissza a szállodához. A térképre pillantva, megakadt a szemem a Kalandra nevű falun. Kell ennél több egy kalandornak? Kell! Mert a nevéhez hűtlen falucska semmi kalanddal nem szolgált. Hacsak azzal nem, hogy a parkoló egy veszélyes kanyarban lett kialakítva, biztosan jó pár évvel ezelőtt, amikor még nem járt errefelé ennyi autó. Estére értem vissza a szállodához, színes kövek nélkül.
Nem csüggedtem el, a vacsora után esti fürdéssel próbáltam táplálni a kalandéhségem. Végül is remek nap állt mögöttem, felderítettem a Kassandra-félszigetet. Állítólag egy elevenen eltemetett óriásról kapta a nevét, melynek köszönhetően valamennyi földrengést az ő fészkelődésének hisznek.
Második nap
Már elkönyveltem, hogy a színes kövek csak mendemonda, amikor késő este ugyanaz az ismerős, aki először ültette el a fülemben a sztorit, jelentkezett a csodálatos part pontos helyével. Elmondása szerint, őt sem hagyta nyugton a színes kövek rejtélye, és a Google emberkéjét sétáltatta végig a Kassandra-félsziget partjai mentén, amíg fel nem ismerte a partot.
Az elfeledett kövek ismét lázba hoztak. Most már tudtam a part nevét: Ani Beach. A furcsa az egészben, hogy aznap pont Anna-nap volt. Másnap, rögtön az ebédet követően autóba ültem, és ismét elindultam a félsziget déli része felé, egész pontosan Loutra városának irányába. Szerencsére, végig a főúton haladhattam, így gond nélkül megérkeztem. A bajok itt kezdődtek, mert a GPS autós utat tovább nem jelzett.
Az első letérő magánterületbe torkollott. A második lehetőség bizonyult a leghosszabbnak is, egy földút, amely feltételezhetően a színes kövek partjára vezet. Sajnos, nagyon rossz állapotban volt. Ezért az autót leparkolva, immár gyalog vágtam neki a térkép szerinti, közel két kilométeres távnak. Ez normális körülmények között meg sem kottyan, de most a tűző nap, a közel 30 fokos meleg, a megszokottnál sokkal párásabb levegő, és a sok emelkedő a gödrökkel téli poros úton alaposan próbára tettek.
Körülbelül az út harmadánál járhattam, amikor egy sötét terepjáró elviharzott mellettem. Teljesen poros lettem, nemcsak a ruhám, hanem a szám és a szemem is megtelt porral. Még ki sem töröltem a port a szememből, amikor egy kisebb útra lettem figyelmes, amely még árnyékosabbnak is tűnt. Arra vettem az irányt, és hamarosan egy romantikusan bájos öbölben találtam magam. Olyan öböl volt ez, amivel Görögországot reklámozzák.
Mivel nem láttam színes köveket a parton, ezért visszafordultam az előző, poros útra. Amikor láttam, hogy az emelkedő legalább 60 fokos, akkor kezdtem először kételkedni a kaland sikerességében. Adtam magamnak még egy esélyt, ha már eddig eljöttem. Közben a ivóvizem is elfogyott. Ennek ellenére, felértem a hegytetőre, és akkor megpillantottam egy nagyobb öblöt. Már csak pár métert kellett leereszkednem. Először a terepjárót vettem észre, ott parkolt, járó motorral a parton. Ide-oda mozgott, elképzeltem, hogy mi történik a belsejében.
Egész közel mentem a tengerhez, és ott voltak a színes kövek! Szinte két napba telt, mire idetaláltam. Rájöttem, hogy az előző nap is a közelben jártam. A fürdést nem találtam túl barátságos ötletnek a nagy kövek miatt. Pár fotó után, válogattam több méretben is a színes kövekből. Nem kell megijedni, még nagyon sok ottmaradt! A mélyzöld tetszett a legjobban.
Visszafelé az út már könnyebben ment, pedig cipeltem közel 5 kilónyi követ is. Este értem vissza a szállodához. Csalódva vettem észre, hogy a kövek megszáradva nagyon sokat veszítettek a színükből. Egyik sem volt már olyan szép színes. Elgondolkodtam, hogy vajon nem csak álmodtam az egészet? Ha a kövek sztorija nem lett volna, biztosan nem vágok neki a bizonytalan felfedező útnak.
Az életünk során, gyakran küzdünk, hogy valamit elérjünk, és amikor ott vagyunk a célban, elégedetlenek vagyunk. Szükségünk van újabb és újabb kihívásokra. A két nap során felfedeztem a félszigetet, beleláttam az itt élők mindennapi életébe. Elégedett voltam, mert feldobtam a nyaralást a színes kövek megtalálásával, és még köveim is voltak!
Bizonyára neked is vannak Görögországhoz kötődő élményeid. Ha van kedved, küldd el te is beszámolód nekünk! Biztos lehetsz benne, hogy sokaknak fog tetszeni, hiszen olvasóink zöme mind a görög tengerpart szerelmesei!