A tenger, a pálmafák látványa már akkor is elegendőek ahhoz, hogy odaképzeljük magunkat az álomországba, ha még soha nem voltunk a tengerparton. Míg ábrándozni, bambulni más számára talán ciki, te jól tudod, hogy álmaink megvalósításához célra van szükségünk.
Számtalan filmben láthattuk már, hogy milyen a végtelen tenger homokjában sétálni mezítláb, és hogy milyen egy pálmafa árnyékában koktélozni. Az inspirációhoz nincs szükségünk sem filmre, sem tengerpartra. Az inspiráció az elgondolkodtatásnak az a módja, amikor valaki, vagy valami addig dolgoztatja az agyad, amíg valami számodra felhasználható, hasznos dolog nem születik belőle. Ezek általában pillanatok alatt megszülető gondolatok…
Mit jelent neked egy ilyen kép?
A lepattogzott kék színű festék sok mindenről árulkodik. Nekünk, akik nap mint nap Görögországgal álmodunk, a kép láttán azonnal Görögország jelenik meg előttünk. De gondolhatunk a koszra, az elmúlásra is, ami már egy teljesen más szemszögből közelíti meg a képen látható kék ajtót a lepattogzott festékkel.
Jól csak a szívével lát az ember. Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan!
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Mondják, hogy légy pozitív. Ezt úgy tudod megtenni, ha tudatosan arra fókuszálsz, ami jó. Ha egy ilyen kép láttán a Görögország jut eszedbe, bármi másban is képes vagy azt keresni, ami boldoggá tesz. Nem az, amit mások mondanak! Az életben bármi ami elgondolkodtat, arra tanít, hogy emberek maradjunk vágyakkal és érzésekkel, célokkal, de alázattal.
Mi minden van egy ilyen képen?
A kilincs összefestékezése azt mutatja, hogy ezt az ajtót nem merev szakemberek festették. Vagy a ház tulajdonosát jelentő kedves idős bácsi, vagy jókedvű fiatalok, akik idénymunkájukat töltötték a helyszínen. A rozsdás zárnyelv egyértelműsíti, hogy maga az ajtó nagyon régi. Talán a tengeri sós levegő okozta a korrodálódást. A lepattogzott festék arról árulkodik, hogy az ajtó kékre festése sem tegnap történt. Azelőtt fehér színű volt ez a nyílászáró.
A kép jobb oldalán úgy tűnik, a görög házikóban találjuk magunkat. Lehet, hogy odabent egy görög mamóka süti a koulourakiát, vagy az is lehet, hogy épp egy fiatal nő hallgatja Despina Vandit, miközben randira készülődik. A kilincstől balra, az épület falán túl talán már látható a tenger. Ez azt jelenti, hogy a ház ablakából is látni lehet, amint a család férfi tagja a tengeren át hazaérkezik a munkából…
Vajon milyen környezetben van ez a kis görög házikó?
Ki tudja, hány évtizedet vészelt át ez a kék ajtó életében?! Mi mindent látott, vagy hallott ez az ajtó? Ki mindenkit engedett be a házba, vagy épp zárt ki onnan? Talán egy nagy földrengést, vagy tűzvészt is túlélt már a házikó, mint számos régi kőtemplom Görögország szerte?
Te hogyan és milyen környezetben képzeled el ezt a kis házikót? Írd meg nekünk egy hozzászólásban!
Köszönet a fotóért: Demiahl
Nekem Sarti ódon, bűbájos halászkunyhóit idézte fel ez a kép. A szívem legmélyéről, ahol a legféltettebb, legcsodálatosabb emlékeimet őrigetem, míg csak élek.
Hirtelen magam előtt láttam a hófehér házacskákat, a kékre festett kapuikkal, ablakkereteikkel, melyek látványával egyszerűen képtelenség betelni. Micsoda természetes egyszerűség, mesterkéletlen báj, és mégis jobban megérinti, szíven találja, jobban elvarácsolja, meghódítja az embert, mintha valami díszes paloták előtt sétálgatna.
Mintha élnének, mintha lelkük volna ezeknek a házacskáknak! Ahogy elsétálsz előttük, szinte mesélnek neked. Hellaszról, Zeusz földjéről, a kristálytiszta tengerről, a sziklákkal ölelt öblökről. Az esti kikötőről, amikor a halászok fáradtan, kócosan hazatérnek. A milliárdnyi ragyogó csillagról a halkan fodrozó tenger felett. Amennyi csillagot soha máshol még nem láttam én.
Nekem egyik éjjel még a titkukat is elárulták a házikók, amit napok óta hiába próbáltam megfejteni. Hová tűnhetett az a temérdek fehér virág, amelynek a mennyei illata belengte az egész falut még az érkezésünk éjjellén. Ámde másnap, meg a következő napokban is, hiába tettem tűvé értük a vidéket, sehogyan sem sikerült rájuk lelnem. Már-már kezdtem azt hinni, hogy álmodtam ezt a csodát. Amikor váratlanul a legközelebbi éjszakai barangolásom során feltárták előttem titkukat a házikók meg álmaim virágai. Ó, hát hiszen látom imár! Sok-sok házikó kertjében, ablaka alatt nagy a kékre fesetett kapuja oldalában ott diszelegtek a helyükön az én elveszettnek hitt titokzatos bokraim! Most telistele az éjjelente kitárt szirmokkal pompázó, ám nappal begubózva szunyókáló, hófehér álomvirágaimmal. Szirmaik közül most még a varázsillatukat is csak úgy ontották felém. Kacéran hívogatva, csalogatva engem.
Szinte érzem most is a csodás illatukat, pedig Istenem, milyen messze van az én örök szerelmem, Sart! S milyen régen nem járhattam ott, abban a Mennyei Édenkertben.
Ahol elfelejthetsz gondot, bánatot, fájdalmakat. Ahol mindig szeretet vár, régi jóbarátok. Ahol akkor is emlékeznek rád, ha évek óta nem láttak. Ahol eléd szalad a pék, átölel, még ha talán már el is fejetette a nevedet. Ahol a kedvenc tavernásod meg se kérdezi, mit ennél, hanem már hozzai is a gíroszt, pont úgy, ahogy te szeretted tavaly meg tavaly előtt.
A hófehér házikók előtt, a kék kapuk mellett, ugyanolyan kék székeken üldögélő nénikék is már messziről integetnek reggelente. Meg ahányszor csak arra jársz a nap folyamán. És hol egy szál bódító illatú rozmaringot, hol bazsalikomot szakítanak le ajándékba a melletük sorakozó cserepekből.
Istenem! Miért nem tudnak az emberek mindenütt így szeretni? Adni a szeretetükből ilyen őszinte örömmel, boldog szívvel, ahogy a görögök! Hiszen még a szemükben is ott parázslik, izzik a szeretet félreérthetetlen üzenete, hogy tudjam: nem csak az enyémet, de az ő napjukat is beragyogja majd, hogy találkozhattunk ma is, és én ma is boldogan fogom megkóstolni az igazi görög zamatú fűszereiket. Melyekhez foghatót bizony nem is találni sehol másutt a földkerekségen!
Istenem, miért nem olyan az egész világ, mint ebben a bűbájos görög faluban, e csupaszív emberek között…
Édes Sarti, Drága Barátaim! Remélem, egyszer még találkozhatunk.