Az eső mentette meg a Szent Hegyet a tűztől

Az Athos-hegy
Az Athos látképe vihar előtt

A 32 fokos melegben ahogy a meteorológiai előrejelzések ígérték, heves eső érkezett a régióba, mely mintegy – a tűzoltók szövetségeseként – vett részt a 4 napja tartó athoszi tűz oltásában. Bár a tűzoltók munkáját nehezítette az örökké irányt változtató szél, a tüzet az eső segítségével most már sikerült eloltani.

Az oltásban harci repülőgépek és helikopterek is részt vettek, illetve többszáz tűzoltó, katonák és több, mint 100 önkéntes is segítette a harcot a lángok ellen, valamint Szerbiából is érkezett segítség. A szárazföldi erők megelőzésképpen továbbra is maradnak a helyszínen, hogy időben el tudják oltani, ha bárhol újra lángra kapna valami, de a légi járművekre már nincs szükség.

A tűz nem okozott kárt a kolostorokban, de a szerb Hilandar kolostorhoz veszélyesen közel került. Ouranapoulis-ba hamar visszaköltözhettek a kitelepített turisták és a lakott területeket nem fenyegette veszély, azonban a hatóság becslései szerint több, mint 15.000 hektárnyi erdőterület, olajfák és szőlőültetvények égtek le a nagy tűzben – írta a halkidikifocus.gr

A görögök imái meghallgatásra kerültek, szerencsére a tüzet időben eloltották. Az Athosz-hegy az eddiginél is nagyobb misztikumba burkolózott. Megmutatta, hogyan képes egy 2033 méter magas hegycsúcs teljes méretében eltűnni a szemünk elől egyik pillanatról a másikra, majd ismét előbújt, és most újra teljes nagyságával uralja Sarti látképét.

Mindezek után a napokon át tartó, lángokkal történő küzdelemnek egy kiadós eső vetett véget; mintha csak az istenek viccelődnének a halandókkal. Talán tényleg van valami Görögországban, van valami a Szent-Hegyen, amit mi nem érthetünk…

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

One thought on “Az eső mentette meg a Szent Hegyet a tűztől

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük