Harang

Két hét Santorini szigetén (Mariann és Jóska nyaralása Tündérországban)

2008. május 31. és június 14. között az Aeolus görög-szlovák utazási irodával Santorini szigetre utaztunk. Ennek a csodálatos és kissé kalandos útnak a történetével szeretnénk megismertetni.

1. nap.

Az indulás vészterhesen kezdődött. Majdnem itthon maradtunk. A szerencsétlen szlovák utazási iroda ugyanis nem tudott a „Nemzeti Vágtáról”, ami másnap kezdődött.

A Hősök terére szervezték a találkozót éjje 1 óra 50 percre, a Szépművészeti Múzeum elé. Hát ez bizony nem jött össze. A környéket sem lehetett megközelíteni az előkészületek miatt. A taxi fél órát bolyongott, és az Ajtósi Dührer és Dózsa György sarkát találta a legközelebbi megközelíthető pontnak a Szépművészetihez képest, ahol aggódó arccal kirakott éjjel egykor egy vagon csomaggal, megígérve, hogy ha talál egy szlovák rendszámú autóbuszt a környéken azonnal visszafordul értünk.

Mint utólag megtudtuk, mikor a Pozsonyból érkező busz megpróbált – sikertelenül – behatolni a térre, akkor jöttek rá, hogy gond van, és aggódni, vajon hogy fogják megtalálni a magyar utasokat. Felhívták az irodát, azok az egyik aeolusos kislányt kirángatták az ágyból, hogy keresse meg az utasokat és vigye át őket taxival a pesterzsébeti Tescohoz. Az irodában a befizetéskor mondott egy busznyi magyar utas helyett csak négyen voltunk és csak azért találkoztunk össze, mert már ismertük egymást, (tavaly együtt nyaraltunk Toloban), és előre megbeszéltük, hogy most is együtt megyünk, így ott telefon segítségével megkerestük egymást.

Aeolus busz

És ez volt a mi nagyon-nagyon-nagy szerencsénk, mert az iroda valamiért csak az ő számukat tudta előkotorni, tehát minket nem tudtak volna nélkülük megtalálni!!! Sikerült is végül találkozni az idegenvezető kislánnyal, akivel áttaxiztunk Pesterzsébetre és végre buszra szálltunk. Már nagyon ideges voltam, mondtam neki mindent, ami a csövön kifért, de aztán megsajnáltam őt, végül is értünk rángatták ki szegényt az ágyból éjszakának évadján.

Innen viszont nagyon profi és gördülékeny volt minden. Bár az említett okokból 2,5 órával később indultunk, mégis itthoni idő szerint másnap éjjel két órakor bent állt a busz a hajónál Pireusban, ami 22 óra menetidőt jelent! Mentek, mint a szél, profi sofőrök voltak. Rendben megálltak toalett-szünetekre. Gyorsan jutottunk át a határokon. Az egyik fiú tudott magyarul és nagyon rendes volt. Megnéztünk két szlovák nyelvű filmet, bár egy kukkot sem értettünk belőlük jó altató hatásuk volt. A buszon utazó szlovákok semlegesek voltak, se barátságosak, se barátságtalanok.

Szerbiában sem volt semmi probléma, igaz szlovák rendszámú busszal mentünk.

Így értük el az imádott Égei tengert Pireusnál.

Mivel a hajó csak reggel 7.25 h-kor indult lehetett aludni a buszban, vagy mászkálni a kikötőben. Mi inkább sétáltunk és fotóztunk. Gyönyörű volt a kikötő az óriási hajókkal és a lassan felkelő nappal. Boldogok voltunk, hogy végre görög talaj van a lábunk alatt. Mivel a hajónk már éjjel bent állt reggel korán beszálltunk, és nagyon jó helyet sikerült foglalni.

A Blue Star Naxos minden luxussal és kényelemmel ellátott komphajó. 5 szintjén mindenki, igényének megfelelő módon tud utazni. Több étterem, bár, gyermekmegőrző, alvókabinok stb. található. Aki így utazik, (kombinált úton) annak érdemes úgy készülni, hogy a hajón lehet zuhanyozni is. Mindjárt jobb a „komfortérzet”.

Du. 3-kor Naxos és Páros érintésével pontosan megérkeztünk a világ legszebb szigetére, Tündérországba.

Nagyon boldogok vagyunk, hogy hajóról csodálhattuk meg először Santorinit. Semmihez nem fogható élményben volt részünk. Azon a nagy hajón mindenki ott tolongott a korlátoknál, és nem tudott betelni a látvánnyal!

Ami számunkra megint kicsit érthetetlen volt, még mindig nem tudta az utaskísérő megmondani, hogy hova kerülünk (várost sem). Nem pontosan értem miért kezelik ezt az információt a nukleáris fegyvertitokhoz hasonló titoktartással. Tüzes vassal sem lehetett kiszedni sem a magyar iroda munkatársaitól, sem a szlovák, egyébként rendkívül kedves és barátságos idegenvezetőtől, hogy voltképpen melyik apartman házba kerülünk, de még azt sem, hogy melyik településre? Bár útközben gyér angol tudásommal feltettem ezt a kérdést, majd megkérdeztettem a magyarul beszélő sofőrrel is, azt válaszolta, hogy nem tudja, majd ott kiderül. Ezért lepett meg, hogy amikor a Santorinin lévő transzfernél már a görög buszsofőr a csomagok miatt megkérdezte, melyik szálláshelyre megyünk, elővarázsolt egy listát a hátizsákból, és elárulta hogy Acient Thira. Ebből kikövetkeztettük, hogy valószínűleg a perissai Antik Thira a katalógusból.

Nagyon jó helyre kerültünk.

Nem nagy, de gyönyörű tiszta apartmanok (mi, akik takarítással szoktuk kezdeni a nyaralást hozzá sem nyúltunk semmihez), kedves háziak (angolul tökéletesen beszél a férfi), alul egy kis taverna, ahol kitűnően főznek!!! Sajna már több helyet kipróbáltunk, mire rájöttünk, hogy ott a legjobb a kaja! Minden nap takarítottak, 3 naponta ágyhúzás tiszta törülközőkkel, nem szólhattunk egy szót sem. Mivel négyen voltunk magyarok, azt a két apartmant kaptuk, aminek közös volt a terasza kilátással a Profitis Ilias és a Mesa Vouno, a sziget két legmagasabb hegyére és a Mesa Vouno oldalába vájt kis templomra. Ráadásként csak onnan lehetett felmenni a tetőteraszra, így az is csak a miénk volt. Onnan igazán pazar körpanoráma volt látható! Ott ünnepeltük barátunk születésnapját.

A tengerpart 5 percnyi távolság, a városközpont kb. ugyanennyi.

Perissáról: inkább gyerekeseknek, idősebbeknek ajánlanám (Kamari sokkal nyüzsgőbb), aki nem csak pihenni jön, annak kicsit ingerszegény lehet. De – végigpróbálva az összes strandot – messze ez a legjobb Santorinin. Puha fekete homokos a part, a tenger kristálytiszta, lassan mélyül és ritkán hullámzik. Perissa olcsóbb is általában.

Megérkezés után úgy döntöttünk, hogy nem időzünk a kipakolással, hanem elindulunk barátainkkal felfedezni Perissát. Lementünk a strandra kipróbálni. Nagyot fürödtünk. Príma volt a víz. Megtudtuk, hogy a napágy napernyővel egy napra két személynek 6 E-ba kerül, a strand felett lévő tavernákhoz tartoznak. Beültünk egy tavernába (a sziklafaltól a másodikba) gyrost enni. Egy nagydarab bajuszos görög volt a tulaj. Nagyon barátságos volt, de a megkérdezésünk nélkül gyros helyett suvlakit hozott. Több üzletbe benéztünk, de nem sokat vásároltunk. Megtudtuk, hogy a főutcán kb. 1 km-re van egy nagy szupermarket, Big a neve. Estig sétálgattunk.

Perissai látkép a tenger felől
Perissai látkép a tenger felől

2. nap.

Erősen árnyékolta egyébként kifogástalan reggelünket az a kopogtatás, amire ébredtünk. A háziak voltak az idegenvezetővel és a bekövetkezett dugulás okát és helyét keresték. Ez abban állt, hogy megvizsgálták wc papiros szemetesünk tartalmát (el is vitték). Némi nyelvi nehézség után kiderült, hogy meg vannak elégedve a szemrevételezés eredményével, de a szomszédba, barátaink szobájába nem engedik be őket, pedig szerintük ők dugították el galád módon wc-be dobott wc papírjukkal a lefolyót. Emiatt el volt zárva a víz. Se mosdáshoz, se wc-hez nem volt egy csepp víz sem. Nem volt őszinte a mosolyunk. Később kiderült, hogy szomszédaink ártatlanok voltak az ügyben, így nyilvános kivégzésük ezúttal elmaradt.

Perissa strandja
Perissa fekete homokos strandja

Néhány szó a vízellátásról. A szigeten csak néhány kisebb édesvizű forrás található, mely nem elegendő az egyre növekvőbb igények kielégítésére. A csapból folyó víz e források és tisztított tengervíz, valamint ciszternák által gyűjtött esővíz keveréke. Nagy hiány esetén tartályhajók is hoznak vizet a szárazföldről. Így a csapvíz nem iható, enyhén sós. Csak fürdésre és mosásra, mosogatásra alkalmas, na meg sós ételek készítésére.

Finom görög melitzano salátát (padlizsán saláta) ettünk reggelire, görög joghurtot otthoni baconnal és szalámival, paprikával, paradicsommal, uborkával és görög lilahagymával, friss görög kenyérrel. Úgy döntöttünk, hogy reggel befejezzük a kipakolást, amit tegnap elblicceltünk, majd elmegyünk megkeresni azt a szupermarketet, amiről már hallottunk. Meg is találtuk könnyen, nem is volt olyan messze, mint gondoltuk. Útközben megnéztünk egy pár ajándék és egyéb boltot. Jól bevásároltunk és megállapítottuk, hogy egész meglepően elfogadhatóak az árak. Voltaképpen megfelelnek olcsóbb szárazföldi áraknak. A Big-ben lehet kártyára vásárolni és bankomat is van. Külön ajánlom a csak ott kapható, a tulajdonos (aranyos mosolygós görög bácsi, mindig a pultban van) saját készítésű isteni finom, különleges vörösborát, mely a pult melletti hordóból csapolható. Volt amikor csak fehér bora volt, az is finom, de a vörösbor teljesen egyedi, gyümölcsös ízű és aromájú, semelyik itthon ismert borhoz sem hasonló, különleges nedű. Igazi borászati kuriózum. Higgyétek el, értek hozzá.

A Big épülete mellett nagyon jó pékség található. Kiváló sütik és pékáruk kaphatóak. Nagyon kedvesek a tulajok, ajándékot is mindig kaptunk. Hazafelé jól eltévedtünk, mert le akartuk vágni az utat, de nem volt folyamatos keresztbe haladó út, mint ahogy feltételeztük. Így jó nagy kerülővel jutottunk vissza. Hurrá! Lett víz!

Ebédnél megbeszéltük barátainkkal, hogy mi fürdeni megyünk, ők inkább sétálni és tavernázni vágytak. Vállalták, hogy felderítik az autókölcsönzőket és holnaptól 5 napig autóval járjuk be a szigetet.

3. nap.

Santorini sziklái
Santorini csodálatos tájai

Reggel ismét bosszúság! Az egész településen áramszünet. Ennek természetes következménye, hogy víz sincs, miután a szivattyúk sem dolgoznak. Ennek már fele sem tréfa!

Barátaink jó munkát végeztek. Sikerült az „Ankor” nevű kölcsönzőben 5 napra 15e/ nap áron autót találniuk. Eszméletlen olcsó!!! Máshol még motort sem lehet ennyiért kapni. Az autó egy nagyon jó, újszerű állapotban lévő klímás Kia Picanto, amit átvételkor a kölcsönző emberével közösen átvizsgáltunk tüzetesen, és minden kis karcolást rárajzoltunk a kocsi alaprajzára, még a légykakit is. Ebben a csekély díjban még a teljes körű biztosítás is benne foglaltatott.

Az egész 10 percet vett igénybe, és elindulhattunk végre felfedező utunkra.

Templom
Templom a Red Beach bejáratánál

Az autóval végig semmi baj nem volt, kényelmes és a célnak nagyon megfelelő volt, bár igencsak megvoltak teljesítőképességének határai. Főleg emelkedőknél volt ez érezhető. Sebaj, a szigeten 50-60 km/ h sebességnél úgy sem volt ildomos többel menni, meg nem is nagyon lehetett, mivel az utak tele voltak kismotorosokkal, quadokkal és szeszélyesen közlekedő gyalogosokkal. Meg aztán gyönyörködni jöttünk, nézelődni, és közlekedő partnereink 90%-a szintén így volt ezzel.

Úgy döntöttünk, hogy először a sziget déli csücskét nézzük meg. Perissából Emporio érintésével Akrotiri felé vettük az irányt. Mikor elértük a kalderát, a látvány olyan döbbenetes erővel hatott ránk, hogy útközben többször meg kellett állnunk gyönyörködni, fotózni.

Hamarosan elértük Akrotirit és megkerestük az ásatások bejáratát. Sajnos az zárva volt, de láthatóan nagy munka folyt a területen. Talán nemsokára megnyitják. Legalább van miért visszatérni a szigetre.

Akrotiritől csak két kilométerre van a Red Beach, így célba vettük. Bejáratánál egy gyönyörű, részben sziklafalba épített templomocska látható. Sajnos zárva volt, belülről nem tudtuk megnézni.

Pár méterre rá elénk tárult a csodálatos Red Beach mintegy 40 m-es mélységben. A levezető ösvény elég meredek és köves terep, strandpapucsban nem ajánlom kipróbálni. Mindamellett gyönyörű a látvány és érdemes lemászni. Az élénkvörös kiugró, fantasztikus alakú, sziklaormokkal díszített sziklafal, a talaj, és a tenger az ég kékségével csodás egységet alkot.

A tengerben kis vörös sziklazátonyok színesítik a látványt. A strand barna és vörös apróköves, kavicsos gyorsan mélyülő. Napernyő 2 db ággyal 7 E-ért kölcsönözhető. Kipróbáltuk a fürdést, ami nagyon jól esett a nagy melegben, a víz kristálytiszta, de jéghideg.

Tovább folytatva utunkat Kaparies érintésével eljutottunk Farosba, majd a híres világítótorony mellett elhaladva elértük Santorini legdélebbi pontját, a sziget csúcsát. Egy kb. 40 m. magas, tenger fölé kiugró sziklapárkány tetejére jutottunk. És itt most bajban vagyok, ha le kell írnom a látványt. Előttünk a végtelen tenger, kicsit jobbra Aspronisi kicsi szigete és Thirassia, mellette Palia Kameni és Nea Kameni, és még jobbra az egész kaldera monumentális karéja. Tetején, mintha porcukorból lennének Thira, Firostefani, Imerovigli, és a távolban Oia.

Nehezen indultunk tovább a látvány hatása miatt. Utunk Megalochori és Episkopi Gonia érintésével Kamari felé vezetett. Úgy döntöttük, hogy a városnézés előtt felmegyünk a Mesa Vouno tetejére megnézni az antik Thira ásatásait. Egy rendkívül keskeny szeszélyes szerpentinen jutottunk fel a tetőre, ahonnan szép kilátás nyílott Pesissára és Kamarira. Látható volt a sziget repülőtere is. Orkánszerű 100 km-körüli szél fogadott. Ez meglepő volt, mert lenn a hegy lábánál csak enyhe szellő fújdogált, itt fenn meg csaknem lefújt a hegyről. Ezért nem néztük meg az ásatásokat, mert veszélyesnek ítéltük. Hamarosan leértünk Kamariba. Kedves, nyüzsgő, igazi tengerparti paradicsomba csöppentünk. Perissához képest sokkal nagyobb élet folyt.

Egymást érik a jobbnál jobb üzletek, tavernák, utcai árusok. Az utcán jókedvű társaságok korzóztak, az üzletek hihetetlen választékban ontották portékáikat. A strand az egyetlen, amiben Perissa jobb. Ez bizony köves. Nagyot sétáltunk a forgatagban, majd ránk alkonyodott. Elindultunk megnézni az esti Thirát. A városban csak nagy nehezen találtunk parkolóhelyet.

Kivilágított épületekThira nyüzsgő turista paradicsom. Egymást érik az igényes és kevésbé igényes bárok, tavernák, üzletek. Hiányoltam, hogy bár a turisták száma szerint már jócskán szezon volt, a kiemelt épületek, templomok még nem voltak kivilágítva este. Így is csodálatos volt bejárni az eddig csak fényképről ismert helyszíneket. A kaldera sötétben is csodálatos volt. A tengerben nyüzsögtek a kisebb-nagyobb gyönyörűen kivilágított hajók.

Késő éjszaka volt már, mire hazaértünk egy gyönyörű nap után. Közben lett villany és víz is a szálláson. Üres flakonjainkat teletöltöttük vízzel, hogy legalább kezet tudjunk mosni, ha ismét kitör a vízhiány.

4. nap

Bormúzeum
Koutsoyannopoulos pincészet, Bormúzeum

Reggel az előzőektől eltérően villany és víz is volt. Ez kellemes meglepetés volt. Reggeli után elindultunk a Kamari mellett lévő Koutsoyannopoulos pincészet bormúzeumának megtekintésére. Ez a sziget legjelentősebb bortermelő cége. Az egész világon ismertek és elismertek. A múzeum bemutatja, hogy vált egy kis családi borászati vállalkozásból világszerte ismert borkombinát. Láthatók ott ezen kívül a régi paraszti lét életképei.

A régi paraszti lét életképei
A régi paraszti lét életképei

Bemutatták a bor hagyományos és a szigetre jellemző speciális előállításának fázisait. Érdekes viaszfigurás prezentációk láthatók. Minden nyelvtudás nélkül is élvezhető a kiállítás. A végén még borkóstoláson is részt vehettünk. Vettünk is egy üveg 10 éves különleges bort, amiről megtudtuk, hogy egy üveg bor előállításához 5 kg szőlő szükséges. Az ára elég húzós, 500ml 20e. De annyira finom és extra minőségű volt megkóstolva, hogy nem tudtunk ellenállni. Eltesszük, valami nagyon-nagyon különleges alkalomra.

A pince hűse után arcon vágott bennünket a meleg, így elhatároztuk, hogy valamelyik strandon fürdünk egy jót. Így jutottunk el a Vourvoulos Beachre.

Útközben Vourvoulos falut elhagyva egy gyönyörű kékkupolás templomra lettünk figyelmesek, mellette úgy láttuk, hogy szerzetes lakások vannak. Gyönyörű volt az épületegyüttes. Lekanyarodtunk az útról és leparkoltunk a templom melleti parkolóban. Még ki sem szálltunk, amikor megjelent egy szigorú nő és ellentmondást nem tűrő módon jelezte, hogy azonnal menjünk innen, mert ez egy hotel parkolója. Mondtuk, egy percet vagyunk itt, csak fotózunk és megyünk, de még ezt sem engedte meg, pedig rajtunk kívül még egy autó volt ott és vagy tíz üres hely. Én hátrább álltam a kocsival és juszt is visszamentünk fényképezni. Még a templom is szálloda volt. Azt meg kell hagyni minden tökéletesen volt helyreállítva.

A strandról csak annyit: gyönyörű sziklaképződmények alatt fekszik. Kicsit elhanyagoltabb, köves a part. Még napernyő sem volt kipakolva. Végül is nem fürödtünk. Mellette kis kikötő van, láttunk még egy sziklába vájt barlanglakást, le is fényképeztük belül.

Tovább haladva a fórumon sokat emlegetett Baxedes Beachet kerestük, de elnéztük a leágazást és egyszer csak Oiában találtuk magunkat Ha már itt voltunk leparkoltunk és nekiláttunk a város meghódításának.

Ahogy feljebb haladtunk egyre szebb lett minden. Rengeteg turista volt az utcákon, üzletekben, éttermekben. Egyszer csak kiértünk a kalderára. Az állunk leesett az ámulattól és a gyönyörűségtől. Ehhez fogható szépséggel egész életemben nem találkoztam. Az ember nem hisz a szemének, hogy ilyen szépség is létezik. Már nem éreztük a forróságot. Csak ittuk magunkba a gyönyörű látványt. Majd jól jönnek azok hideg téli reggeleken…

Minden centiméternél újabb és újabb szépségek bontakoztak ki.

Mariannak ránőtt a fejére a kamera, én a fényképezőgépet nyúztam szorgalmasan, és csak az akkucseréknél tudtam kikapcsolni magam a hely varázsából. Hatalmasat sétáltunk. Annyira belefeledkeztünk a látnivalókba, hogy nem vettük észre hogy jól megégtünk a napon. Bizony nem csak a strandolásnál, a városnézésnél is elkel a legalább 30-as faktorszámú napvédő Santorinin.

Hátra volt még a fürdés, ezért visszaindultunk. A Kamaritól délre, a repülőtér közelében lévő Monolitos strandot ejtettük útba késő délután. Ez egy nagyon szép helyen lévő, jól kezelt, homokos, viszonylag gyorsan mélyülő strand szép hosszú napernyő sorokkal.

Jólesőt merültünk a hatalmas hullámokat sorjázó tengerben.

Rövidesen továbbindultunk, Messariát elhagyva Megalochori határában vettük észre, hogy a nap igen csak közelít a tenger felé. Megálltunk tehát a Mexicana étterem mellett, ahonnan pazar kilátás volt a kalderára és a tavaly tragikus sorsot ért Sea Diamond elsüllyedésének színhelyére. A helyet egy hatalmas sokszög alakú elkerített rész jelzi, mellyel a még ma is szivárgó olajat fogják fel a kb. 200 m mélységben megakadt roncsból. Az étterem falán egy emléktáblával emlékeznek meg a gyönyörű hajóról és a két francia áldozatról.

Nos a naplemente hihetetlenül szép volt innen. A nap Oia mögött ment le ezerszínű díszletté varázsolva a tájat, tengert és eget. A látvány hatása alatt autóztunk vissza szálláshelyünkre. Ismét eltelt egy gyönyörű nap.

5. nap

Thira
Thira

Reggeli után elindultunk Thirába. Útközben Emporioban megláttuk, hogy ottani parasztemberek az autójukból árulják helyben termett portékáikat. Így sikerült vásárolnunk a híres, csak Santorinin termesztett paradicsomból és a szintén helyi sajátosságnak számító szőrös uborkából. Az útikönyv mindkettőt említi, mint különlegességet. A paradicsomok aprók, kb. diónyi méretűek és olyan alakúak, mint a paradicsompaprika. Oldalról lapos és gerezdes.

Thira
Thira

Az ízük semmihez sem hasonlítható. Egy ízbomba! Abban a kicsi paradicsomban volt annyi íz, mint egy nálunk termett óriásparadicsomban. Koncentrátum. Mindenkinek ajánlom megkóstolni. Nagyon finom. Később hallottam valakitől, hogy a szupermarketban vett koktélparadicsomot gondolta ennek a helyi terméknek, mert csak annyit tudott róla, hogy kicsi. Még csak nem is hasonlítanak egymásra. A szőrös uborka csak abban különbözik a mi fürtös uborkánktól, hogy fehér szőrök fedik, mint az őszibarackot. Az íze nagyjából ugyanolyan.

Thira nappal sokkal jobban tetszett, mint éjszaka. Minden részét, még a turisták által nem látogatott külvárosi részeket is bejártuk, megcsodáltuk, fotóztuk és videóztuk, felsétáltunk Firostefaniba is. Bejártuk a girbe-gurba utcákat, megnéztük a mindenhol más arcát mutató kalderát. Itt ettünk először Görögországban olyan gyrost, amiben nem volt sült krumpli.

Felmentünk tovább kocsival Imeroviglit is megnézni. Csodaszép volt. Megfogott a zord fekete masszív Skaros hegyének látványa.

E-városoknak valami megmagyarázhatatlan varázsuk van. A mindnyájunk által ismert fényképek ezt nem, vagy csak részlegesen adják vissza. A méretek és távlatok, a házacskák, az épített környezet különleges formái, az ívek és szögletek harmóniája, a valószínűtlen színek különbözősége és egyben összhangja, az egyszerű formák szelídsége az egyébként vad tájon, a görögök mindenhová valami apró szépséget teremteni vágya, a harsogó virágözön, vagy csak egy félig rozsdás olajos vagy fetásdobozba ültetett muskátli mind-mind imádni való apró részletek. Ezek alkotják azt az egységet, amitől oly nagyon varázslatos ez a hely.

Imerovigli
Imerovigli

Gondoljuk csak el! Ez a pici sziget végül is egy tűzhányó. Történelme során ami ide épült az mindig el is pusztult lakóival együtt a kitörések és a földrengések során. Ez vár ezekre a gyönyörű városokra is, mert mindenki tudja: ez egy élő, működő vulkán, ami már elpusztította a minosi kultúrát, talán Atlantist is, és biztosan ismét lecsap Zeus keze! Miért ragaszkodnak lakói mégis ehhez az Isten verte kopár helyhez? Kisebb dolgokért is váltak már szigetek lakatlanná. Csak egy elfogatható magyarázatot találtam: MERT GYÖNYÖRŰ!

Estig bolyongtunk Imerovigliben., majd hazaautóztunk.

6. nap

Reggel ismét felmentünk a Mesa Vouno-ra megnézni az antik Thira, a sziget ókori fővárosának maradványait. Ezúttal gyönyörű szélcsendes idő fogadott. Végigsétáltunk az ódon falmaradványok között. Megnéztük a Szent István tiszteletére emelt templomocskát. Meglepett, hogy ez a nagy területen lévő, nagy jelentőségű ásatás milyen jó állapotban van. Őrzik és mégsem szednek belépődíjat.

Ezután Pyrgos városát vettük célba. Útközben azonban megálltunk Episkopi Goniaban. Itt található a sziget másik legnagyobb borkombinátja, az Argyros Vineri. A borkombinát megtekintését ezúttal hanyagoltuk, csak kívülről lefényképeztük. Jobban érdekelt a közelmúlt földrengései miatt elhagyott városrész, az un. Szellemváros.

Mindenkinek ajánlom, hogy ha a szigeten jár feltétlenül nézze meg ezt a páratlan látványosságot. A házak egy része romos, de a többség teljes épségben van, mintha csak egy órával ezelőtt mentek volna el a tulajdonosai. A növények, fák, virágok úgy nőnek, mintha visszajárnának locsolni. A házak a mai napig többnyire be vannak rendezve. Maga a falucska rendkívül szép, hangulatos, és jó példája a népi építészetnek. Ami megrendítő, az a néma csend. Nem értem, hogy ha a katasztrófa után el is hagyták a helyet az emberek, miért nem tértek vissza a vész elmúltával?

Egy citromfa roskadozott a terméstől és leszedtem pár szemet. A szellemváros szélén, a borászok borkóstolóhelye mellett egy nagyon aranyos csikó nyargalászott, akivel nagy barátságot kötöttem, átdugta a fejét a kerítésen, hogy meg tudjam simogatni. Nagyon kedves volt.

Kis autónkkal tovább robogtunk Pyrgos városába. A nagyon hangulatos városközpontban megállva sok kedves helyi portékát árusító üzletet és isteni illatokat árasztó étkezdéket, tavernákat, valamint rengeteg turistát találtunk. Rádöbbentünk hogy nagyon éhesek vagyunk, de úgy gondoltuk, hogy majd a vár megnézése után fogunk enni.

Mentünk hát felfelé a várba és egy kis téren mintha egy filmből lépett volna elő, egy gyönyörű hatalmas fügefa alatt állt két szamár egy igazi mesebeli görög öregapóval. Persze kaptam is a fényképezőgép után, mikor a bácsi megszólított. Megkérdezte milyen nemzetiségűek vagyunk és nagyon örült, hogy magyarok. Odahúzta Cillát magához és azt akarta, hogy szálljon fel a szamárra a fotó kedvéért. Ő nem akart, közölte, hogy ő nem hajlandó állatkínzásban részt venni, tekintettel arra, hogy 40 kg-nál jóval nehezebb, de így is remek fotó készült kettejükről és a két szamárról. Az egyikről megtudtuk, hogy Marikának hívják, őt meg is simogattam. Akart a bácsi bort is eladni nekünk, de nem vettünk. A feje felett kis bádogpersely volt a fára felszerelve, abba lehetett dobni a szamarak ellátására egy kis pénzt. A vár nagyon szép és hangulatos, gyönyörű régi épületek, ódon templomok és pazar kilátás volt. Jó nagyot sétáltunk és gyönyörködtünk a kilátásban. Visszafele láttuk, hogy nagy német és szlovák csoport érkezett, és nagyon jól ment a bolt a „marikás” bácsinak. Egymás után szálltak a szegény állatra a túlsúlyos hölgyek. Marika kissé már nyugtalankodott, de a perselyben vígan koppantak az eurók.

A napot a Vlihada strand megnézésével fejeztük be. Sajnos nem volt rajtunk fürdőruha, így nem tudtunk fürödni, de elhatároztuk, hogy ide visszatérünk. Gyönyörű ez az aprókavicsos strand a csodás rajzolatú sziklákkal. Pervoloson keresztül mentünk vissza, és Perissában még úsztunk egyet vacsora előtt. Utána jól elborozgattunk a teraszon.

7. nap

Reggel elhatároztuk, hogy meghódítjuk a teraszunk előtt magasodó Profitis Iliast a sziget legmagasabb hegyét, és meglátogatjuk a tetején lévő hasonló nevű kolostort. Az útikönyv szerint a kolostor látogatható és a benne működő múzeumban értékes egyházi relikviák mellett XV.-XVIII századi ikonokat, arany ötvösmunkákat, aranyhímzéses liturgikus öltözékeket, V. Gerorgios patriarcha gyémántberakásos pásztorbotját. Ezüst kötésű evangéliumokat és egy XII századi vaskeresztet lehet megtekinteni. Ezen kívül a kolostorban működik a helyi Népművészeti Múzeum.

Az útvonal Megalochori érintésével Pyrgoson keresztül vezet. Pyrgostól meredek, veszélyes keskeny szerpentin vezet a csúcsra. Megérkezve csodálatos látvány tárult elénk. A hegy tövében egyik oldalon Perissa másik oldalon Kamari a repülőtérrel. A kettő között Pyrgos festői hegye és vára, és az egész sziget a lábunk alatt.

A parkolóból elindultunk a kolostor felé és elértük a gyönyörű IX. században épült bizánci stílusú templomot, ami szépen helyre volt állítva. Továbbmentünk, hogy megnézzük a kolostorban lévő múzeumokat, de a kolostornál egyszer csak a semmiből megjelent egy 30-körüli komor tekintetű pópa. Köszöntem neki, és megkérdeztem, hol lehet bemenni, és merre vannak a múzeumok. Ő erre némán a hasára tette az egyik kezét, meghajolt, és a másikkal egyértelműen azt mutatta, hogy menjünk innen. Mikor megismételtem a kérdést és azt, hogy megnéznénk a múzeumot nem válaszolt, de még szigorúbb tekintettel megismételte a gesztust- menjünk innen azonnal! Végig egy szót sem szólt, de egyre türelmetlenebbnek látszott. Nem tehettünk mást megszégyenülten és az okot nem ismerve, távoztunk. Máig sem értjük miért lettünk ilyen durván elzavarva, pedig mi barátsággal jöttünk?

A Vlichada Beach tegnap annyira megtetszett nekünk, hogy ismét arra vettük az irányt. Gyönyörű sziklaképződményei csodálatos keretbe foglalták a széles plázst. Ezúttal kibéreltünk egy napernyőt két napággyal (6e) és hatalmasat strandoltunk. A tenger még mindig háborgott, 3-4 m-es hullámokon ugráltunk és nagyon élveztük.

4 óra körül felkerekedtünk és hazamentünk átöltözni meg hajat mosni, mert Oiába készültünk megnézni a híres naplementét. Este hat óra körül érkeztünk meg ebbe az álomvárosba. Siettünk, hogy sikerüljön jó helyet találni, ahol szép a kilátás. Ilyenkor tele van a város turistával, mert az Oiai naplemente világszenzáció. Nagy szerencsénk volt, találtam egy csodás helyet a város északi végében lévő szélmalom tövében lévő kávézó teraszán, közvetlenül a kő mellvéd előtt. Mint kiderült, ez volt a legjobb hely az egész városban. A kiszolgálás nagyszerű volt. Sikerült megismerni a világ legkedvesebb, legaranyosabb pincérnőjét. Én frappéztam, Cilla isteni fagylaltot evett csodálatos díszítéssel. Később söröztem. Az alattunk lévő taverna kerthelyiségében esküvői vacsora folyt. A tengeren egymást követték a szebbnél szebb, kisebb-nagyobb hajók, amikből az emberek a tengerről csodálták meg a naplementét. Olyan volt, mint egy szép álom. Aztán lassan, méltóságteljesen, hatalmas színpompával beleereszkedett a nap a tengerbe.

A látványt és az érzést nem lehet megfogalmazni. Ez volt életem talán legszebb estéje. Hálát adok a sorsnak, hogy részünk volt benne drága feleségemmel. Ma is a hatása alatt vagyok, és biztos, hogy soha de soha nem fogom ezt elfelejteni. Oia és a környezet egyszerűen sziporkázott.

Még órákig sétáltunk az esti Oiában. Nem tudtunk vele betelni, és még egyszer megállapítottam, ez a város a legszebb, amit életemben láttam.

8. nap

Barátaink úgy döntöttek, hogy eleget láttak és inkább pihenni, strandolni vágytak. Minket viszont vonzott a táj, és a sok látnivaló. Még két nappal meghosszabbítottuk a kocsibérlést és most már csak magunk folytattuk a felfedezést. Elindultunk Perissából a szomszédos Emporioba, amin eddig mindig csak átutazunk. Az útikönyvek szinte nem is írnak róla, de fantasztikus az óvárosa. A nagy templom melletti utcában felfelé haladtunk a hegy felé, rövid séta után elértük. Igazi tradicionális kykládi kis település girbe-gurba kis házakkal, sok virággal, és bájos részletekkel. Az óvárosban, a hegy irányában tovább menve elértük a magyaros hangzású Gulasz tornyot. Azon bejutva elképesztő szép helyre jutottunk, egy külön világba, egy semmihez sem hasonló belső városba. A Gulasz tornyot a középkor hajnalán építtették szerzetesek a birtokuk védelmére, később a helyiek a kalóztámadások ellen itt találtak menedéket. Ez egy erőd bejárata, belül középkori lakóházakból álló kis település található. Az egész hangulatában a Peloponesos félszigeten lévő Monemvassia településre emlékeztet, hasonlóképpen régi házaival. Sajnos kissé elhanyagolt állapotban van, de így is gyönyörű. A házak üresek, némelyiket már elkezdték rendbe hozni, szerintem rövidesen felfedezik a vastag pénztárcájú külföldi befektetők. Emporio elbűvölő hely, kár lett volna kihagyni.

A nap hátralévő részét Kamariban töltöttük. Út közben azonban betértünk több üzletbe és szupermarketbe, mert leszakadt a lábamról a szandálom, a velünk lévő sportcipőnek meg a talpbélése ment tönkre és rettenetesen törte a lábam, ezért valami lábbelit kellett vásárolni. Végül a Lidl áruházban kaptunk egész jó kinézetű és kényelmes sportcipőt a Thirai bekötőúton. Akcióban volt ki volt írva 10E. Meglepve tapasztaltuk, hogy a pénztárban 15E-t számoltak. Reklamáltunk, de azt mondták, hogy két féle cipő volt abban a dobozban, ahol az akció fel volt írva és ez nem az akciós cipő volt. Ha itthon vagyok, bizisten balhét csinálok, de úgy gondoltam nem rontom el a nyaralásomat pár euróért, azért rossz lett a szám íze a dologtól. Én ilyen lehúzósdit nem szoktam meg Görögországban.

Kamariban ismét nagyot sétáltunk a forgatagban. Nem egész egy hete jártunk itt és úgy láttuk megduplázódott a nyaralók száma. Igazából Gál Lacit kerestük, aki az Apollon idegenvezetője, és akiről már sokat olvastunk a fórumon. Megérdeklődtük, indul e magyar nyelvű idegenvezetéssel vulkántúra program és csatlakozhatunk e mi is, dacára, hogy nem vagyunk az ő utasuk. Többszöri keresés után nagy nehezen megtaláltuk.

Gál Laci személyében egy nagyszerű embert ismertünk meg. Egy cseppet sem volt túlzás a sok méltatás, amit róla olvastam. Kedves, segítőkész, prímán képzett, a munkáját hivatásnak tekintő ember. Mindenkinek tudom ajánlani, ha Santorinin nyaral, akár az Apollonnal, akár magán szervezésben, akár más utazási irodával, ha bármi problémája akad nyugodtan, keresse meg Lacit. Biztos, hogy segíteni fog minden magyarnak. A tengerparti sétányon lévő Kamari Tours irodában dolgozik (vigyázat, kettő van). Nagy helyismerettel és kapcsolatokkal rendelkezik, hiszen már sok éve dolgozik a szigeten. Megbeszéltük, és be is fizettük a vulkántúrát két nappal későbbre, az Ő idegenvezetésével. Még azt is elintézte, hogy nem kellett átmennünk Kamariba, hanem kisbusszal értünk jöttek Perissába. Ráadásul még így jelentősen olcsóbb is lett az út, mint ha az Aeolussal mentünk volna szlovák idegenvezetéssel, amiből egy kukkot sem értettünk volna. Másik tervünk az volt, hogy valamelyik nap áthajóztunk volna Folegandros szigetére. Laci megnézte az összes hajótársaságot, de nem jött össze, mert úgy tudtuk volna elmenni (még nagyon a szezon elején voltunk), hogy csak pár órát tölthettünk volna ott, annyi idő alatt szinte semmit nem tudtunk volna megnézni, majd talán egy másik nyaralásnál bepótoljuk.. Este későig sétáltunk Kamariban. Megcsodáltunk egy kínai fiút, aki üvegre festett kézzel, kétdimenziós festményt, de olyan részlet és árnyalat gazdagon, hogy nem hittünk a szemünknek. Egy idősebb bácsi nagyon szép aquarell képeket festett. Tőle vettünk is egyet. Lassan visszagurultunk Perissába a szállásunkra. Este még jó nagyot sétáltunk.

9. nap

Reggel elindultunk, hogy mégis megkeressük a Baxedes Beach-et, amiről rengeteg jót olvastunk a fórumokon.

A MegalochoriThiraVourvoulos útvonalon mentünk a sziget északkeleti partszakasza felé. Vourvoulost elhagyva az út a keleti tengerpart felé fordul. Itt találtuk meg az Agios Artemios templomot, mely a vándorok védőszentje tiszteletére lett emelve a XVIII. században. A templom mellett kis pihenőház és nyilvános korabeli taposós WC is található. Le is fényképeztük. Innen minden jobbra leágazó út más-más strandhoz, beachhez vezet. Ezek többnyire aprókavicsos, köves, gyorsan mélyülő, vad nyílt tengeri strandok, a szárazföld felé meredek szilafalak határolják. Ezek a Kanaraki, a Vourvoulos, a Paradisos, a Pori, a Kolumbos, és az északi hajlatban a Baxedes beach.

Elhaladtunk a Kolumbos félszigeten és megnéztük az 1650- ben történt vulkánkitörés helyén állított Kira Panagia templomot. A kitörést szökőár, több erős földrengés és mérges gázok felszínre törése kísérte. A katasztrófasorozat 8 hónapig tartott. A szökőár Krétát is elérte. A vulkáni hamu Kisázsia partjait is belepte. A környékbeli sziklákra a rossz szellemek kiengeszteléséül több feliratos képet véstek az ott lakók. Azóta is itt a tenger szintje alatt folyamatos vulkanikus tevékenység folyik. Látható ez a víz színén is. A Közeli Baxedes strand meg mintha padlófűtéses lenne, helyenként a 30 fokot is eléri a víz hőmérséklete.

Nehezen találtuk meg a s strandot, illetve a lejáratot. Kétszer is elmentünk előtte, de Cilla végül is a térkép alaposabb tanulmányozása után odairányított a strandhoz. A Part köves-kavicsos, sok horzsakövet (habkövet) is lehet találni. Ami voltaképpen nem más, mint megkövesedett vulkáni hamu. Szedtünk is belőle jócskán. A vízben beljebb viszont homokaljzaton járunk, és lassan mélyül. A víz, mint említettem foltokban igen meleg. Különleges vörös növények és a Földközi tengerben ritkaságnak számító korallok élnek a vízben, kintről is látszanak a nagy vörös foltok. A strandon bérelhető napernyő is két nyugággyal 7 Euroért. Van még öltözőpavilon, WC, és kis italos büfé is. Nagyon szép és érdekes hely, érdemes megnézni, akár búvárcuccal is bemenni. Javaslom hogy strandcipőt használjatok, mert szeszélyesen éles kövek is vannak az aljzatban.

Innen Thirába mentünk elbúcsúzni a várostól, mivel ez volt az utolsó autós napunk. Óriási nagyot sétáltunk Thirában, Firostefaniban, felsétáltunk Imeroviglibe is. Megnéztük Thira külvárosát is, ahol nem járnak turisták. Elbúcsúztunk ezektől a csodálatos településektől.

Este késő volt már, mire hazaértünk.

10. nap

Fájó szívvel elköszöntünk hűséges kisautónktól, aki annyi szép helyre vitt bennünket. A kölcsönzőben nem sokat szórakoztattak, megnézték a kocsit, mindent rendben találtak. Máris mehettünk a találkozóhelyhez, ahová értünk jöttek kisbusszal és indultunk a vulkántúrára. A kanyargós, veszélyes szerpentinen észveszejtő sebességgel, a szembejövő autókat centizgetve, másokat előzve robogtunk lefelé az Athinios kikötőbe a cérnavékony, korlát nélküli úton, ahol legtöbbször kb. 3 m volt a belátható útszakasz. A jó nagydarab görög sofőr srác némi elégtétellel teli mosollyal nézett oldalra a kanyaroknál, látva a halálfélelmet az arcunkon. Amúgy a fiú nagyon barátságos, kedves és udvarias volt mindvégig. De minden veszedelemnek egyszer vége szakad és ott álltunk az Athinios kikötőben épségben a gyönyörű, két árbocos „King Thiras” hajónál. Gál Laci fogadott bennünket és már szálltunk is fel a hajóra. Szerencsénk volt, mi érkeztünk leghamarabb, így módunk volt jó helyet választani. Nemsokára vígan szeltük a habokat a hajón tartózkodó soknyelvű társasággal Palia Kameni kikötője felé. Az idegenvezetés szlovák, angol, és magyar nyelven folyt. A hajón még kínaiak, mongolok és németek is voltak, de legtöbben magyarok.

A magyar nyelvű információkat Gál Lacitól kaptuk. Gyönyörűek a városok és meredek sziklafalak a tenger felől.

A vulkánsziget kikötőjében már több kirándulóhajó állt a kis öbölben. A víz színe a tinta kékből türkiz, sárgás, és rozsdavörösre változik a part közelében. Ez is a folyamatos vulkanikus tevékenységet jelzi. Kiszállás után egy kitaposott ösvényen haladtunk libasorban a 153 m magasságban lévő csúcs felé. Mindenütt kénes szag érezhető. A talaj fekete, szürke és rozsdabarna. Többnyire meleg, helyenként forró. Félelmetes rajzolatot adnak a folyékony láván feltorlódott és megdermedt bazaltkő formációk. A szigeten szinte semmi élet nem tudott megtelepedni, csak elszórva sárga cickafark töveket lehet látni. Holdbéli táj. Több krátert megnéztünk, mind más-más időpontban történt kitörés eredménye. Legfelül iker kráter látható, melyből az egyik az utolsó, 1950-es kitörés emléke. A kráterekben jól láthatók a kénes gőzölgések, amik a talajt sárgára és fehérre festik, jelezve, ezek a ma is működő vulkán életjelenségei. Az iker kráter megkerülése után eljutottunk a csúcsra, ahonnan láthatóvá vált a sziget kistestvére, Nea Kameni szigete.

A hajóra való visszatérés után ezt a szigetet céloztuk meg. Kb.20 perc hajókázás után horgonyoztunk le Nea Kameni partjához közel egy kis öböl bejáratánál. Az öböl vize erősen kénes szagú, a víz színe sárga és vörös színekben játszik. A part menti köveket vörösre festette a víz. Mentőcsónakot engedtek a vízre és előkészítették a mentőövet is, majd be lehetett menni fürdeni. Csak jó úszóknak kínálták ezt a lehetőséget, mivel igen mély, 25-30 m a víz, és a hajó elég távol tud megállni a parttól. Sokan a hajón maradtak. A tenger alatti vulkanikus tevékenység miatt igen meleg a víz. Télen is szoktak ott fürdeni. Elsőnek mentünk a vízbe. A hajótól a part felé úszva egyre melegedett. Elérve a partot feltelepedtünk a part menti víz alatti kövekre (tényleg megfogja a fürdőruhát), ott élveztük a gyógyvíz simogatását. Többen tovább úsztak az öbölbe. Mi ott maradtunk, mert nagyon kellemes volt és nem akartunk utolsók lenni a hajóra való visszatérésben. Mikor megszólalt a visszatérést jelző síp kényelmesen visszaúsztunk a hajóra, nem úgy, mint egy kínai kislány, akit barátja próbált segíteni úszni, de nem bírta, ezért bedobták nekik a mentőövet, így sikerült kimenteni.

Tovább haladtunk Thirassia felé, és jó fél óra múlva ki is kötöttünk a szigeten. Erről a szigetről nem sok mindent tudok elmondani. Kikötés előtt elmondták, hogy szamárral, vagy gyalog fel lehet menni a kikötőből a Manolas nevű fővárosba, de nem igazán ajánlják, mert jelentős látnivaló ott nincs (ezt alapból nem szoktuk elhinni), viszont a kikötőben van néhány taverna, különösen a hajó kapitányának tulajdonában lévő, ott javasolnak fogyasztani egy jó ebédet. (Ez ám a marketing!)

Akkorra már piszkosul meleg volt, és nem volt kedvünk ilyen ajánlás után megmászni a meredek sziklafalat, szamárra meg elvből nem szállunk (állatbarátok vagyunk, és 40 kg-nál többek), így a tavernákat választottuk. Végigjárva az összest, erről is lemondtunk, mivel nem láttuk túl bizalomgerjesztőnek a kajákat, a tisztaságot, túl erőszakosan próbáltak minket becibálni a behívó emberek, végezetül sehol sem voltak kiírva az árak. Ilyen helyre meg mi nem megyünk be. Találtunk egy gyros árust, ahol sikerült megvenni életünk legrosszabb csirke gyrosát.

Hal íze volt. Ha nem vagyunk olyan éhesek, kidobtuk volna. Vagy a csirke volt hallal etetve, vagy a krumpli volt a halas olajban kisütve. Ráadásul semmi fűszer nem volt rajta, még só sem, tzadziki sem.

Ami onnan látható volt a szigetből, az szép volt. Visszaindulás előtt egy órával már mindenki megkajált a tavernákban, aki akart, ezért, mintegy varázsütésre az összes tavernákban dolgozók veszett gyorsasággal összepakoltak mindent, bezártak, és hazamentek. Van köztük egy, amelyik üzemelő szélmalomnak álcázza magát, hát esküszöm, még a vitorla is megállt egyszerre. Eltűnt a kalóz-CD árus is, csak a pópa maradt a boltjában.

Kivártuk a három órát és visszaindultunk Athinios kikötőbe. Először a gyönyörű Oia felé haladtunk és az alatta lévő kis kikötőben kiraktunk néhány utast. Délután hatkor kötöttünk ki Athniosban. Gyönyörű volt a hajóút. A kisbusz hűségesen várt a parton és villámgyorsan Perissába röpített bennünket. Szállásunkon a vacsora után barátainkkal beszélgettünk a teraszon, ők épp enni készültek, barátunk citromot szeletelt a svájci bicskájával, amikor a citromszelettel együtt levágta bal mutatóujja végét is. Ömlött a vér, és lerohantunk a háztulajdonoshoz, hogy adjon valami kötszert. A vérzés nem csitult. Nagy nehezen az autójában lévő mentőládából előkerült valami kis géz. Én meg bekötöttem, vastag réteget tettem az ujja végére, de a vérzés elállítására nem volt semmi kegyszer, így hamar átvérzett. Perissában nincs orvosi rendelő, csak Thirában, de az vagy 12 km. Elrohantunk az első autókölcsönzőhöz, és miután a kölcsönzős meglátta barátom vérző kötését szerintem rekordidő alatt adott nekünk autót, aztán, uzsgyi Perissába. Ami a csövön kifért úgy mentünk. Szerencsére véletlenül pont megláttuk a kórházat. Berobogtunk, egy sötét váróterembe küldtek. A teremben lévő kb. 100 fénycsőből mindössze 2, ha világított, az is villogott. Az orvosoknak, nővéreknek még köpenyük sem volt, utcai ruhában dolgoztak. Kellemetlen szag és kétes tisztaság fogadott. Barátunk majdnem két órát bent volt. Próbálták elállítani a vérzést, de nem sikerült. Ekkor elégették a sérült ereket, így sikerült a vérzést elállítani. Mire végeztünk éjfél volt. Egyébként nagyon kedvesek voltak vele, főleg, mikor megtudták, hogy magyar. Meglepetésünkre semmilyen papírt nem kértek tőle és egy fillért se kellett fizetni. Három nap múlva kellett menni kontrollra. Minden esetre a fürdést betiltották.

11-14. nap

Eljöttek az utolsó napok. Ideje volt, hogy végre egy kicsit pihenjünk is és élvezzük a tenger áldásait és az édes semmittevést. Ezt az utolsó pár napot ennek szenteltük. Reggel kelés, reggeli után irány a strand, majd 11-körül felmentünk az ózonsugárzás miatt (szóltak a háziak, hogy ott is bemondták a rádióba, hogy nem tanácsos 11- 15-óráig a napon tartózkodni) du. 3-4 körül visszamentünk, amíg világos volt fürödtünk.. Este séta, shoppingolás, tavernázás, beszélgetés finom borocska mellett a teraszon. Egyik este megkóstoltuk a kardhal steaket és ettünk stifadót is egy elég jó kinézetű tavernában. A kardhal steak egyikünknek sem ízlett, mert gyönyörű, ámde íztelen volt. Se só, se a ráfacsart citromlé nem segített rajta, és valami szósz (tzadiki, vagy más, esetleg tartár) hiányzott volna, ráadásul nagyon kevés sült krumpli volt hozzá, meg egy evőkanálnyi kukoricás rizs (!). A stifado nekem nagyon ízlett, kifejezetten kellemes az ízvilága, Cillának nem jött be. Tettek bele szekfűborsot, azt meg Ő nem állja.

Utolsó este próbáltuk ki azt a tavernát, ahol laktunk. Hát rájöttünk, hibát követtünk el, hogy eddig máshova mentünk. Töltött cukkinit ettünk valami pikáns szósszal, fagylalttal töltött óriáspalacsintát és gyümölcsöket leöntve mézes joghurttal. Az egész ottlétünk alatt ilyen finom vacsorát nem ettünk. A cukkini egy ízbomba volt, de mindegyik fogás extra jó volt. Nyugodtan állíthatom, hogy egész Perissában az Acient Thira a legjobb étterem, ráadásul a legjobb a kiszolgálás is. Kár, hogy utolsó nap jöttünk rá.

Az Aeolus búcsúzóul ismét kitett magáért. A Beszámoló elején írtam a szlovák idegenvezető hölgyről, aki nagyon kedves volt, ámbár titkolódzó, azaz információt tüzes vassal sem lehetett belőle kihúzni. Ez a hölgy a második héten egyszerűen eltűnt, felszívódott. Eddig különösképpen nem hiányzott, mert hamar rájöttünk, hogy magunkra vagyunk utalva, vele egyébként is csak többen vagyunk, így is intéztük dolgainkat. Azonban utolsó nap már érdekelt volna, hogy másnap reggel hányra jön értünk a busz, mikorra kell kész lenni, hánykor keljünk? De ezt senki, a szlovák utastársak sem tudták megmondani. Az előbb említett kiváló vacsora után üldögéltünk még egy kicsit, egy nagyon kedves amerikai házaspárral beszélgettünk úgy este 10 óra körül, mikor jött egy általunk eddig nem látott fiatalember, aki velünk ugyan nem, de a többiekkel végre közölte, hogy reggel, ½6.- kor indul a busz a reptérre. Nem tudom mi lett, volna, ha mondjuk nem abban az étteremben múlatjuk az időt, hanem sétálunk egy nagyot az esti Perissában úgy éjfélig. Ki közölte volna ezt velünk? Azért mi akkorra már 90%-ig össze voltunk pakolva, hála Cillának.

A hazaút nagyjából rendben ment azt az apróságot kivéve, hogy útközben leszálltunk Karpathos szigetén, ahonnan nem tudott felszállni a gép, mert elfogyott a sűrített levegő. A reptéren lévő két kompresszorból az egyik egy éve bedöglött, a másik, meg most. Próbáltak lelket önteni bele, nem sikerült. Végül a hadsereg hozott egyet, amivel fel tudták tölteni a tartályokat és két és félórás késéssel, épségben, de fájó szívvel megérkeztünk Pozsonyba. Ott várt ránk egy kisbusz, ami két óra alatt hazaröpített bennünket.

Életünk talán legszebb útja volt. Kalandosra sikerült, de megérte. Fáj a szívünk, hogy vége. Jöttünk – láttunk – visszamennénk! Viszlát Santorini!

Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!
Oszd meg!
  • 1
  •  
  •  

7 Replies to “Két hét Santorini szigetén (Mariann és Jóska nyaralása Tündérországban)”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük