A magánszemélyek kezdeményezéséből indult tárgyi adománygyűjtés szerencsésen véget ért. Az adományokat több megyében is gyűjtötték az önkéntesek, a szállítmányt végül Budapestre, onnan pedig közvetlenül Evia szigetére szállították.
Görögországot baráti vendégszeretetéért a legtöbben olyannyira a szívünkbe zártuk, hogy távolról is követjük az ország eseményeit és kinti barátaink sorsát. Testvérországunkban sajnos gyakori az erdőtűz, de idén a szokásosnál is nagyobb volt a baj, sokan az otthonukat is elveszítették.
Csoportunkban felmerült, hogy többen támogatnák a bajba jutottakat. Kovács-Mérő Évi gondolt egy merészet és augusztus 9-én több, mint ezer kilométer távolságból tárgyi adomány gyűjtést hirdetett a görögországi tűzvész áldozatainak megsegítésére. Miközben érkeztek az adományok, Évinek számos nehézséggel kellett időközben szembenéznie, de a lehetetlennek tűnő feladatban munkáját segítette csoportunk egy maréknyi csapata, akik nélkül a teherautó nem indulhatott volna útjára.
A gyűjtést kezdeményező Kovács-Mérő Évi így emlékszik vissza a történtekre:
“Én azt hiszem, hogy mindig ki kell tűznünk magunk elé célokat, mert csak így tudunk fejlődni. Egyre nagyobb és nagyobb célokat! Köveket megmozgatni, segítséget merni kérni, szerintem ez a legnagyobb tanulság. Ajánlom másnak is, hogy ne féljen nagy dolgokba belekezdeni és próbálkozni, mert úgyis a jó isten állít maga mellé olyan embereket, akikkel végig tudja járni ezt az utat sikeresen.”
Évi felvette a kapcsolatot a magyarországi görög konzulátussal, gyűjtőhelyeket és fuvarosokat keresett, valamint koordinálta a gyűjtéshez szükséges különböző feladatokat. A koordinálási feladatokban segítségére volt Gelsi Andi, aki az adminisztációs munka mellett felvette a kapcsolatot az Országos Görög Önkormányzattal. Horehled Andrea, Fekete Tímea, Sólyom Viktória, Nagy Marcsi, K. Júlia, Dyekiss Virág és Emil mellett továbbá mindketten elhivatottan segítették a gyűjtőpontokra érkező adományok fogadását és adminisztrációját.
Az adományok kiszállítását eredetileg a felhívásra elsőként jelentkező Kári Gyula végezte volna, ám figyelembe véve az adományok össztérfogatát, végül más méretű autóra volt szükség. Gyula feladata emiatt belföldre korlátozódott. Ő és Szegedi Zsolt szállították el az összesen 5 megyében felállított gyűjtőpontokról egy helyre a ferencvárosi Görögség Házába az adományokat. Innen a Syllogos Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete Csorti Lackót bízta meg a szállítmány külföldre juttatásával, aki segítőtársával egy nagyobb méretű teherautóval szállította ki az adományt Görögországba.
Az adományok központi helyre történő szállítása miatt a megpakolt autó az eredetileg meghirdetett augusztus 20. helyett szeptember 2-án, hajnalban indult útnak. Csorti Lackó és segítőtársa néhány órás pihenéssel, a kompos utazást is beleszámítva együtt közel 40 óra alatt érkeztek a görögországi Evia szigetre, ahol a görög Somateio Ritinokaliergiton kai dasergaton Evoias szervezet vette át az adományokat. A görög vendégszeretet a tragédia ellenére ekkor is megmutatkozott, az átvevőhelyen üdítővel, harapnivalóval várták a sofőröket.
Az adományt szállító autó érkezés előtt és után
Az adomány tehát célba ért. A magunk nevében szeretnénk megköszönni minden segítőkész embernek a részvételét! Köszönjük minden adományozónak, a Görögség Házának, a Syllogos Magyarországi Görögök Kulturális Egyesületnek, valamint:
Köszönetet érdemelnek a fő szervezők és a sofőrök:
Kovács-Mérő Évi, Gelsi Andrea, Csorti Lackóék, Kári Gyula, Szegedi Zsolt
Továbbá köszönet illeti az adományok gyűjtésében résztvevőket:
Fekete Tímea, Horehled Andrea, Sólyom Viktória, Nagy Marcsi, K. Júlia, Dyekiss Virág és Emil
Évi kemény fába vágta a fejszéjét, de csapattársaival együtt a legnehezebb időszakban mutatott példát nekünk. A világ már hosszú ideje forrong, Görögországot még tűz is sújtotta, de egy parányi magyar szállítmánnyal a jó emberek görög barátaink segítségére siettek. Sokak szemében ez apróság, de annál nagyobb szeretetettel ért célba! A csapat óriási dolgott tett és mi büszkék vagyunk rájuk! Hiszen mi lehet ennél szebb és példaértékűbb?!
…hogy kipróbáltam magam egy másik helyzetben, egy új teljesen ismeretlen helyzetben, ez számomra egy fejlődést jelent. Tudom, hogy nem vagyok egyedül és képes vagyok segíteni bárkin, bármikor és bárhogyan. Ezek után sem adnám fel, hanem keresnék egy még nagyobb feladatot az életben, amit helyre tudok tenni, véghez tudok vinni. Tényleg annak érdekében, hogy azért vagyunk itt a földön, hogy egymást segítsük önzetlenül ebben az önző világban.”
Kovács-Mérő Évi
Végül szeretnénk minden tagunknak megköszönni, hogy a csoport békéjének fenntartásával ők is hozzájárultak ahhoz, hogy egy ilyen nemes kezdeményezésnek közösen adhattunk teret. Büszkék vagyunk rá, hogy a gyűjtés ötlete a mi csoportunkban vetődött fel, csupa jó szándékú és tettre kész emberek körében. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy weboldalunk történetét egy ilyen nagyszerű csapat munkája is színesíteni fogja!