A görög haditengerészet augusztus 21-én, vasárnap a Nemzetközi Világítótorony napján harminc görögországi világítótornyost nyit meg a nagyközönség számára. A jeles napon a látogatók lehetőséget kapnak arra, hogy megismerhessék a világítótornyok fontosságát, és a toronyőrök szerepét – írja a gtp.gr.
A Nemzetközi Világítótorony napja, pontosabban a Nemzetközi világítótorony és fényjelzőhajó hétvége egy évente megrendezésre kerülő ünnepség, melynek célja a világítótornyok szerepének megismertetése, valamint felhívni az emberek figyelmét ezekre a történelmi épületekre, azok megőrzése érdekében. Az ünnepet minden év augusztusának harmadik hétvégéjén rendezik meg, ilyenkor a világítótornyokat látogathatóvá teszik a nyilvánosság számára.
A világnap ötlete 1998-ban a skót származású John Forsyth és Mike Dalrymple fejéből pattant ki, akik egy rádiótársaság tagjai voltak. A két rádiós szerette volna ösztönözni a világítótornyok vezetőit, üzembentartóit és tulajdonosait, hogy minden évben egy hétvégén nyissák meg a világítótornyokat a nyilvánosság számára annak érdekében, hogy a látogatók figyelmének felkeltésével megőrizzék ezen tengeri örökségek épségét és fontosságát a köztudatban.
A közel húsz éve megrendezendő ünnepségen egy amatőr rádió klub létrehoz egy állomást a világítótoronyban, vagy annak közelében abból a célból, hogy felvegye a kapcsolatot más amatőr rádióállomásokkal, különösen olyanokkal, amelyek egy másik világítótoronyban, vagy annak közelében vannak bárhol a világon. A látogatók betekinthetnek a kapcsolatteremtés ezen formájába. Az érdeklődő így nem csupán az üres épületet tekintheti meg, de a „kulisszák mögé” is beláthat.
A Nemzetközi világítótorony és fényjelzőhajó hétvége nem keverendő össze az augusztus 7-ei Nemzeti Világítótorony napjával, amit Amerikában ünnepelnek.
Az alábbi világítótornyok holnap de. 10 órától este 19 óráig lesznek látogathatók:
- Agios Nikolaos – Kea
- Akrotiri – Thira
- Arkitsa – Fthiotida
- Avlida – Viotia
- Vasilina – Evia
- Vrysaki – Lavrio
- Gerogombos – Kefalonia
- Gourouni – Skopelos
- Drepano – Achaia
- Drepano – Chania
- Kassandra – Chalkidiki
- Katakolo – Ilia
- Keri – Zakynthos
- Kranai – Gythio
- Lakka – Paxi
- Megalo Emvolo – Thessaloniki
- Melagkavi – Loutraki
- Plaka – Lemnos
- Skinari – Zakynthos
- Sousaki – Korinthos
- Spathi – Serifos
- Psaromyta – Fokida
- Kokkinopoulo – Psara
- Alexandroupoli – Alexandroupoli
- Tainaron – Laconia
- Koprena – Arta
- Kaki Kefali – Chalkida
- Thessaloniki
- Monemvasia – Laconia
- Dana – Poros