Görög régészek azt állítják, hogy Szártitól kb. 120 km-re, a Halkidiki félsziget területén, az ókori Sztagira vagy Stagira (Στάγειρα) városában megtalálták Arisztotelész sírját. A felfedezést Kostas Sismanidis régész jelentette be egy-, az Arisztotelész halálának 2400 éves évfordulójának tiszteletére rendezett nemzetközi konferencián.
Kostas elmondta, hogy nincsen erős bizonyítéka arra, hogy az elveszett sír az ősi Sztagirában található, de határozott jelek vezették őt a sírhoz. Valamint arról is beszélt, hogy az ókori görög filozófus 2400 éves sírjának feltárása az elmúlt 20 év alatt az egyik legfontosabb régészeti eredmény a térségben.
Arisztotelész i.e. 384-ben született Sztagirában, és i.e. 322-ben, 62 évesen a második legnagyobb görög szigeten, Evián halt meg. Bár eddig úgy gondolták, hogy Evia szigeten, Kalkísz városában, ott lett eltemetve, ahol a halál érte, mára úgy vélik, a leletek egyértelműen arról árulkodnak, hogy végső nyughelye Sztagirában van. A greekreporter.com szerint két irodalmi forrás is arra utal, hogy hamvait a helyiek átvihették a filozófus szülővárosába.
A sírdomb az egykori Sztageira ókori városának központjában fekszik. Az épület félkör alakú falai két méter magasak, található benne egy márvány szint, kupolája pedig 10 méter magas. Szögletes részét a bizánciak építették hozzá, megsemmisítve ezzel a sír épületét.