Megkezdődtek a Bakkhánsnők próbái a Nemzeti Színházban. A darabot a világszerte ismert rendező, a görög Theodórosz Terzopulosz állítja színpadra a teátrumban. Az Attisz Színház alapítója több évtizeddel ezelőtt dolgozta ki speciális színházi módszerét, amit számos színházi akadémián tanítanak a világban. Ezt alkalmazza a Nemzeti Színházban is, ahol a magyar színészeket előkészítő munkát az Attisz Színház egyik színésze, Szávasz Sztrúmbosz segítette. Ő beszélt Terzopulosz módszerének lényeges vonásairól.
„Nem véletlen, hogy már az első csapatával, 1965-ben is a Bakkhánsnőket rendezte Terzopulosz, maga a nevével fémjelzett módszer megszületése is ennek köszönhető. Onnan indultak ki, hogy meg szerették volna fejteni a mű legfontosabb kérdéseit.” – mesélte a görög színész. „Terzopulosz azt vallja, a tragédiában nem léteznek karakterek, mint a drámai színházban, és, ha megvizsgáljuk az egyik alak kapcsolatát a másikkal, meg kell keresnünk az anyag legmélyebb gyökerét. Ennek az anyagnak az alapállapota a „bakkhánsság” maga. Ezt az alapot viszont nem tudjuk megközelíteni a drámai színház módszereivel, mert pusztán az érzelmekre hagyatkozva a színész nem tud teljes mértékben összekapcsolódni az anyaggal. Nagyon fontos kérdések ezek, hiszen a „bakkháns állapot”, vagy másként fogalmazva, az eksztatikus állapot nemcsak ehhez a konkrét műhöz köthető, hanem magának a színháznak is ez az alapja. Egyáltalán nem véletlen, hogy az ókori görög színházban Dionüszosz a színház istene. De mit is jelent ez? A mitológiában elsősorban a bor istenének mondják, de ez nem ad nekünk kielégítő választ. A színházban, a mi munkánkban inkább a sokszoros átalakulás isteneként tekinthetünk rá. Láthatjuk a darabban is: egyszer férfi, egyszer nő, egyszer isten, egyszer állat, egyszer ember, folyamatosan átalakul. Így hozza elő az érzelmeket, a természetes energiát. Az érzékeket, az ösztönöket, minden olyan elemet, ami elnyomás alatt áll az emberben. Ez egy sajátos felfogás a testről.” összegezte a színész.
„Mindezek megelőlegezik Terzopulosz módszerét is, aki kiindulópontként először egy színészek kiképzését szolgáló technikát alakított ki, de a módszere végül a színház egészére, a teljes színházi felfogásra is kiterjedt.” – tette hozzá Szávasz Sztrúmbosz. „A munka középpontjában a legfontosabb tényező az energia. Sokszor beszélünk a színházban az energiáról, de ezt általában az izomra, az izomerőre értjük, ám itt sokkal többről, értelmi és érzelmi energiáról is szó van. A színész a próbákon megtanulja, hogy ennek a metódusnak a munkájában az energia elsősorban a belégzésen és a kilégzésen alapszik, a legfontosabb elem a levegő. Az, hogyan járja át a testünket szabadon a levegő a belélegzéssel és a kilélegzéssel. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, a testünknek ébren kell lennie és az érzékeinknek nagyon kifinomulttá kell válnia. A test tengelyének is megfelelően kell állnia, mert csak akkor tud megtelni a levegővel, az élettel. Ahhoz, hogy valóban szabadon be tudjon áramolni a levegő a testbe. És, hogy irányítani lehessen a kilégzést, a kitárulást. A belégzést, vagy sokkal inkább beáramlást nemcsak szó szerint kell érteni. A beáramlással nemcsak a levegő jut be, hanem más, például beszéd, dal, vers is, mert attól kezdve, hogy belépünk az energia világába, a testünk meglágyul, felélénkül, élettel lesz tele, megerősödik, de lágyabbá is válik. Eltűnnek az ellenállások, az értelmi és az izomellenállások is, és belépünk egy – mondjuk így – pszichoszomatikus energiamezőbe. Ez egy nagyon érdekes kifejezés, amit sokszor máshogy használunk, félreértelmezünk. Miközben ez egy nagyon konkrét dolog. Arról van szó, hogy az ember egész léte, a teste, a lelke, minden összekapcsolódik. Erre mondja Terzopulosz, hogy a Test, nagy kezdőbetűvel, ami sokkal többet jelent, mint a fizikai test, hiszen magában foglalja az érzékeket, az érzéseket, a fantáziát, az ösztönöket. Mindez a lélegzésből indul ki. Nagyon fontos a rekeszizommal való lélegzést kimunkálni a színházban, mert ez az alapja ennek a testi működésnek, ami a hangzást is elősegíti.” – fogalmazott a görög színész.
„Terzopulosz módszere tehát egy ilyen összetett, pszichoszomatikus munkafolyamatot jelent, ami független a próbáktól és az előadástól is, ezzel külön kell dolgozni. Persze a tréningeken megteremtett alapokat felhasználjuk majd a színpadon, olyan ez, mint egy befektetés, ami a végeredményben, az előadásban jelentkezik majd.” – fűzte hozzá Szávasz Sztrúmbosz. „Nagyon fontos, hogy mennyire van jelen a színész energetikailag, ami egyszerre jelent erőt és lágyságot vagy képlékenységet. Fontos, mennyire vannak nyitva az érzékei, mennyire fogékony, érzékeny a másikra, aki mellette áll. Azáltal, ahogy a levegő bennünk kering, a test szüli meg és felfedezi a saját anyagát, olyan ez, mint egy rítus. Hosszú a folyamat, idő kell elsajátítani a módszert. Azok a színészek, akik a darabban most szerepelnek, igazán kiválóan együttműködnek, nagyszerűen teljesítenek. Nagyon komoly fejlődésen mentek keresztül, jól fogadták a tanítást. Sokfelé mutattuk már be ezt a módszert, mindenütt másabbak a reakciók. Az északi népek például sokkal inkább leragadnak a gondolatnál, a gondolatiságnál. A mediterrán népek közelebb vannak az ösztönökhöz, az érzésekhez. Az ázsiaiak, annak ellenére, hogy eléggé zártak, nagyon nagy energiájuk van, és nagyon képesek egymással összhangban lenni. Minden kultúrában másként reagálnak erre. Azt hiszem, ez a munka, ami most itt folyik, közelebb van a költészethez. Maga a dionüszoszi anyag felkínál egy színházi esztétikát, de arra hív mindenkit, hogy találja meg benne a saját gondolatait, értelmezését.” – mondta a színész.
Ungvári judit
