Aki már egyszer megízlelte a görögországi piacokon kapható paradicsomokat, annak jöhet egy újfajta felismerése, hogy: „Ez még sokkal finomabb a nagyszüleink vidéki kertjeiben termett valódi, bio paradicsomokhoz képest is!” A legutolsó nyaralásom alkalmával megtudhattam az idegenvezetőmtől (aki félig görög), hogy a görögök imádják a paradicsomot, a belőlük készült lecsót. Gyakran készítik, és kenyeret belemártogatva (tunkolva) eszik. Azt is megtudtam, hogy a magyarokhoz képest nagyobb arányban fogyasztanak zöldségeket és gyümölcsöket.
Mivel apartmanban voltam elszállásolva, így lehetőségem volt arra, hogy én is görögösen, saját magam főzzek és ebédeljek. Annyira jól sikerült az első „görög” lecsóm, hogy szinte minden másnap azt ettem a sziesztakor. A déli melegben mindenki elvonul, és így volt időm főzni. Odakint ez inkább élvezett volt, itthon meg valahogy feladatnak érezheti az ember. Görögországban még házimunkát végezni is több kedve van az embernek, miután a Nap és a tenger energiáiban megfürdőzött. Erősnek, jókedvűnek, egészségesnek érezhetjük olyankor magunkat.
Kiültem az erkélyre és miközben hallgattam a görög szomszéd rádiójából a „jó ebédhez szól a nóta” féle görög muzsikát (egy kis madárcsicsergéssel aláfestve), jóízűen ebédelni kezdtem. A távolban elterülő Olimposz látványában gyönyörködtem, miközben a lábamat sütötte az erkélyre betűző Nap. Mondanom sem kell, a kellemes hangulatban, „észrevétlenül” megettem az egészet, ami legalább volt vagy három adag… Ábrándoztam mindenfélén, és azon is elgondolkoztam egy pillanatig, hogy: „– Olyan jó lenne egy kis kert, amin elültethetnék ezekből a paradicsommagokból”. Álmodozásom megtörte a turisták hangja, amint vonultak matracokkal a partra, – vagyis vége lett a sziesztának. Én is visszaigyekeztem gyorsan a tengerparti napozóhelyemre.
Néhány nap múlva ismét lecsót főztem, és valahogy a paradicsom darabolásakor az egyik életlen késsel sikerült a legérettebbet úgy megnyomnom, hogy az szétrepedt, és ráspriccelte a levét, a magjait a fehér pólómra. Kiraktam a pólót az erkélyre a többi szennyes közzé. Később idehaza vettem észre a rászáradt magokat. Gondoltam magamban: „Ha már így alakult, akkor tavasszal majd elültetem”.
Kikeltek és nagyon boldog voltam, egészen a tegnapi napig, amikor az interneten utánanézve kiderült, hogy két fajtájuk létezhet. Az egyik egy bizonyos magasságban megáll a növekedésben, a másik meg befuthat mindent. Még nincs kertem, ahová elpalántálhatnám, ezért a szobámban neveltem volna őket, de mivel nem tudom, hogy melyik fajta lehet, így egy jó ideig izgulhatok. Tizenhárom növény talán bőségesen ellátja majd a háztartást a terméseivel.
Sebaj, ennek az amatőr tudásomnak is nézhetem majd a jobbik oldalát:
Hurrá! Mindennap „göröglecsót” ehetek. :)
(Tekintsd meg az előző két amatőr kertészkedéseimről szóló cikkemet is, amennyiben szeretnél egy jóízűt nevetni. Így találod majd, kattints rájuk: „Hamis” görög narancsfák”, vagy a „Diófa a görög Istenek fája”. A nevetés jót tehet a szívednek. Ha másnak is szeretnél ilyen jót, akkor meg is oszthatod.)
Szabó Sándor Zsolt