Görög színházak az ókortól napjainkig

Színház már egészen az ókortól fogva létezik, és akkor a népszerűsége is nagyobb volt, mint napjainkban.

Már a kora ókori települések központjain létesültek közös térségek vallási szertartások részére. Ezeken a helyeken színházi előadásokat is rendezhettek. Az ünnepségeket az állam szervezte és valamelyik gazdag polgár finanszírozta. Legjelentősebb a Nagy-Dionüszosz ünnep volt, mely márciusban-áprilisban került megrendezésre.

A hat napig tartó ünnepségen az egész lakosság aktívan részt vett, nem végeztek semmilyen hétköznapi tevékenységet. Nagyon sok turista érkezett az ünnepségekre. Nézők ezrei gyűltek össze a Dionüszosz színházban.

Dionüszosz Színház
Dionüszosz Színház. Fotó: I, Sailko

A színház a görög város meghatározó elemévé vált, amelynek felépítését a VI. századtól szigorú előírások szabályozták. Az ókori görög színház felépítése az i.e. előtti ötödik századra alakult ki. Alkotóelemei a félköríves és lépcsős nézőtér, a kör alaprajzú játéktér (amelyet később a rómaiak “félkörösítettek), illetve az alacsony raktár.

A színházaknál alapkövetelmény volt az jó látási viszonyokat biztosító üléssor, amit természetes vagy mesterséges domboldalba vájva alakították ki. A görög építészek a színházakat úgy tervezték, hogy az épület a táj szerves részét képezze. A táji környezetet mint hatalmas élő díszletet belekomponálták a látványképbe. A másik alapkövetelmény a tökéletes akusztika megvalósítása volt.

Az ókori görög színházak tökéletes akusztikája valószínűleg a nézőtér lépcsőzetes elhelyezésének köszönhető. Az ókori időkből több színházépület is fennmaradt Görögországban, a leghíresebbek az athéni Dionüszosz és az epidauroszi színház. Az epidauroszi színház a Khünortion-hegy oldalába épült, nézőterét mészkőből alakították ki, az üléseknél az ember lábainak és kényelmesen jutott hely, és még az esővíz elvezetéséről is gondoskodtak.

Mivel az ókori görögök nagy szakértelemmel építették színházaikat, a nézők könnyen láthatták és hallhatták a drámákat. A dráma termékenységi ünnepekből született, valamint a halálról és az élet megújulásáról alkotott elképzelésekből. Ilyen orgiába fúló ünnepeket rendeztek Dionüszosznak a tiszteletére.

Ezek az előadások nemcsak az isteneket dicsőítették, hanem gyakran történetet mondtak el. Ekkor alakult ki a történet megjelenítésének három fajtája, a tragédia, a komédia és a szatíra. A város elöljárói hamar felismerték, hogy ezek az események az emberek körében igen népszerűek, és ezért arra használták őket, hogy nagyobb hatalomhoz jussanak. A drámaírók idővel új témához, a görög történelemhez és mitológiához fordultak. A dráma egyre növekvő népszerűsége szükségessé tette a nagy színházak megépítését.

Herodes Atticus színház
Herodes Atticus színház. Fotó: I, Sailko

Férfiak vagy fiúk játszották el a női szerepeket is, mivel nők nem lehettek színészek. Minden szereplő maszkot viselt, amin a szereplő érzelmi állapotának megfelelő arc volt látható. Ez a maszk jól látható volt a hátsó sorokban is, és a jellegzetes karaktereket kiemelő álarc többet jelentett a nézőknek, mivel az arcjátékot olyan messziről úgysem láthatták.

Kórinthosztól nagyjából 60 kilométerre délre fekszik Epidavrosz. Kétezer-ötszáz évvel ezelőtt fontos kereskedelmi és vallási központ volt. Az epidauroszi színházat 1881 tavaszán hatévnyi ásatási munka után fedezték fel, csaknem teljesen ép állapotban. A színházat i. e. 330 körül építette az ifjabb Polükleitosz, neves szobrász és építész. A színház befogadóképessége 6 ezer fő volt, majd ezt később a i. e. II. században 13 ezer főre bővítették.

Az epidaurosz-i színházban ma is tartanak színielőadásokat, és a tapasztalatok szerint ugyanolyan remekül terjed a hang, mint néhány ezer évvel ezelőtt. Egy mélyebb sóhajt vagy egy papír széttépését is tisztán lehet hallani a legutolsó sorban is. A színházakban újra ókori görög drámákat adnak elő, a Görög Nemzeti Színház megalapításától, 1932-től kezdődően folyamatosan mai görög nyelvre fordítják az ókori drámaírók műveit.

Az epidauroszi színház minden nyáron sok görög és külföldi színtársulatot lát vendégül, melyek ókori darabokat adnak elő. Több ezer színházkedvelő és turista látogat el ekkor ide, hogy megtekintse azoknak a színdaraboknak a modern kori előadását, amelyeket majdnem 2500 évvel ezelőtt írtak. Az epidauroszi drámafesztivál évenként megrendezésre kerülő esemény lett.

Amikor Görögországban járunk, és időnk engedi, mindenképpen érdemes felkeresni valamelyik, akár az athéni, akár az epidauroszi színházat. Műemléknek is különleges, de ha szerencsénk van, akkor láthatunk egy igazi ókori színházi előadást is.

Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!
Oszd meg!
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük