Görög tipp háziasszonyoknak, a hagymaszag eltávolítására

A hagyma sokak ellensége, pedig senkinek sem ártott még, sőt! A görög atléták versenyek előtt jó nagy adag fokhagymát fogyasztottak, csakúgy mint az ókori harcosok, valamint Hérodotosz, ókori görög történetíró szerint a piramis építői is minden alkalommal belakmároztak a fokhagymából, amely megóvta őket a lázzal járó fertőzésektől. Az egyiptomiak egykor annyira tisztelték a fokhagyma gyógyító erejét, hogy előfordult, hogy fizetőeszközként használták. A középkori Európában a légszomj és még a pestis ellen is a fokhagymát javasolták. A fokhagyma vértisztító, baktériumölő hatású, amelyet számos megbetegedésre használnak alternatív megoldásként.

Hagymák

Régi iszlám mese szerint a fokhagyma ott nőtt ki, ahol a paradicsomból történő kiűzetése után az Ördög a lábát a földre tette. Más középkorból származó népi hiedelmek szerint a fokhagyma ördögűző, amely távol tartja a gonoszt. Egyes feltételezések szerint az a babona, miszerint a fokhagymának ördögűző hatása van, abból alakult ki, hogy régen a lepra idején az ember a fokhagymával távol tudta tartani magától a többi embert, így elkerülve a fertőzést. Az igazságot mindenki maga döntse el, egy azonban biztos. A fokhagyma fontos alapja az alternatív gyógyászatnak, erősíti az immunrendszert, véd a gombás fertőzésektől, csökkenti a vérnyomást, a vérrögképződés esélyét, és további számos gyógyhatással bír.

Görögországban szeretik a hagymát, néhány legismertebb görög étel hozzávalói között is szerepel a hagyma. A Gyroshoz és a görögsalátához pl. fehér hagymát használnak, amely a szokásosnál enyhébb íze miatt nagyon finom a salátákba!

Manapság azonban sokan az erős szaga miatt nem szeretik a hagymát, pedig a szag hamar elszáll, de ennek ellenére találtunk valamit a hagymaellenzőknek. A Tsantiri Magazin arra hívta fel olvasói figyelmét, hogy hogyan lehet a vágott hagyma, illetve fokhagyma erős illatát eltüntetni az ember kezéről. Azt írták, ha szeretnénk felesleges költségek és vegyszerek nélkül eltüntetni a hagyma szagot bőrünkről, dörzsöljük be egy csipet görög kávéval a kezünket. Azt is írták, hogy a lakás légköréből hogy lehet elnyomni a hagymaszagot; ez esetben tegyünk egy kis őrölt görög kávét a forró tűzhelyre, ezzel sikerül megszabadulnunk a kellemetlen szagoktól a konyhában, továbbá a konyhát átjárja majd a kellemes aromájú kávé illatával…

Tudnak valamit a görögök! Ismeri, vagy próbálta már valaki ezt a trükköt?

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

One thought on “Görög tipp háziasszonyoknak, a hagymaszag eltávolítására

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük