Görögország az ókorban nagyobb területen helyezkedett el, mint napjainkban, maga a görög kultúra is meghatározó volt, ezért a környező országok területén a mai napig találhatók görög emlékművek, szobrok, muzeális értékek.
Törökországban a Sivas Rendőrkapitányság csempészet és szervezett bűnözés elleni csoportja nemrég számos történelmi ereklyét, köztük egy 2000 éves Hermész szobor fejét foglalták le.
A Közép-anatóliai tartományban Sivas, valamint Nevşehir, Adıyaman és Kayseri területén három hónapos előkészítés után a rendőrség januárban sikeres rajtaütést követően fedezte fel a történelmi leleteket, amelyek között a Hermész isten faragott fején kívül találtak még gyűrűket, tányért és érméket is. A hirek szerint Hermész fejére már vevő is volt.
A Cumhuriyet Egyetem tanárai megerősítették, hogy a Hermész fej eredeti, de ezt még további vizsgálatokkal fogják alátámasztani.
A görög kultúra emléktárgyai még a mai napig is kelendőek, főleg a feketepiacon adnak egy-egy értékes darabért hatalmas összegeket.
Görögországi utunk során érdemes figyelni a beszerzendő emléktárgyak kapcsán, hogy kitől és mit szerzünk be, nehogy valami tilos és védelem alatt álló ereklyét próbáljunk meg emlékként magunkkal hozni, mert előfordulhat, hogy a határon kellemetlen meglepetésben lehet részünk.