A víziút-hálózat hiánya miatt mégsem indulnak el idén a görögországi vízirepülőgépek – jelentette be Nikolas Charalambous, a Hellenic Seaplanes elnöke a közlekedés, hírközlés és infrastruktúra alternatív miniszterével, Christos Spirtzis-szel történt legutóbbi athéni találkozóján.
A Hellenic Seaplanes szerint a mai napig csak Korfu vízi útja rendelkezik működési engedéllyel, míg több, mint 40 hajóút jelenleg is az engedélyezési és végrehajtási szakaszban van.
„Ha minden jól megy, 2016-tól a görögök az országon belül szinte mindenhová el fognak tudni repülni a hidroplánokkal,” mondta Mr. Charalambous.
Christos Spirtzis elmondta, hogy a minisztérium intézkedéseket vezetett be a hajóutak létrehozásáért és a bürokratikus akadályok leküzdéséért, annak érdekében, hogy felgyorsuljanak az engedélyezési eljárások és amint lehetséges, országszerte megkezdődhessen a vízirepülőgépek üzemeltetése.
„A vízi-úthálózat fejlesztése egy országos jelentőségű projekt, az új nemzeti infrastruktúra kidolgozása és végrehajtása már megkezdődött, és megoldást fognak jelenteni hazánk part menti területek összekötésének problémáira.” – mondta.
„A vízirepülőgépek lendületet adnak a szigeteknek, munkahelyeket teremtenek és megkönnyítik a szárazföld csatlakozását azokkal az úticélokkal, amelyek nehézségekkel küszködnek a szállítások során.”
gtp.gr
Te honnan hová utaznál szívesen Görögországon belül a hidroplánokkal? Mi lenne az úticél, és honnan indulnál? Várjuk válaszotokat alább, a hozzászólásotokban!