Kata 23 napot töltött Görögországban a családjával. Egyénileg utaztak repülővel, és a majd’ egy hónap alatt a Rodosz-Szantorini-Míkonosz-Milosz-Athén útvonalat járták be, óriási élményekkel gazdagodva. Az előző fejezetet itt olvashatod.
A hajóút maga kicsit borzalmasra sikeredett. Mivel ez afféle gyűjtőkomp volt, megálltunk Kosz szigetén is, ahol felszállt pár száz menekült is. Nem szeretnék semmi más érzelmet belevinni, pusztán a tény, hogy egy óra leforgása alatt tele lett eldobált szeméttel az egyébként végtelenül kulturált vendégtér ahol is ötméterenként üresen tátongtak a szemétgyűjtő konténerek. A többit nem mesélem el. Öröm volt este 11-kor kiszállni.
Házigazdánk értünk jött, a szállás árában benne foglaltatott a transzfer. Firosztefani városában laktunk, ami gyakorlatilag össze van nőve Fíra városával, Ujjongtam amikor megláttam a kis fehér-kék villácskát, igen, igen, igen, ezt, ezt, ezt!!! A házigazdák igazi nagyon édes görögök voltak, apuka volt a transzfer szekció, anyukáé a reggeliztető projekt, a lányaik vitték nap közben a boltot, a dédi pedig reggel hozta a kenyeret.
El kell mesélnem, hogy most is a számban érzem a reggeli ízét. Ez volt az egyetlen szállásunk ahol kaptunk ilyen ellátást, nem is vártunk tőle sokat, és nem is volt semmi, de mégis. Pár szelet toast kenyér, egy tégely sagistro, pár szem olíva bogyó a vörösesbarnásból, ami itt honos, szeletelt sajt, vaj, házi kalács.
Ezt így lapozhatnánk is, de valahogy a vajas pirítós egy szelet sajttal és olíva bogyóval…. a maga egyszerűségében olyan fantasztikusan jól indította a reggelt, hogy egész nap mosolyognom kellett tőle. (Persze a szokott vendéglátás, a gyerek kezébe minden reggel belenyomtak külön egy croissant mikor indultunk kifelé a reggelizőből) Itt már kitört rajtunk a nyaraljunk és mindent nézzünk meg feeling.
A szállásunktól mindösszesen 50 méterre indult az a kis utca, ami bevitt minket a sűrűjébe. Amikor csak képeken látod Szantorinit, akkor álmodozol róla, hogy biztos szép élőben, na jó, ennek a fele bizonyára Photoshop, ilyen kék nincs, és biztos lefotózták azt a négy házat ami így néz ki. Aztán jön a lélegzetelállító valóság. Ez tényleg ilyen kék. Mondjuk ilyen magasból lehet is ☺. El sem hiszed, hogy ez a valóság. Hogy létezik? Hogy mertek ennyire a sziklák peremére építkezni?
Szóval bakancslistás. Bebarangolni Fíra és Oía utcácskáit, lepillantani a tengerre. Itt valahogy nem érzed a tízezer embert aki jön-megy, nem is nyaral a szigeten, csak idelátogat egy napra. Csináltunk két strandolós napot is azért, hiszen nyaralunk. Hát… Szantorinit nem a pokoli jó strandjaiért szeretjük az biztos. A Red Beach olyan bűn rossz és élvezhetetlen, hogy arra szó nincs, a Perivolosz – Perissza Beach-ek már élvezhetőbbek voltak. Homokot azt nem kerestünk, a jó magyar ember számára ez sóder és kész.
Mivel a vulkáni fekete sziget valahogy egyik családtagot sem érdekelte adott pillanatban amikor lehetőség lett volna rá, így azt idén kihagytuk. Újabb transzfer a papával, aki menet közben satuféket vett egy pékségnél, kézen fogta a 9 évest, akit egész idő alatt Madam-nak hívott, bevitte és vásárolt neki egy kazal pitét és pitát az útra. Aztán irány a kikötő, irány Míkonosz.
Kata 23 napot töltött Görögországban a családjával. Egyénileg utaztak repülővel, és a majd’ egy hónap alatt a Rodosz-Szantorini-Míkonosz-Milosz-Athén útvonalat járták be, óriási élményekkel gazdagodva. A következő fejezetet itt olvashatod.