Kék zászló 2019: Görögország és Halkidiki idén is aratott

Minden évben eljön a Kék zászló díjátadó napja, amikor a görög önkormányzatok és a tengerpartok tisztaságáért felelős kollégák verejtékcseppjei megszaporodnak. Az FEE Környezetvédelmi Alapítvány bejelentette az idei díjazottakat, Sarti idén is szerepel a Kék zászló 2019-es listán, így a sétányon idén is friss és ropogós lesz a lobogó.

Görögország idén 533 Kék zászlót kapott meg, melyek közül 515-öt görög tengerpartokon, 15-öt pedig görög kikötőkben tűzhetnek ki az önkormányzatok, valamint négy fenntartható turisztikai hajó is kapott a kék lobogóból. Idén Görögország a 47 országból 2. helyen végzett a Kék zászlók számát illetően, ezzel az összes átadható díj 12%-a görög földön landolt. Ezen belül Halkidiki 92, Sithonia 19 zászló birtokosa lett.

A Nemzetközi Bizottság idén összesen 3779 partot, 695 kikötőt és 67 fenntartható idegenforgalmi hajót jutalmazott kék lobogóval világszerte. A bejelentés minden évben a Vouliagmeni-parton történik idegenforgalmi ügynökségek és állami képviselők jelenlétében. A teljes görögországi lista itt tekinthető meg.

A résztvevő partszakaszokon már az előző év júniusában megkezdték a tengerpart idei előkészítését, amennyiben a part a díjazottak listájára kerül, a zászlót július 1-ig kell átvenni és felvonni. Az ellenőrzések során tapasztaható esetleges hiányosságok miatt szükség esetén a Kék Zászlót 3-15 napra, súlyos mulasztás esetén pedig végleg visszavonhatják.

Sarti tengerpartján 15 éve lobog a Kék zászló. A falu erről külön bizonyítványt kapott.
Mint a legtöbb turista, Szártin a Kék zászló is törzsvendég. A képen egy bizonyítvány látható, amit a 15 éve Kék Zászlót büszkén viselő Sarti önkormányzata kapott. Fotó: Sarti Info

Sarti partján a Kék zászló már-már nevezetesség

Sarti évről évre épül és szépül. Alig több, mint egy évtizede még porzott a földút a nagy parkolót elhagyó buszoktól és a központtól távolabb eső Sarti Beach teljesen különállónak tűnt a falutól. Mára a Sarti Beach teljesen egybeolvadt a faluval, hiszen egyetlen tengerparti sétány köti össze a két területet Sarti ófalu részétől kezdve Sarti Beach végéig.

A kék zászló programban Sarti 2004-től vesz részt. Sarti az akkor még földutakkal és a még alig látható, ültetett pálmafákkal is megkapta a Kék zászlót, azóta pedig évről-évre egyre csak fejlődik. Kilátóira rá sem lehet ismerni, hiszen 2004-ben mindössze az északi partján elhelyezett emlékhely állt magányosan, ma pedig már mindkét sziklás oldalon kiépített pihenőhely várja, hogy a vendégei innen is megtekintsék a tengerparti falucskát.

A sétányt azóta lekövezték, lámpasorral látták el és egy ember méretű Sarti felirat is helyet kapott a homokos parton. Idén már a főtéren is lehet a szivecskés Sarti felirat előtt szelfizni és az elmúlt évek alatt Sarti helytörténeti múzeuma is megnyílt az érdeklődőknek.

Ennyi fejlődés mellett nem csoda, hogy a Kék zászló 2019-ben ismét Sarti partját díszítheti, ahogy 2004 óta minden egyes évben. Aki idén ebben a görög faluban foglalja le a szállását, az egyik legszebb és legtisztább tengerpartra érkezik és a környéken is számos hasonlóan szép és tiszta strandokat talál!

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük