Ahogy várható volt, Sarti ismét az egyik legnépszerűbb napsütötte tengerparti üdülőhely, ahogy az a katalógusokban is látható. A faluban a viharnak már nyoma sincs. A tenger lecsillapodott és újra kék színekben pompázik, az arany homokos tengerpartot pedig ismét elfoglalták a strandolók.
A Szártinak otthont adó Halkidiki-félszigetre július 10-én csapott le egy óriási vihar, amiben 7 ember vesztette életét. Az áldozatokat és a kórházi kezelésre szoruló sérülteket Sarti területén kívül érte a vihar, információink szerint a faluban komolyabb sérülés nem történt.
A rossz idő elvonultával helyükre kerültek a napernyők, a lomokat eltakarították, az energiaellátást helyreállították. Sarti lakosai elsősorban az áramszünet miatt aggódtak, hiszen ahogy mindenhol, úgy a görög faluban is szinte minden energiához kötött, a hiba elhárítása pedig időbe telik. (Ha valaki látta a 2015-ös Feszültség c. John Travolta filmet, akkor tudja, miről van szó.)
Sarti tengerparti sétánya ismét a pálmafáktól, a Beach bárok napernyőitől és az éjszakai hangulatvilágításoktól színes. A kávézókból halk zene szűrődik ki, a sültek illata ismét rabul ejtő és a sütemények közül már megint nehéz eldönteni, melyiket pusziljuk be azon nyomban.
Borító fotó: Dimitris Vetsikas
A meteorológiai jelentések az elkövetkező napokra 28-30 Celsius fokról szólnak. Sarti tehát ismét a régi! Sós és édes, apró és mégis óriási! ♥
A kék tenger jelenleg ronda szürke a tegnap estétől üvöltő szélnek köszönhetően. Hétfő óta a Napot sem látjuk. A vihar okozta károk a bárok környezetében helyreállításra kerültek, máshol azonban még sokáig megmaradnak a nyomai.
Én ott voltam a viharba 10-én,és brutàlis volt…a helyreàllítàson folyamatosan dolgoznak,de mikor eljöttünk( 12-e) akkor màr fürödtek,takarítottak stb.. gyönyörű hely egyébként.