Augusztusban lesz az 5. Naxosz Burgonya Fesztivál

2014. augusztus 2-án, a Naxosz Mezőgazdasági Szövetkezetek Szakszervezetének szervezésében megrendezésre kerül az 5. Naxosz Burgonya Fesztivál. A sziget burgonya termelőinek tiszteletére szervezett eseménynek az Agia Anna ad otthont, a történelmi burgonya-termelő Agiosz Arszeniosz területén.

A híres Naxos burgonya
Fotó: proionta-naxou.gr

A jó turisztikai szezon fenntartására, az 5. Naxosz Burgonya Fesztivál a régió egyik legnépszerűbb gasztro-turizmus eseménye, ahol évente 2500-3000 érdeklődő vesz részt, s mely esemény látogatóinak a száma minden évben 10 százalékos növekedést mutat.

A rendezvényen Stelios Korres séf és a többiek a helyi üzleti közösségből burgonya alapú ételeket mutatnak be.

A fesztiválon a jó hangulatról hagyományos szigeti stílusban a népszerű Vaggelisz zenei csoport, továbbá Michalisz Konitopoulosz és Sztathisz Koukoularisz (violi), valamint a szomszédos falvakból (Kournochori, Glinado és Agiosz Areszeniosz) érkező tánccsoportok fognak gondoskodni.

A Naxosz Mezőgazdasági Szövetkezetek Szakszervezetének elnöke; Dimitri Kapounisz szerint „A Naxosz burgonya, mint egy Naxosz nagyköveteként szolgál„. „Ez egy Naxos szigeten termelt és szabványosított, tanusított termék (PDO, PGI). A Naxos burgonya aromás minősége ideálissá teszi a különböző ételekhez.”

Néhány tudnivaló a Naxos burgonyáról

Naxosz jól ismert burgonyájának minőségéről és ízéről, amelyet különösen Livadi völgyében termesztenek. A termelt mennyiséget Glinado és a völgy többi falvai exportálják Görögország más részeire.

A növénytermesztés 1953-ban kezdődött a Seed Potato Center alapításával, amely lehetővé tette Livadi számára a palánták termelését hivatalosan kijelölt területen, és ezzel a terjesztést Görögország más területeire. A kezdeményezés olyan sikeresnek bizonyult, hogy a burgonya monokultúrává fejlődött, vagyis ez lett az egyetlen termesztett növényfaj a területen, jelentős jövedelmi előnyöket jelentve a lakosság számára.

A Naxos burgonya elérhető Glinado boltjaiban és Naxos többi részén, valamint Görögország további szárazföldi részén.

A Naxos burgonyának hosszú története van, amely Naxos termékeny földjéig – az 1950-es évekbe – nyúlik vissza. Ez tette Naxoszt a hivatalos burgonya vetőmag termelővé Görögországban. Napjainkban a becsült termelés 8 millió kiló évente, amely exponenciálisan növekszik a burgonya gyűjtése és csomagolása modern módszereinek köszönhetően.

gtp.gr

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük