Milyen ouzo kerüljön a bevásárlókosarunkba?

Az égetett szesz lepárlásának és előállításának művészetét először az egyiptomiak fedezték fel, majd gyorsan elterjedt az arab uralom alatt álló Ibériai-félszigeten is. A termelési módszer finomítása a spanyolországi és franciaországi nagy kolostorokban történt meg. A tudományos ismeretek gyors felhalmozódása finom ízű és harmóniájú termékekhez vezetett, ez lett az ouzo.

Ouzo Beltsi
Ouzo Beltsi

A görög ouzo ízét az ánizs, valamint a szomszédos Hiosz sziget egyedi gyantája, a masztika mellett Lesvian gyógynövényeinek több aromája és a lepárlás művészetének pontos ismerete teszi egyedülállóvá. Ahhoz, hogy az úzót a legtökéletesebben szolgáljuk fel, 4-8 fokosan érdemes fogyasztani, görög előételek; pl. valamilyen hal, tengeri gyümölcs, olívabogyó, feta és saláták, vagy aperitif kísérőjeként.

Az ital erős ánizsos ízét sokan ásványvízzel enyhítik, de paradicsomlével és narancslével is szokták inni. Az ouzó átlátszó színű, de jéggel, vagy vízzel érintkezve a benne lévő ánizsolajtól elfehéredik – ezt nevezik az „úzó-hatásnak”.

Nincs mégegy olyan ital, amely mintegy szinonímaként kapcsolódik egy ország kultúrájához, 2006-ban a görög kormány meg is nyerte a kizárólagos jogát, hogy saját termékeinek az OUZO nevet adhassa. Görögországban több lepárló üzem is működik, melyek termékeinek mindegyikét az ouzo alapjául szolgáló ánizs mellett a helyi gyógynövények aromái tesznek egyedivé. Lássunk néhányat a görögországi ouzo választékból:

Pilavas OuzoPilavas Ouzo

A Pilavas Ouzo 40%-os alkoholtartalmú ánizslikőr, amelyet 50 ml, 100 ml, 200 ml, 350 ml, 500 ml, 700 ml, 1 literes, 2 literes és 5 literes! kiszerelésben gyártják. Az egyszerű palackok mellett különböző formájú üvegekbe töltve is forgalmazzák, ilyen formák többek között az Akropolisz, a Diamantato, a karafa és a görög oszlopforma. A Pilavas Ouzót kilenc európai országba importálják, köztük egyes kiszerelések Magyarországon is kaphatók.

A Pilavas család 1940 óta három generáción át ugyanazon recept alapján foglalkozik az ouzo, pálinkák és különböző likőrök lepárlásával. A recept közel 60 éve ugyanaz maradt: finom összetevők, kétszeres lepárlás, és rengeteg türelem. A Pilavas Ouzo Patra területén készül, az üzemben hatezer palackot töltsenek meg egy óra alatt. A fő termékük azonban az Ouzo, melynek Nikos Pilavas által felírt, titkos receptjét 1940 óta őrzik. A Pilavas Ouzót lepárlása után 2-3 hónapig rozsdamentes acél tartályokban tárolják, ettől a folyamattól lesz a Pilavas Ouzo különösen élvezetes íze sima és édes.

Tsantali Ouzo

A Tsantali Ouzo egy hagyományos, 38% alkoholtartalmú görög ouzo, a Görögországra jellemző mélykék logóval. A Tsantali íze egy 120 éves hagyományt őriz, lepárlása a Tsantali család titkos receptje alapján történik, amely nemzedékről nemzedékre szállt.

A többszörös lepárlást hagyományosan, szabadalmaztatott eljárással végzik, réz szeszfőző készülék segítségével, amely védi az ánizs és a titkos gyógynövények finom esszenciáját, amelyek a Tsantali Ouzo egyedi ízét és illatát adják.

A Tsantali család 1890 óta négy generáción át osztja meg az egyedülálló görög szőlők szeretetét és őrzi a minőségi borok és párlatok készítésének titkát. A Tsantali termékei ma 55 országban érhetőek el, Magyarországon 0,7 literes, valamint 2 literes kiszerelésben kapható.

Barbayanni Ouzo

A Barbayanni Ouzo a görög Leszbosz sziget fővárosában; Plomariban készül 150 éves recept alapján. Efstathios J. Barbayannis 1860-ban érkezett Plomari festői kikötőjébe, a gazdag, termékeny és napos szigetre. A sziget folyóvize kitűnő ánizsnak és többszáz ritka,illatos gyógynövénynek adott életet. Efstathios Barbayannis az oroszországi Odessza városából hozta a lepárláshoz szükséges tudását és tapasztalatait, megnyitotta saját lepárlóját, mely segítségével első osztályú, minőségi ouzót hozott létre.

Efstathios Barbayannis 150 éves, 100% lepárlású ouzójának hagyományát a Barbayannis család öt generáción át még ma is hűen őrzi, a lepárlást még ma is a régi, hagyományos eljárással végzik. Jelenleg a Barbayanni Ouzót 11 országba importálják 500 ml és 700 ml kiszerelésben, Magyarország jelenleg sajnos nincs a forgalmazók között. A Barbayannis Ouzo egyedi ízeit az ánizson kívül a helyi gyógynövények határozzák meg. A termelés során öt különböző aromájú ital kerül a palackokba, melyek mindegyikét más formájú üvegbe töltenek, és eltérő címkével látnak el.

Barbayanni Ouzo
Az 5 különböző Barbayanni Ouzo

A klasszikus kék címkés üveg az Efstathios Barbayannis hagyományos receptje alapján készült, 46% alkoholtartalmú ouzóját tartalmazza. 1950-ben a mester új ízt alkotott Barbayannis Evzon néven, melynek illata a görög rétekre hasonlít, alkoholtartalma pedig 47%. 1962-ben Barbayannis létrehozott egy ritkának számító ouzót, melynek 48% az alkoholtartalma, az íze pedig száraz és érett. Az Aphrodite nevet adta neki. A zöld címkés palack egy puha ízű, 42% alkoholt tartalmazó ouzo, melynek receptjét Barbayannis 1997-ben hozta létre. Végül a gyűjtőknek készült palackban a család 150 éves receptje alapján készült érett, testes ouzo található, 46% alkoholtartalommal és kellemes utóízzel.

Callicounis Ouzo

A Callicounis Ouzo lepárló üzeme az egyik legrégebbi lepárló Görögországban, amely 1850 óta működik Görögországban. Tulajdonosa ma is a vállalatot megalapító család ötödik generációja. A kitűnő minőségű Callicounis Ouzo oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel rendelkezik (EU OEM), magas cukortartalma miatt 40% alkoholt tartalmaz. Forgalomban lévő kiszerelései: 200 ml, 700 ml, 1 l.

Ouzo MiniMini Ouzo

A Mytilene Mini Ouzót 17 titkos recept kombinációja teszi egyedülállóvá. A receptet Leszbosz sziget különleges gyógynövényei és a Lisborio területéről származó ánizs teszi különlegessé. Az Ouzo Mini sima és lágy, 40% alkoholt tartalmaz. Előállítását még mindig ugyanazokban a hagyományos lepárló edényekben végzik egy titkos recept szerint, amely évtizedek óta nem változott.

Az EPOM szeszfőzdék hagyományos réz edényeiben órákig tárolják az alkohol és víz oldatát magvakkal, helyi aromás gyógynövényekkel és további növényekkel, valamint a híres Lisborioból származó ánizzsal és az egyedülálló, Chios szigetről származó masztikával. A tárolást követően az oldatot lassan és óvatosan, folyamatos vizsgálat mellett lepárolják. Ezt a lepárlást úgy nevezik: „a szív”. A palackozás előtt „a szív” a legjobb források lágy vízével kerülhigításra, hogy Mytilene Mini Ouzója a kívánt alkoholtartalommal kerüljön forgalomba.

1889 óta Mytilene keskeny utcáiban a tavernák tulajdonosai próbálták réz edényekben lepárolni az alkohol és Leszbosz legjobb területeiről származó ánizs illóolajak egyedülálló kombinációját. Ezeken az utcákon – ahol a fűfélék finom illata lebegett a levegőben – kezdődött a Mini Ouzo története.

A Kis-Ázsia katasztrófa és a keletről érkező menekült hullám nagyban hozzájárultak az ouzo hagyományhoz. Az új tudás és a tapasztalatok a távoli helyekről mind hozzáadódtak. 1967-ben közvetlenül a tenger mellett a 17 gyártó megállapodást kötött és hivatalosan is létrejött a Mytilene Szeszfőzdék Egyesülete (EPOM) és az Ouzo Mini bejegyzésre került.

A Mini Ouzo az egészen pici üvegtől a literesig többféle kiszerelésben kapható, az EPOM termékei közé tartozik továbbá a 42%-os, híresen finom aromájú Ouzo Fimi of Mytilene és a 45%-os Ouzo Lesvos Mytilene.

Plomari Ouzo

A Plomari Ouzo 40%-os alkoholtartalmú ánizslikőr. 50 ml, 200 ml, 500 ml, 700 ml, 1 literes kiszerelésben kapható, Görögországban díszdobozos termékek is forgalomban vannak. Plomari egy város Leszbosz szigetén, melyet az Ouzo hazájának tartanak. Több, mint száz éve, 1984-ben Isidoros Arvanitis itt állította elő először az első Plomari Ouzót. A tökéletes ouzo receptje végül pontosan olyan lett, mint amilyet megálmodott: hagyományos ízt kombinálta egy ital olyan tiszta itallal, mint amilyenek az Égei-tenger hullámai.

A Plomari Ouzo jellegzetes íze és különleges aromája a következőket tartalmazza: lágy vizet a Sedounts folyó forrásaiból, ánizst Lisvori faluból, édesköményt az Evia sziget északi részéről, aszteroida ánizst, fahéjat, szerecsendiót, Hiosz szigetének egyedi gyantáját, más néven a masztikát, valamint több más gyógynövényt Leszbosz földjéről és sót a leszboszi Kalloni területéről. Ezen összetevők arányát az a titkos recept őrzi, amelyet Isidoros hagyott ránk.

A lepárlási folyamat egy valóságos szertartás, amely nagymértékben felelős az ideális íz létrehozásában. Minden lepárlás kilenc órán át tart, amely a folyadék forralásával kezdődik. A kapott gőzt elvezetik és lehűtik. A kondenzált folyadékot összegyűjtjük egy nagy tartályba. A lepárlás egy kézzel készített réz lepárlókban, kazánokban (amvikes) folytatódik, ez az egyetlen megfelelő eszköze a termelésnek. A lepárlás első és utolsó része a „fej” és a „farok” desztillációja, amikor az utolsó fölöslegtől is megválnak, és a végterméknek csak a legjobb és legízletesebb része marad meg.

Telio Ouzo

A Telio Ouzo Magyarországon is kapható, 7 dl-es palackján az alábbi felirat olvasható: „A finom Telio Ouzo garantáltan tiszta. A Telio Görögország hegységeiből származó különleges fűszernövények és magvak kétszeri lepárlásával készült. Ouzónkat pincéinkben pároljuk le, egyedülálló, lágy ízzel látjuk el.”

Ouzo Telio
0,7 literes Ouzo Telio

A Telio Ouzót gyártó B.G. SPILIOPOULOS S.A. nevű vállalatot 1895-ben Basilis Spiliopoulos alapította, tulajdonjoga azóta immár 4 generáción át apáról fiúra száll. 1962-ben a cég elérte a 10% piaci részesedést a görög alkohol értékesítésben, ma már Európa szerte forgalmazzák termékeiket. A cég a környezetvédelem elkötelezettje, korszerűsített üzemük 100%-ban környezetbarát gyártási folyamatot biztosít.

Ouzo TirnavousTirnavos Ouzo

154 éves hagyomány. A 19.század közepén, 1856-ban Nikolaos Katsaros volt az első, aki az újonnan létrehozott, független görög államban engedélyt kért és szerzett egy új termék termelésére, ill. eladására. Az új termék ”DISTILLATION OS USO TIRNABOY” néven került forgalomba, a név elismert lett a kereskedelemben, különösen Franciaországban.

1965-től egész Görögországban és külföldön is egyaránt elterjedt. Görögországban a Tirnavos Ouzo főleg Közép-és Észak-Görögországban kapható, 1992-től a görög vámmentes üzletek polcain is megjelent.

A Tirnavos Ouzo nemzetközi kiállításokon számos minősítési érmet nyert, melyek közül néhány a címkét is díszíti. Alkoholtartalma 40%, több méretben kapható, díszdobozos változatai nagyon szépek!

A fentieken kívül számos további ouzo kapható Görögországban, az egyik leggyakrabban látható márka pl. a piros címkés „Ouzo 12„, és még sorolhatnánk. Az ouzo Görögországban mindenütt megtalálható, de a kapható márkák helyenként változnak. Sokan bíznak a határnál található vámmentes üzletek kínálatában, ám ezek hátránya, hogy ha nem találjuk meg azt a márkát vagy méretet, esetleg díszdobozt, ami odakint szimpatikus volt, vissza már nem mehetünk érte, a vámmentesben már csak azt vehetjük meg, amit ott találunk…

Nem árt továbbá tudni, hogy az Európai Unióban az alkoholos italokra vonatkozó szabályok mások, mint az unión kívüli országokban, ezért a megvásárolt alkohol blokkját feltétlenül vegyük magunkhoz a félreértések elkerülése érdekében. Bármely márka mellett döntenénk is, egészségünkre, azaz Yiamas!

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük