Iraklio „sütinyalókával” döntött világrekordot

Iraklio, vagy Heraklion (Ηράκλειο) krétai kikötővárosa a múlt héten bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe, amikor összesen 1034 ember mintegy két órán át készítette el a rekord hosszúságú, 4648 cake pops-ot, majd megadott határidőn belül helyezték el őket 162.90 méteres, ma már a leghosszabbnak számító sütisorba.

A cake pops magyarra fordítva sütinyalókát jelent. A sütinyalóka egy kicsi, kerek, cukormázzal, vagy csokoládéval bevont sütemény, ami egy pálcikára van tűzve, ezáltal úgy néz ki, mint egy nyalóka.

Sütinyalóka rekord, Iraklio
Épül a világ leghosszabb sütinyalóka sora. Fotó: protothema.gr

A kezdeményezéshez a helyi lakosok mellett a látogatók is csatlakoztak, ezzel promotálva Irakliót, mint első számú turisztikai célpontot, amely megtöri a rekordot.

A résztvevők segítségével, – akik között fiatalok és idősek, profik és amatőrök egyaránt megtalálhatóak voltak, –
három rekordot is sikerült felállítani: elkészítették a legnagyobb számú sütinyalókát, felállították a leghosszabb sütinyalóka sort, és megdöntötték a részvételi rekordot a legnagyobb számú emberrel.

gtp.gr

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük