Milosz 2015: Kata élménybeszámolója 5/5

Kata 23 napot töltött Görögországban a családjával. Egyénileg utaztak repülővel, és a majd’ egy hónap alatt a Rodosz-Szantorini-Míkonosz-Milosz-Athén útvonalat járták be, óriási élményekkel gazdagodva. Az előző fejezetet itt olvashatod.


Nem tudok elfogulatlanul erről a szigetről írni. Szerelem volt első látásra. Az az igazság, hogy egy másik sziget képeit nézegettük a gugliban, amikor valamiért feldobta Kleftiko szikláit is, azt meglátva viszont azonnal terveztük át az útvonalat, mert nekünk ez a sziget kellett idén nyáron. Minél több képet néztem meg róla, annál jobban kívántuk minden szegletét látni.

Késő este érkeztünk a szigetre, de valahogy a kikötő maga már olyan bájos és barátságos volt, hogy ujjongtunk mint a gyerekek amikor kiléptünk a hajóból. Hamar megtaláltuk az aranyos kis szállodánkat, 5 perc séta a kikötőből, úgyhogy gyors bepakolás után irány vacsorázni. Teljesen normális dolog, hogy a kikötőben van a főutca, a főutcán végig szuper kis éttermek, csupa görög illat.

Szarakiniko, Milosz-sziget
Szarakiniko, Sziklaképződmények

Itt már untuk a gyors pita vacsorát, az első ölelő karjait széttáró bácsika invitálására beültünk vacsorázni és kész. Közben végig a bácsikát nézegettem, aki boldog boldogtalanhoz kedvesen mosolyogva odasétált, nem tolakodóan, de szinte mindenkit be tudott invitálni az asztalok közé. Olyan szerelmesen öleltem a páromat, mintha nászúton lettünk volna. Másnap a kislányunk eljátszotta a szokásos „hányjunk már egy napig minden nyaraláson” projektjét, úgyhogy az egy nap bőrpihentetés és szobahűsölés is meg volt.

Másnap reggel találtam a buszmegállóval szemben egy olyan de olyan pékséget, hogy alig tudtam becsukni a számat úgy eltátottam.  Olyan frappét kaptam 1 Euro-ért, hogy talán az egész nyaralás alatt nem ittam olyan finomat. Jól bevásároltam, hiszen az egész napot Szarakiniko szikláinál terveztük eltölteni. Nem bántuk meg, sőt, ide még visszatértünk egyszer, mert első alkalommal otthon feledtük a fényképező gépet.

Szarakiniko, Milosz, Kikládok
Szarakiniko sziklái

Lenyűgöző természeti kincsei vannak Milosznak, gyakorlatilag akármerre mész, mindenhol más és más színvilág kápráztat el. Ezt akkor éreztük át igazán, amikor harmadnap a „Captain Jangos” fedélzetén kihajóztunk és körbecsodálkoztuk a szigetet. A szigetkerülés kötelező.  A prospektus szerint hajóskapitányunk 30 éve (!!!!!!!!) szállítja körbe-körbe a kedves jó turistákat. Mondjuk ez egy két merész manőverénél meg is látszott. Szarakiniko két sziklája közé úgy beslisszoltunk azzal a kicsit nagy hajóval, hogy az elől lábukat lógató utasok csak úgy kapkodták be a térdeiket mert nem fért el a szikla és a hajó között… bámulatos volt.

De menjünk szépen körbe: Vani elhagyott bányáinál néma csöndben csorogtunk, az olyan lélegzetelállító élmény volt, hogy szó nélkül csak tátott szájjal bámultunk. Aztán lassan elértük Kleftiko szikláit. Azt hiszem elmondhatom, hogy láttam már pár meseszép görög szigetet, mindegyiket másért, más sziklájáért szeretem. Ez a szikla is bakancslistás. Kapitányunk jóvoltából egy órát úszkálhattunk ebben a mámorban.

Sorra csodáltuk meg a szebbnél szebb partokat, sok olyan helyen megálltunk, ahol csak hajóval megközelíthető. Nem tudom Tsigrado létrán lemászós-sziklás-csüngős szárazföldi megközelítését be mertem volna-e vállalni. Lehet, hogy autó vagy motor bérlése kötelező lenne, de amikor csak 1 heted van egy szigetre, és tudod, hogy ide még visszatérsz, akkor lazábban kezelsz távolságokat.

Másnap East és West Paleohori strandjain hevertük ki az előző nap „fáradalmait”, aztán jött egy nap, amikor az északi részen hopponáltunk, Papafragas döbbenetes sziklahasadéka és a környékbeli kis öblöcskék voltak soron. Esténként visszajártunk a bácsikánkhoz, végig ettük az étlapját, ami nekünk nem volt nehéz, nem vagyunk egy halszerető család sajnos.

Utolsó reggelen a szokott pékségembe mentem és kikértem a last frappémat és az utolsó reggelit meg egy kis ellátmányt a kompra. Nagyon megkönnyeztem ami ezután történt, mindhárom pultos egyöntetűen fogott egy zacskót, és pár szem süteményt betett, és átnyújtotta jó utat kívánva. Mindhárom. Pityeregve ittam a kávécskámat hazáig. Olyan nagyon jól esett a gesztus, hogy ez is csak megerősítette azt az érzést, ami első pillanatban átjárt Miloszon.

Ez egy élő, hús vér sziget, tele szeretettel, mosolygós emberekkel akik nem nagyestélyiben glasszálnak a kikötőben. Távozásunkkor a házigazdánk megölelgette és megcsókolgatta a kilenc évest, akit végig hangosan imádtak a háziak, mert görögül köszönt, és minden este pár szót „kalázott” velük. Azt mondták visszavárnak, és tudom, hogy komolyan is gondolták.

Irány Athén. Amint kiszálltunk a hajóból és a négysávos út felénél a járdaszigeten várdogáltuk az újabb zöldet, olyan zápor kapott el minket, hogy 4 perc alatt ronggyá áztunk. Első esőnap 23 alatt. Azt gondoltam, ennyi szépség után Athén és az Akropolisz már nagyon sokat nem fog tudni hozzátenni az abszolút élményhez. Valahogy sajnos így is volt. Életünkben először vásároltunk egész napos hop-on busz jegyet, amit nem is bántunk meg, mert kiment az egyik vonal Pireuszba is ahol mi laktunk. Egész nap nézelődtünk abban az őrült melegben, de igazán nem lettem semmibe szerelmes. Nyilván az Akropolisz, az őrségváltás, az Újkori Olimpiai Stadion kötelezően megcsodálódott. Borzalmasan sok zsebest láttam, minden második üzlet bezárva és összefirkálva.. szóval kiábrándító volt. Tudom, hogy más a szárazföld és más a sziget, de úgy fest én a görög érzést csak a tenger közelében élem meg.

Egyszer kipróbáltuk csak azért Tunéziát, hogy megállapíthassam, hogy ha költhetek erre is vagy arra is, akkor miért is erre költöttem. Ezek után eszemben sincs Törökországban nyaralni, hiszen annyi de annyi csodás helyre nem jutottam még el az én drága Görög szigetvilágomban.

Ennyit tudok egy lendülettel. Nyilván holnap vagy egy hónap múlva ha visszaolvasnám a felét törölném és másik felet kanyarintanék hozzá.

Van egy görög mondás, amit az idegeneknek szoktak mondani a görögök: ha igazán jót akarsz enni, akkor nézd meg hol eszik a pap és a rendőr. Ez csak azért jutott eszembe, mert 3 éve keresem azt a gyros ízt, amit Szamothraki szigetén, a kikötőben ettem a pap és a rendőr melletti asztalnál egy 70 éves fekete ruhás nénike mini teraszán.

Ezért szeretem én ezt az országot ennyire. 23 nap után úgy jössz haza, hogy hétfőn kalimérával köszönsz az irodában, felrakod a lábad az asztalra és kéred a frappédat, majd amikor mindenki orvost akar hozzád hívni, akkor csak annyit mondasz: „dembirázi pedgyá”.

Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat!
Oszd meg!
  •  
  •  
  •  

Hasonló cikkek

Leave a Comment