Az oregano, más néven vadmajoranna

Úgy döntöttem, néhány cikkben bemutatom a görög konyha néhány alapvető fűszerét, hogy ha itthon is akarunk főzni valami görögöset, akkor egyszerűbb dolgunk legyen. A bazsalikomról már írtam, most a görög oregano (Origanum heracleoticum) van soron.

A növényt már az ókor óta használják, a katonák különösen szerették, mivel ha használták, akkor az ütközetben szerzett sebeik szépen gyógyultak, nem fertőződtek el. De használták mandulagyulladásnál, köhögésnél és bőrproblémáknál is. Az ókori Görögországban sérülések gyógyítására használták. A nők menstruációs problémák esetében a fürdővízbe szórták. Egész Európában ismerik, elterjedéséért a görögök a felelősek. Fűszerként főleg a mediterrán konyhára jellemző. Gyakran kombinálják a rozmaringgal és a bazsalikommal.

Oregano
Oregano

Maga a növény a nyolcvan centi magasságot is elérheti, illatos félcserje, évelő növény. Tartható konyhakertben, de akár erkélyen, a kisebb példányok ablakpárkányon is.

Gyógytea is készíthető belőle, ennek étvágygerjesztő, idegnyugtató, baktériumölő és köhögéscsillapító hatása van. A növényt száraz, napos helyen megszárítjuk, és ugyanilyen helyen jól záródó dobozban tároljuk. Illóolaj formájában is beszerezhető a nagyobb üzletláncokban, hatása ugyanolyan, csak sokkal koncentráltabb. Az oreganót egészen a középkorig alkalmazták, mint kézfertőtlenítőt, tartósítószert, valamint mérgezések megelőzésére és kezelésére. Mérges kígyók ellen oreganóval szórták fel a házat.

Fűszerként grillezett húsokhoz, zöldségekhez, paradicsomos, burgonyás ételekhez, töltelékekhez, pástétomokhoz és mártásokhoz használják. Görögországban a tavaszi-nyári ételek nélkülözhetetlen fűszere.

Mint minden régi növényhez, az oreganó pedig tényleg az, egyes kutatások szerint háromezer évvel ezelőtt az asszírok már használták, fűződnek legendák.

Egy mitológia szerint az emberiség Aphroditének köszönheti az oreganót, aki ezzel a növénnyel akart boldogságot csempészni az emberek életébe.

Az ókorban a jószerencse, a becsület, a tisztaság és az egészség jelképe volt, emiatt népszokások is fűződtek hozzá. Görögországban az ifjú pár fejére oreganó koszorút tettek, hogy házasságuk boldog legyen, és gyakran tették a növények ágait sírokra, ültettek a sírra oreganót, hogy így megőrizzék az elhunyt békéjét. Ha elalvás előtt bekened magad oreganóval, akkor álmodban megláthatod a jövendőbelidet.

A növényt már az ókorban is termesztették, ennek ellenére vadon termő példányaival Görögországban a hegyvidék napsütötte oldalain a mai napig is találkozhatunk.

Oszd meg! Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük