Pita (görög lepénykenyér) recept

A pita (πίτα) az egyik legősibb kenyér, amely lisztből és élesztőből készült lapos, kör alakú, kb. 10-25 cm átmérőjű kenyér. A mediterrán, és Közel-Keleti konyhákban használják, de pontos eredetét csak úgy, mint a Gyros esetében nehéz lenne kideríteni. Éppen ezért a lapos kenyérnek rengeteg neve létezik, Indiában naan vagy chapati, Kolumbiában arepas, Mexikóban tortilla, és még sorolhatnánk. S bár minden nemzet eltér kicsit a másiktól és “belesüti” a maga sajátságos ízeit a maga pitájába, tulajdonképpen mindenütt ugyanarról a kerek, lapos kenyérről van szó apró változtatásokkal elkészítve.

IMG_2965

A legendák szerint a perzsa birodalomban Dáriusz (i. e. 521-486) seregének harcosai bronzpajzsukon sütöttek lapos kenyeret, amit sajttal, hússal és datolyával fogyasztottak. (A palacsinta eredetét is hasonló legenda övezi…)

A helyzet nem sokat változott, bár pajzsaink már nincsenek, a pitát ma is húsokkal, zöldségekkel és szószokkal megtöltve fogyasztjuk, de őszintén szólva egyszerű tzatzikivel, vagy akár magában is nagyon finom!

Elkészítésének módja többféleképpen történhet, mi azt a változatot választottuk, amelynek összetevői között a görög joghurt is szerepel. A receptet a tévében láttuk, az Interneten már csak megerősítésként kerestünk rá a részletekre, és a hozzávalókra, ami mindenhol ugyanaz, de azt a verziót, amit mi választottunk, a török Bazlama néven említik.

A különbség a Bazlama és a Pita között, hogy a Pitában nincs joghurt, valamint, hogy a Bazlama tésztája sokkal vastagabb, kb. 2 cm. Mi vékonyabb tésztát készítettünk, de joghurt hozzáadásával, illetve egy kevés köményt is használtunk. Az eredmény kiváló lett, elgondolkodtató, hogy a boltokban kapható, hazai “kenyérnek” és “pékárunak” nevezett ócskaságokat a jövőben teljesen elfelejtjük, hisz létezik még kenyér a világon, ha magadnak csinálod!

A kész pita tálalása továbbá történhet a gíroszhoz hasonlóan: a pitába ízlés szerint egy maréknyi apró sült húst, friss zöldséget és joghurtos szószt tekerünk, de ahogy feljebb is említettem, a pita egyszerűbb ételekhez, vagy pl. mártogatáshoz is kiváló. Jó étvágyat kívánunk!

A kész lepénykenyeret fontos, hogy egy mély tálba rakjuk, és konyharuhával letakarjuk, hogy puhák maradjanak! Esetleg neylon zacskóba is tárolhatjuk őket, mert abban is puha marad!

Pita recept házilag – Hozzávalók a pitához:

  • 20 dkg kézmeleg görög joghurt
  • 60 dkg fehér finomliszt (BL 55)
  • 1 zacskó száraz (instant) élesztő 7 gramm (25 g friss élesztőnek felel meg)
  • 1 evőkanál cukor (vagy méz)
  • kb. 2 dl langyos víz
  • 1 evőkanál só
  • 1 evőkanál olíva olaj
  • olíva olaj a kenéshez
  • fél teáskanál őrölt fűszerkömény

A pita elkészítése:

  1. Az élesztőport nem szükséges futtatni!
  2. A lisztet beleszitáljuk egy edénybe, majd elkeverjük a sóval, a cukorral, a köménnyel és az élesztővel szárazon!
  3. A liszt közepén egy kis gödröt készítve hozzáadjuk az olíva olajat, a joghurtot, elkeverjük.
  4. A tészta összedolgozása közben hozzá adagoljuk a vizet, hogy a tészta ne legyen ragadós.
  5. Konyharuhával letakarjuk a tésztát, és szobahőmérsékleten 20 percre pihenni hagyjuk.
  6. A tésztát 8 részre osztjuk, és kb. akkorára nyújtjuk, amekkora “pajzsban” meg kívánjuk sütni őket.
  7. A 8 db nyers lepényünk mindkét oldalát olíva olajjal megkenjük, és a pajzson mindkét oldalát aranybarnára sütjük.
  8. A kész pitákat konyharuhával letakarjuk.
Köszönjük, hogy értékeléseddel segíted a munkánkat! Kommentelni a lap alján tudsz!
Oszd meg!
  • 13
  •  
  • 12

One thought on “Pita (görög lepénykenyér) recept

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük